Az ítélet: múzeumlátogatás

Holokauszttagadás miatt már több gyanúsítottat is arra köteleztek a hatóságok, hogy látogassanak el a Páva utcai emlékközpontba, olvassanak a témában és pártfogójuknak számoljanak be a látottakról, olvasottakról. Vajon megváltozhat ettől a véleményük, visszatartja őket attól, hogy újból viccelődjenek a népirtással és kétségbe vonják a megtörténtét?

2015. július 5., 15:06

„A legbizarrabb kérés portálunk kilenc éve alatt: holoközpont-látogatáshoz nyújtott segítség és Karsai-könyv kellene” – nemrégiben ezzel a felhívással fordult olvasóihoz a szélsőséges Kuruc.info internetes portál. Egy holokauszttal viccelődő férfinak próbáltak immár sokadszorra segíteni, akinek ügyében a Gyöngyösi Városi Ügyészség két évre elhalasztotta a vádemelést, de arra kötelezte őt, hogy látogassa meg a pesti Holokauszt Emlékközpontot és olvassa el Karsai László Holokauszt című könyvét.

Az illető még tavaly szeptemberben megosztott a Facebookon egy montázst – négyezer ismerőse látta –, melyen Disneylandet idéző logóval az auschwitz-birkenaui tábor látható. Az amerikai vidámparkéra hajazó betűtípussal a fotóra a következő szöveget írták: „A világ legnagyobb mesetábora”, „Akciós nyári táborozás, hátrányos helyzetűeknek és kampós orrúaknak ingyenes”.

A gyöngyösi férfinak nem volt pénze arra, hogy Pestre vonatozzon – a Kuruc.info megfogalmazása szerint – „a megnevezett agymosoda meglátogatása végett”. A szélsőjobb emblematikus portálja juszt is közölte a mcdonald’sos bohóccal és disneylandes palotával felturbózott auschwitzi montázsokat. Arról nem tudni, hogy ebben az ügyben indult-e nyomozás. (Egyébként idén januárban már elrendelte a Kuruc.info egy holokauszttagadó cikkének törlését a bíróság. Ez volt az első alkalom, hogy a törvényszék internetes tartalom betiltásáról határozott.)

Nem tudni, hogy a szélsőjobbos portál felhívása eredményes volt-e. Ami biztos, a férfi lapzártáig nem jelent meg a Holokauszt Emlékközpontban, legalábbis az intézmény dolgozói nem tudnak róla.

Ahogy arról a szegedi nőről sem, akit áprilisban másfél év próbára bocsátott a bíróság, és elrendelte a pártfogói felügyeletét. Őt is arra kötelezték, hogy látogasson el a Holokauszt Emlékközpontba, és a látottakról számoljon be pártfogójának.

A nő tavaly az interneten kommentálta azt a hírt, hogy Budapestre látogatott az egykori auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának unokája. A megjegyzésben a „holokamu” és a „különben is, ha igaz is” kifejezést használta.

Nagy port kavart, de még nem zárult le Kulcsár Gergely ügye. A jobbikos képviselő korábban beleköpött a Duna-parti emlékmű cipőibe, és mivel a gyanú szerint tagadta a holokauszt megtörténtét, az ügyészség nyomozást indított ellene.

A jogi szakzsargon az ügyészség által előírtakat nevelő célzatú magatartási szabályoknak nevezi. Vajon elég-e ez a büntetés, megváltoztathatja-e valaki véleményét, ha múzeumlátogatásra és könyvolvasásra kötelezik?

– Büntetőjogi eszközökkel nem lehet garantálni, hogy valakinek a véleménye megváltozzon – mondja Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője. – De ha a gyanúsított két éven belül újabb bűncselekményt követ el, és az bizonyított lesz, akkor a mostani holokauszttagadás miatt is vádat emelnek ellene.

Sándor Zsuzsa volt bíró szerint nehéz megmondani, hogy hatásosak-e az alternatív büntetések, de tapasztalatai szerint jobbak a börtönnél: a zárkákban ugyanis a rabtársak újabb bűncselekményekre „szocializálhatják” az elkövetőt.
De nem csupán alakoskodást szül a büntetés? A gyanúsított inkább megteszi, amire kötelezték, miközben nevet a markába?

Megkerestük a holokauszttagadó férfit feljelentő Tett és Védelem Alapítványt is. A szervezet célja az, hogy „az antiszemita tartalmú közbeszéd Magyarországon visszaszoruljon, és ezáltal a közbeszéd minősége általában is javuljon”.

Az alapítvány tavaly húsz esetben tett feljelentést holokauszttagadás miatt. Monitoringtevékenységük során csak februárban hat, úgynevezett „antiszemita gyűlöletcselekményt” azonosítottak. Ezek között jobbikos politikusok „antiszemita spekulációja”, kegyeletsértő posztja mellett szerepel Benke László jobbikos képviselő története is. A politikus ülve maradt, amikor a XIII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete egyperces néma felállással emlékezett az elhunyt Schweitzer József főrabbira. Feljegyezték azt is, hogy Novák Előd ugyanezt tette a parlamentben.

Az alapítvány legutolsó, interneten elérhető jelentése szerint két esetben tettek feljelentést: valaki megosztotta a Kuruc.info bíróság által holokauszttagadónak ítélt cikkét, egy kommentelő pedig holokamunak aposztrofálta a népirtást.

A szervezet kuratóriumának elnöke, Bodnár Dániel szerint ők hisznek abban, hogy a szélsőséges nézetek melegágya a tudatlanság, ami ellen az oktatással lehet a leghatékonyabban harcolni.

– A bírói gyakorlat pontosan ezt szolgálja – tette hozzá.
De hogyan ellenőrzik, hogy az illető valóban ellátogatott-e a Holokauszt Emlékközpontba?

Konkoly-Thege László ügyészségi szóvivő szerint a gyanúsított köteles beszámolni a pártfogójának arról, hogy ott mit látott.

A pártfogókat felügyelő kormányhivatalok egyikéhez, Budapest Főváros Kormányhivatalához fordultunk kérdéseinkkel. Szivák Bernadett sajtófőnök szerint ha a pártfogoltnak egy kiállítást kell megtekintenie, akkor utána be kell mutatnia a meglátogatott hely belépőjegyét a pártfogó felügyelőjének, és személyes beszélgetés során beszámolnia az ott tapasztaltakról. Elolvasandó könyv, megnézendő film esetén szintén a pártfogóval folytatott beszélgetés, feldolgozás során derül ki, hogy valóban eleget tett-e az előírtaknak. Erkölcsi jóvátétel során sokszor a bocsánatkérés írásos formáját is be kell mutatni.

A pártfogó köteles jelentést tenni a felügyeletet elrendelő hatóságnak, különösen akkor, ha a szabályok be nem tartása súlyos szabályszegésnek minősül.

A Tett és Védelem Alapítvány kimutatása szerint az utóbbi hónapokban egyre ritkább a nagy nyilvánosság előtt elkövetett holokauszttagadás.

– Sajnos az egyéb antiszemita megnyilvánulások (uszítás, izgatás) esetében nem ennyire jó a helyzet – állítja Bodnár Dániel.

– Ezt a hiányzó joggyakorlatból adódó anomáliáknak kell tulajdonítanunk. Ezekben az esetekben a jogszabályok és a hozzájuk rendelt gyakorlat kevésbé egyértelmű, így a jog szigorának elrettentő ereje is kisebb. De biztatunk mindenkit, hogy ha bármilyen antiszemita incidenst észlel, forduljon hozzánk.

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.