Az ügyészség alkujai – Kormánypárti politikusok csak véletlenül kerülnek célkeresztbe
A magyar ügyészség megreformálásában Polt Péternek történelmi szerepe van. Az első legfőbb ügyészi ciklusának kezdetén – 2000-ben, Györgyi Kálmán máig nem indokolt hirtelen lemondása után nevezték ki – eltökélten küzdött a vezetői fiatalításért és a közvetlenségért. Az addigi merev, arctalan szervezetben nyitott vezetők tűntek fel, akik előszeretettel nyilatkoztak a sajtónak, sőt izgalmas vádügyekkel traktálták őket. Ez korábban elképzelhetetlen volt. Boldog békeidők voltak ezek, mondhatjuk utólag, mert mára a rendszer a fiatal arcokkal együtt bemerevedett. Az ügyészi sajtóhálózat ma már csak formai tájékoztatással működik, arról szó sem lehet, hogy egy újságíró vádiratot kaphasson betekintésre. Ma már minden állami intézményben, hivatalban, költségvetésből gazdálkodó cégnél alapszabály: csak balhé ne legyen! Az ügyészségen is. A balhé pedig úgy kerülhető el, ha minél jobban kizárják a nyilvánosságot, amely egy-egy ügymenettel kapcsolatban már folyamatában is kontrollt gyakorolhatna, esetleg szélesebb politikai-társadalmi összefüggéseket tárna föl. A végrehajtó ügyészek zömének ugyanis alapvetően fogalmuk sincs arról, hogy kik az általuk nyomozott ügy mellékszereplői, de sokszor még a főkolomposok társadalmi-gazdasági kapcsolatrendszerével sincsenek tisztában.
Erre példa a „vak komondorosként” elhíresült Balogh Józsefnek, egykori fideszes parlamenti képviselőnek, Fülöpháza polgármesterének a büntetőügye. Balogh 2013 áprilisában egy átmulatott éjszaka után ittasan úgy elverte az élettársát, hogy a nő nyolc napon túl gyógyuló arc- és orrcsonttörést szenvedett. Balogh verziója szerint közéjük ugrott a vak komondoruk, az asszony átesett rajta, és így szerezte a sérüléseit. A valóság úgy derült ki, hogy a hozzátartozók az ügyeletre vitték a szinte felismerhetetlen arcú asszonyt, onnan a kórházba küldték őket, ahol annak rendje és módja szerint számítógépben rögzítették a tényeket, ami alapján az egészségügyi intézménynek hivatalból meg kellett tennie a feljelentést. Az eset elsőre hétköznapi ügynek tűnt. A rendőrök felvették másnap a tanúvallomásokat, értesítették az ügyészséget, és csak akkor derült ki, amikor Balogh Józsefhez indultak – mivel a felesége az előző férje nevét használja –, hogy egy mentelmi joggal bíró képviselő az érintett, így nem tudnak tovább eljárni. A dolgok akkori állása szerint már semmit nem lehetett volna visszacsinálni, kozmetikázni, így az eljárásra jogosult Központi Nyomozó Főügyészség kikérte Balogh mentelmi jogát, majd vádat emelt ellene. Baloghot jogerősen tíz hónapnyi, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, emiatt véget is ért több mint tízéves politikai pályája.
Hasonló gyöngyszemek rejlenének a sajtó számára néhány sokszereplős gazdasági ügyben is, amelyekben csak a főkolomposok kerülnek reflektorfénybe, miközben a vádlottak padjának negyedik-ötödik sorában épp egy önkormányzati képviselő, egy kistelepülés polgármestere vagy egy országosan ismert politikus közvetlen hozzátartozója ül. Ezek az ügyek általában elkerülik a nyilvánosságot, mivel csak akkor bukhatnának ki időben és egyértelműen, ha a vádiratok nyilvánosak lennének.
A bűnügyi szempontból súlyos, bonyolult ügyek váderedményességének kulcsa az alku. A kilencvenes évek szervezett alvilágának későbbi felszámolása, a főszereplők utólagos elítélése nem jöhetett volna létre ügyészi alkuk nélkül. Radnai László és Conti-Car-os társainak ügyében hiába segítették a hatóságokat a lehallgatások, az összefüggéseket a belső emberekkel kötött vádalkuk, valamint a védett tanúk világították meg, így lehetett végül jogerősen lezárni az ügyet. Radnainak, a bűnszervezet vezetőjének 12 éves, kedvezmények nélküli fegyházát is megszakították egy jogilag abszurd alkuval, hogy Portik Tamásra értékelhető terhelő vallomást tegyen.
Alku nélkül Zuschlag-per sem lett volna, mert a rendszer részleteiről a volt ifjú szocialista képviselő titkára adott kielégítő vallomássorozatot, és végül meg is úszta az ügyet néhány hónapos börtönbüntetéssel. Mielőtt a Zuschlag-ügyben a kihallgatott balos miniszterek miatt Polt Péter nevét kiáltanánk, nem szabad elfelejteni, hogy ekkor Kovács Tamás volt a legfőbb ügyész. Nyilvánvalóan tudott az ügyről, mert alapszabály, hogy a politikusokat érintő ügyeket jelenteni kell a nagyfőnöknek, de a szakmai referálás ebben az ügyben is Kovács belügyi helyettesével, Belovics Endrével zajlott, akit 2000-ben még Polt nevezett ki, és aki azóta is a rendszer egyik legfőbb felügyelője.
Polt egy többpárti alku révén 2006-ig maradhatott legfőbb ügyész, majd egy újabb alku révén nem kellett távoznia a Legfőbb Ügyészségről sem. Főügyészként első lépései közé tartozott, hogy dérrel-dúrral leszámolt a kisgazda korrupcióval, ami akkor jól jött a Fidesznek. 2002-ben felállt az új balliberális kormány, és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal láthatóan komolyan vette az első Orbán-kormány elszámoltatását: stócokban álltak a büntetőügy megindítására alkalmas akták az ügyészségen, de jelentős részükben végül nem indult hivatalos eljárás. Ha mégis, vádemelés nélkül zárultak. Ez történt a jéghegy csúcsát jelentő emblematikus történetekben, például a Josip Tot és Kaya Ibrahim nevével fémjelzett ügyben, a jelentős adósságokat felhalmozó Fidesz-közeli cégek fiktív eladássorozatának vizsgálatakor. Tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ilyen típusú adóelkerülések bekerüljenek a büntetőjog példái közé, és utóbb simán elítéljék a fideszes sablon másolóit. Nem volt kellő bizonyíték a vádemeléshez – közölte Kaya Ibrahim és Josip Tot ügyében akkoriban az ügyészség, és kétségtelen: ott nem voltak alkuk, vádat segítendő vallomások. Hacsak nem arról szólt az alku, hogy senki ne mondjon semmit.
Nagy valószínűség szerint egyébként Kaya Ibrahim ügye a feltárt bizonyítékok alapján nem állt volna meg a bíróság előtt, ennek ellenére sokak szakmai véleménye már régóta az, hogy korlátozni kellene az ügyészség mérlegelési jogkörét, vagyis a jelenleginél sokkal több ügyet kellene bíróság elé vinni. Hack Péter büntetőjogász többször is hangoztatta: az ügyészség egyáltalán ne mérlegeljen, mert akkor kvázi bírói szerepkörbe lép, ami túlterjeszkedik a tényleges hatáskörén. Nem vitás, hogy a vádemelési kényszer bevezetése elárasztaná ügyekkel a bíróságokat, viszont nyíltabb és korrupciómentesebb társadalmat szülhetne.
A politikai hátterű ügymegszüntetések csúcsának tekinthető az az eset, amikor a Bács-Kiskun Megyei Cégbíróság egykori vezetője ellen nyomoztak évekig, és közben tetemes lehallgatási anyag jött össze az irányított felszámolásokról és a korrupcióról. Az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészség bonyolította le, sok szereplőt kihallgattak, meggyanúsítottak, elkészült a vádtervezet, majd az utolsó utáni pillanatban megszüntették az eljárást, mondván: alkotmányos szempontból aggályos a fő bizonyíték, a lehallgatás, mivel azt a bíróság a bírók védelme céljából rendelte el. Komolyan hihető, hogy ezt a körülményt csak évek múltán érzékelték, vagy esetleg politikai alkuk is közrejátszottak a szerteágazó ügy lezárásában?
A közvélemény mellesleg a Zuschlag-ügyön felbátorodott fővárosi ügyészek későbbi kirakateljárásait – Hagyó-, Hunvald-, tábornokper stb. – is Polt Péterhez köti, de mint már említettük, 2006 és 2010 között Kovács Tamás volt a legfőbb ügyész, aki nem merült el az egyes ügyekben. A kiemelt büntetőügyeket akkor is a még Polt által kinevezett Belovics Endre vitte, aki az eljáró ügyészek emlékezete szerint nem gáncsoskodott, csak törvényességre kérte őket. Ez lényegében szabad kezet jelentett a számukra. Politikailag zűrös időszak volt, 2006 őszétől válságban volt a Gyurcsány-kormány, évente váltották egymást az igazságügyi miniszterek (Petrétei József, Takács Albert, Draskovics Tibor, Forgács Imre), nem volt kétséges, hogy a kormánypárt elbukik a 2010-es választáson. Az ország fülkeforradalmi lázban égett, Kovács Tamás nyugdíjba készült, a közigazgatásban és a hatósági rendszerben már a következő ciklusra koncentráltak, a pozíciókban lévők igyekeztek átmenteni magukat. Nem véletlen, hogy az ügyészek látványosan – általában nem ok nélkül – vegzálták a szocialista politikusokat, és mindenáron eredményt akartak produkálni. Valójában túltolták a kierőszakolt alkukat, amelyek nem volt elegendők az egyébként felületesen bizonyított vádak alátámasztására, ezért bírósági szakban a fentebb említett pesti ügyek lényegében elbuktak, vagy csupán kisebb látszatgyőzelmek születtek. A sors iróniája, hogy buzgóságával a legfőbb ügyészi posztot megcélzó Ihász Sándor fővárosi főügyészt később éppen Polt lökte a mélybe a Gyárfás-ügy miatt.
Mára az ügyészi rendszer zárttá, összetartóvá és tekintélyelvűvé vált. Polt kiáll az embereiért, és anyagilag megbecsüli őket, ezért a bírák irigykednek is rájuk, hiszen a legutóbbi központi vezetőipótlék-emelés csak az ügyészekre vonatkozik. Mindez úgy fordítható le: Polt elvárja, hogy minden, a kormánypárthoz köthető ügyben eleve ne indítsák el, vagy ha már folyik, szüntessék meg az eljárást az ügyészei. Ez azonban nem életszerű, és egy ilyen eset nyilvánosságra kerülése nemcsak tekintélyromboló lenne, hanem feszültséget generálna az ügyészi rendszeren belül, amit a helyére pályázók kihasználhatnának.
Belső konfliktusok ugyanis léteznek az ügyészi szervezeten belül is. Az egyik nagy horderejű belpolitikai ügy szerteágazó nyomozása során az egyik megyei főügyészhelyettes nem lépte meg az előterjesztett és indokolt nyomozati cselekményeket, ezért az egyik, szintén vezető beosztású, de a hierarchiában alatta lévő ügyész a saját védelme érdekében feljelentette a felettesét, és az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálatot indított. Vajon mi motiválhatta az említett főügyészhelyettest, hogy szinte megpróbálta megvédeni az egyik gyanúsítottat? Utóbb kiderült, hogy a főügyészhelyettes múltjában rejlik a megoldás kulcsa, ugyanis a gyanúsítottal egy városból származik, de az is felmerült, hogy a hozzátartozóin keresztül esetleg még valamivel sakkban tarthatják. Az ügy végül nem kapott nyilvánosságot, a két ügyész maradt a beosztásában, ugyanakkor ez az eset is érzékelteti: egy ügyészt nem lehet az előtte lévő bizonyítékokkal szemben más következtetések levonására utasítani, mert akkor a saját védelme érdekében lépnie kell, hiszen egy ilyen ügy utólagos törvényességi felülvizsgálata során egyértelműen őt marasztalnák el.
Az, hogy szinte hetente érkeznek a feljelentések vélelmezett kormánypárti korrupciós ügyekről az ügyészségre, de azokat rövid úton megszüntetik, sokszor a feljelentőket minősítik. A néhány soros odavetett feljelentések általában semmi konkrétumot nem tartalmaznak, csak általánosságokat. A feljelentések sokszor még abban az esetben is problémásak, amikor igencsak alapos a gyanú. Ilyen például a Elios-ügy, amelyben a gyanú mindenképpen fennáll, hiszen egy jól körülhatárolható ajánlattévő körből nagyrészt ugyanaz a beruházó nyeri el a tendereket, mint azt már az elmúlt 28 évben kurzusonként megszokhattuk. De mit lehet ezzel büntetőjogilag kezdeni? Csalást nem lehet kiáltani, mert a beruházások az előírt műszaki tartalommal elkészültek. Szóba jöhet az összebeszélés, vagyis a kartellgyanú, csakhogy ezt igazoló tanúvallomások egyelőre nincsenek. Az elmúlt nyolc évben a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül korrupciós ügyekben egymásra terhelő vallomások még nem születtek.
Előfordulnak olyan esetek, amikor sem a rendszerreflex, sem a hallgatás nem menti meg az adott politikai szereplőt a bűnügyi eljárástól és a vádlottak padjától. Ilyen volt Mengyi Roland fideszes képviselő esete, ő piti adó- és pályázati csalók ügyeskedéseinek a lehallgatásába kapcsolódott be Voldemort Nagyúr álnéven, felajánlva nekik a nagyobb koncot közbenjárásával, az elnyert pályázati pénzek először 50, majd 90 százalékos visszaosztásának a kizsarolásával. Az ügy a végére annyira előrehaladott és megalapozott állapotba került, hogy már lehetőség sem lett volna Mengyi Roland kimentésére. Polt Péter kénytelen volt indítványozni mentelmi jogának felfüggesztését, egyhangúlag meg is szavazták. Voldemortot vesztegetést állítva elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérletével vádolják, az elsőfokú ítélet még az idén megszülethet.
Ennek ellenére amikor az előrehaladott nyomozás kései fázisában kiderült, ki is az a Voldemort, azért működni kezdtek a szervezeti reflexek. Lehetőség lett volna ugyanis rajtaütni, amikor az „alkotmányos költségként” elhíresült kenőpénzt átveszi, de a rajtaütési parancsot senki sem merte kiadni: az eljáró regionális NAV-nyomozók, valamint a felügyelő ügyészek hatásköröket megkérdőjelezve egymásra tologatták a döntést, miközben fentről nem érkezett az egyértelmű utasítás. Nem is csaptak le Mengyire, aki a többi gyanúsítottal ellentétben nem került előzetes letartóztatásba, a vagyonát nem zárolták, így azt sem feszegették, kiktől milyen címen érkeztek a kisebb vagyonnal felérő átutalások a felesége cégének számlájára.
A jövőben Polt Péter vélt vagy valós politikai szerepe megváltozhat, miután Pintér Sándor is belépett a ringbe a 2018. július 1-jén életbe lépett új büntetőeljárási törvény felhatalmazásával. Ettől az időponttól kezdve ugyanis kettéváltak a nyomozások egy felderítési és egy vizsgálati szakaszra. Előbbit tisztán a rendőrség vagy a NAV nyomozói viszik, ebben a korábbitól eltérően már nincs irányítási jogköre az ügyészségnek. Ők csak az után kerülnek be a képbe, miután a nyomozók meggyanúsították a szereplőket. A változás miatt bizonyosan lesznek majd súrlódások a nyomozók és az ügyészek között, de az alkuk intézménye nem változik, azokat továbbra is csak a vádhatóság kötheti meg a gyanúsítottakkal.
