Az MSZP önpusztítása

- Vége az MSZP-nek?

– Ez a közeljövő nagy kérdése. Ha az MSZP folytatja a zötykölődését, eltűnhet a süllyesztőben. Szaporodnak a vészjelzések: a belső alkuszövetségek, az érdekcsoportok, kiskirályok „betonrendszerét” légkalapáccsal sem lehet feltörni. Sokan úgy látják: az MSZP-ben olyannyira elszabadultak az indulatok, kibékíthetetlenné váltak a személyi ellentétek, hogy e törésvonalak mentén előbb-utóbb szétesik a párt. De hallok érveket az egyben tartás mellett is: a jobboldallal szemben egy váltópárt csakis erős gyűjtőpártként foghatja össze a baloldalt.

- Pusztán a politikai „ellenkényszer” lenne az összetartó erő?

– Ami persze nem elég a kohézióhoz. Ma az adhatna erős legitimációt – egyben jövőképet is – az MSZP-nek, ha az egymással szemben állók végigvinnék az ideológiai vitákat, amelyek eddig rendre belefulladtak a személyi ügyekbe. Pedig választ kell adniuk az alapkérdésre: a világválság utáni új történelmi helyzetben mi a szociáldemokrácia feladata Magyarországon. Feltéve, ha mindenki szocdem utat keres, amit magam erősen kétlek. De ki kell derülnie, képesek-e konszenzusra jutni, vagy jobb békésen szétválniuk.

- Ön szerint most hol húzódik a törésvonal a pártban?

– Az elvi ellentétek régóta feszítik a pártot. De főleg személyekhez kötve szokták meghatározni a törésvonalat, a gyurcsányisták és a nem gyurcsányisták közé húzva az „eszmei határmezsgyét”. Nem épp szerencsés megközelítésben.

- Gyurcsány Ferenc nemrég röpiratban elemezte az MSZP múltját és saját felelősségét a vereségért. Ám azt sem kendőzte el: a párt jövője az oligarchia-rendszer lebontásán is múlik. Ez nem élesebb törésvonal az ideológiainál?

– Igaz: akik üzleti vagy karrierérdekből igyekeztek „zsákmányként” megszerezni a pártot, azoknak a hatalmi játszmáihoz az ideológia legfeljebb csak eszközt jelentett befolyásuk kiterjesztéséhez. Az is régóta nyilvánvaló: ez az oligarchia-rendszerű működés a párt önpusztításához vezet.

- Mindenesetre míg Lendvai Ildikó azt mondta, Gyurcsány jövője az MSZP-hez kötődik, a „nem gyurcsányista” Szili Katalin szerint Gyurcsány Ferencnek inkább az MSZP-n kívül a helye. Ezzel a kijelentésével Szili viszont óhatatlanul is az oligarchákat vette védelmébe, akiket Gyurcsány bírált.

– Így is értelmezhető, noha nyilván nem ez volt Szili Katalin szándéka. Gyurcsány Ferenc kudarca – a kormányzati hibáin, tévelygésein, mulasztásain kívül – éppen abban állt, hogy nem tudta megvívni belső harcát a kiskirályokkal szemben. Gyurcsány most bejelentette, semmiféle pozícióra nem pályázik a pártban. Aki ennek dacára is személyi harcot indít ellene, azt csakis egy cél vezérli: egyszer s mindenkorra megszabadulni tőle. Fontos, hogy az MSZP kritikusan értékelje a Gyurcsány-korszakot, ám úgy korrekt, ha bírálói is szembenéznek a saját felelősségükkel. Ilyesminek nincs sok jele.

- Nem időznék „kötelezően” Gyurcsány írásánál, de hát egyelőre ő az egyetlen, aki megfogalmazta véleményét. Azt is írta: a pártban az „informális pénztárnoknak” van a legnagyobb befolyása. És „el kell vágni az MSZP-t a mai pártfinanszírozás roncsoló gyakorlatától”. Mit mondjak: igaza lehet.

– Amikor valaki ezt felveti a pártban, általában azok bólogatnak a leglelkesebben, akikre a kritika vonatkozik. Közben elszántan védik a feudális viszonyokat.

- Látszott: alighogy megjelent Gyurcsány írása, a pártvezetés egy része rögtön védelmi vonalat épített az „informális pártpénztárnok” köré. Nevezzük nevén: Puch Lászlót azonnal az Országgyűlés alelnökének jelölték. És ebből a szempontból mellékes, hogy Puch visszalépett a jelöléstől. A lényeg a pártragaszkodás hozzá, felteszem, a viszontragaszkodás reményében, s szemben Gyurcsánnyal.

– Lehetséges. De ez nem pusztán „Puch-kérdés”. Gyakorlat már a kezdetektől, hogy aki a pénzt osztja, annak döntő szava van a pártban. Hibás az egész konstrukció, így vetődhetett fel korábban még az is, hogy a pártpénztárnoknak a mentelmi jogért kell feltétlenül bekerülnie a parlamentbe. És akik fenn akarják tartani a feudális oligarcharendszert, mert jól lubickolnak benne, soha nem fognak ellenállni ennek a gondolkodásnak. Ebből a szempontból szimptomatikus, ami a fővárosi MSZP-ben történt, ahogy Hagyó Miklós a párt egyik „erős embere” lett.

- Egyik oligarchája?

– Az biztos: akik az ő „érdekplatformjához” tartoztak, szinte minden fontos pozíciót megkaparintottak. Lefedték a fővárosi kerületek nagy részét is. De attól, hogy Hagyó Miklós háttérbe szorult, illetve most előtérbe került a rendőrségnél, még nem változott meg ez a „pártfőúri szerkezet”. Amit az is jelez: föl sem ötlött, hogy újra kellene gondolni a fővárosi pártszervezetet, átalakítani a budapesti vezetést, és ismét tárgyalni a főpolgármester-jelöltségről. Így pedig az önkormányzati választáson még a mostani vereségnél is katasztrofálisabb bukás várhat a szocialistákra Budapesten.

- Nem gondolja, hogy az MSZP belső érdekműködése határozta meg kezdeti ellenzéki magatartásukat is? Inkább a szélsőjobbnak kínálták oda a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját, hogy a költségvetési bizottságot valamelyik „erős emberük” – Burány Sándor, Szekeres Imre, Veres János – vezethesse.

– A baj ott kezdődött, hogy az MSZP jószerével csak a tűzhöz közeli vezetőit küldte be a frakcióba. Az országos listával a status quót erősítették meg, azzal sem törődve, lesz-e elegendő szakpolitikusuk a képviselőcsoportban. Az pedig, hogy a frakciótagok miként osztották szét egymás között az országgyűlési pozíciókat, valóban azt mutatja: képtelenek kiszakadni a hatalmi érdeklogikából, folytatódik a „kegykörbeosztás”. Nincs elképzelésük arról, ebben a helyzetben miként kell viselkedniük ellenzékként. Semmiféle világos értékrend nem látszik, amelynek alapján következetesen politizálni akarnának. Ha lennének ilyen elveik, szóba sem jöhetett volna, hogy a Jobbik az MSZP asszisztálásával megszerezze a nemzetbiztonsági bizottság elnöki helyét. Azt sem tisztázták, szabad-e ilyen párttal tárgyalniuk, pláne pozíciókon huzakodniuk. Holott a szocialisták régóta tudták, hogy ellenzékbe kerülnek. Mégsem készültek föl rá.

- Mindezek alapján: van még kiút a szocialista párt számára?

– Ahogy eddig működött az MSZP, úgy fenntarthatatlan. Nem lehet hatékonyan vezetni a pártot a jelenlegi szerkezetben, négyszintű elnökséggel, tehetetlen választmánnyal, a valódi hatalmat birtokló megyei elnöki értekezlettel. Ráadásul a funkcióhalmozásokkal túlzottan összefonódnak tisztségek pártban, a frakcióban és az önkormányzatokban is. Ez abszurd. Hovatovább úgy vélem: nem megújítani kell az MSZP-t, hanem visszabontani az alapokig, és onnan újraépíteni. Különben valóban reménytelen a jövője: tovább zsugorodik, és többé nem lesz belőle váltópárt. A nyári tisztújító kongresszus csupán akkor hozhat változást, ha a párt szakít eddigi működésmódjával, beleértve a vezetőválasztás mechanizmusát is. Vagyis: csak olyan jelölteket lenne szabad bármely tisztségre megválasztani, akikről pontosan tudható, mit képviselnek, milyen irányzathoz tartoznak, milyen a teljesítményük, milyen stratégiát, jövőt képzelnek el a pártnak. És – nem utolsósorban – milyen ellenzéki politikát folytatnának. Ám ha most ismét a helyi „pártbárók”, érdekcsoportok hatalmi alkukötései válnak meghatározóvá, és a jelölteknek a „szokásos módon” elegendő lesz csupán felsorolniuk, hogy támogatja őket – mondjuk – Kiskunhalas meg Baranya meg a háttérben az „informális pártpénztárnok”, akkor tényleg nincs tovább. Akkor az már az MSZP végjátszmájának a kezdete.