Az elnök emberei?

Maradhat-e a magyar tudományirányítás de facto első embere Pálinkás József akkor is, ha már nem ő az Akadémia elnöke? A tudós társaság 561 közgyűlési tagja közül sokak fejében megfordult ez a gondolat, és alighanem jó néhányan akadnak, akiknek szavazatát májusban az MTA jelenlegi elnöke iránti szimpátia vagy ellenszenv vezeti majd.

A szenvedélyes viták akkor lángoltak fel, amikor az elmúlt nyáron az Akadémia felügyelő-testülete nyilvánosságra hozta, hogyan is döntött a közgyűléstől kapott felhatalmazás alapján a volt elnök státusáról. A grémium olyan szabályokat hozott, amelyekhez hasonlóak nem voltak még az 1830 óta létező intézmény történetében. A volt elnökből (igaz, a főtitkárból és a főtitkár helyetteséből is) elnöki stratégiai tanácsadó lehet: közreműködhet a köztestület és az akadémiai intézményhálózat irányításában, további hat esztendőn át fizetést, költségtérítést, gépkocsihasználatot kaphat az Akadémián. Terjedt a hír: Pálinkás úgy megy, hogy valójában marad.

A felügyelő-testületi döntés valószínűleg nem korbácsolná fel a szenvedélyeket – ha másról lenne szó. Pálinkás megítélése azonban igencsak ellentmondásos. Ő ugyanis az akadémiai törvény 2009-es módosításával – ennek elfogadtatását az első Orbán-kormány volt minisztere még a Gyurcsány-kabinetnél járta ki! – a kezében olyan egyszemélyi hatalmat koncentrált, amellyel előtte egyetlen elnök sem rendelkezett. Igaz, ezt a hatalmat első elnöki periódusában olyasmire használta, amit a többség elfogadott. Jelentős áttörésnek bizonyult például a Lendület program, amely lehetővé tette kiemelkedő képességű fiatal kutatók hazahívását vagy itthon tartását. Az „agyvisszaszívás” feltétele az volt, hogy a 35–45 éves kutatók versenyképes feltételek között dolgozhassanak itthon is. Dupla professzori fizetést kapnak, kutatócsoportot hozhatnak létre.

2012 szimbolikus értelemben is fontos fordulópont volt. Miközben az akadémikusi járandóságok (levelező tagok esetében havi 354 ezer forint, rendes tagok számára havi 455 ezer forint) összesen 2,3 milliárd forintot tesznek ki, a Lendület programok már 2,4 milliárdból gazdálkodhatnak. Az Akadémia korábban sok – nem teljesen alaptalan – kritikát kapott: volna más dolga is, mint hogy elaggott professzorok anyagi biztonságáról gondoskodjon. A fiatalítást, a valódi teljesítmények díjazását sokan elodázhatatlan feladatnak tartották, amit a korábbi vezetések rendre elnapoltak.

Pálinkás második elnöki ciklusa már viharosabb volt, amit előrevetített, hogy az újraválasztott elnök első beszédében nem köszönetet mondott a köztestületnek az egyhangú támogatásért, hanem kemény szavakkal ostorozta az egybegyűlteket. Az elnök az elmúlt három évben igen sok érdeket sértett a kutatói hálózat vaskezű centralizációjával. Sokan politikai motívumokat is felfedezni véltek az átalakítások mögött – elsősorban a társadalomtudományok területén. Informátoraink azonban úgy látják, hogy a törésvonalak az Akadémián nem követik a magyar társadalom mély pártpolitikai megosztottságát. Inkább azt vetik fel kritikusan, hogy lefelé nivelláló rendszer jött létre, az összevonások során bürokratikus vízfej alakult ki, amely nehezékesen hoz döntéseket, néha át sem látja teljesen a különféle témákat.

Nehéz viszont vitatni, hogy a korábbi rendszert meg kellett változtatni. Az Akadémián harmincnyolc kutatóintézet és két kutatóközpont működött, több ötvenfős létszámnál is kisebb apparátussal – koldusszegényen. „Kócerájokban mégsem lehet világszínvonalú kutatásokat végezni” – ismerte el egy Pálinkást nem különösebben kedvelő akadémikus. A kutatóhelyek száma tehát húszra csökkent, miközben forrásaik 40,8 százalékkal, 56,1 milliárd forintra emelkedtek. Az elnök kieszközölte a jelenlegi kormánynál a költségvetési támogatás emelését is, így 2012-ben már 43,5 milliárdot kapott a tudós testület. Ez persze tetszést aratott, az elosztás azonban vitákat váltott ki. „Jóska erőből Krisztus, gyakran nem hallgat a választott testületekre. Ezt ebben a házban nem mindenki szereti” – hallottuk a Széchenyi téri épületben.

Február 25-e volt a határidő az MTA-elnöki pályázatok leadására. Három jelölt készített ilyen dolgozatot. Közülük igazi esélyesnek Lovász László matematikust tartják, aki nem rejti véka alá, hogy őt Pálinkás beszélte rá az indulásra. Lovász világszerte ismert, a hazai mezőnyből magasan kiemelkedő tudós, aki elnyerte a matematikai Nobel-díjként számon tartott Wolf-díjat és a hasonlóan magasra értékelt Kiotó-elismerést. Nemcsak az MTA tagja, de az amerikai National Academy of Science-nek, a párizsi, a londoni és a svéd akadémiáké is. A Nemzetközi Matematikai Unió volt elnöke. Egyesek szemében a szerény, halk szavú, a NER politikájától távolságot tartó tudóst csak egy dolog teszi támadhatóvá: Pálinkás segítségére igényt tart, ha megválasztják.

„Minden szervezetben szokás, hogy a volt elnök információkkal, tanácsokkal segítse utódját” – mondta Lovász a 168 Órának. Ugyanakkor hozzátette: a tiszta megoldások híve, a döntéseket a megválasztott elnöknek kell meghoznia. A Princeton és a Yale Egyetem volt tanára decentralizálná a vezetést, erősítené a választott testületek szerepét. Fontosnak tartja, hogy az akadémiai intézetek közelítsenek az egyetemekhez: akik jelentős tudományos eredményeket érnek el, tanítsák a diákokat is. Lovász László szerint Magyarországnak érdeke a fejlődő országok tudományos életének támogatása: ne csak egyirányú utca legyen az agyelszívás.

„Ha Maróth lesz az elnök, akkor véget ér a Pálinkás-korszak; nem lesz belőle stratégiai tanácsadó” – hallottuk a jelenlegi alelnök egyik hívétől. Maróth Miklós klasszikafilológus, orientalista, aki nem csupán tantárgyaiban tehetséges diákként tűnt ki, kapcsolatépítőként is átütően sikeres volt világéletében. Így lehetséges, hogy nemcsak az ELTE-n tanult arabot, latint, görögöt, valamint asszirológiát, de eljutott Bagdadba és Bécsbe is. Később a Szovjet Tudományos Akadémia Keletkutató Intézetének is volt külső munkatársa, majd a Harvard Egyetem vendégkutatója lett. Maróthtól nem idegen a politika: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának alapító dékánja tagja a Professzorok Batthyány Körének.

Maróth jó fellépésű, kellemes modorú ember, akitől nem áll távol némi keleties rejtőzködés. Amikor pályázatáról kérdeztük, arról biztosított, hogy – mint a lány a mesében – hoz is meg nem is, mond is valamit, meg nem is. Megtudhattuk, hogy az Akadémia szervezetét az élethez kell idomítani, hiszen nem biztos, hogy mindig a legracionálisabb megoldás a legjobb, jelentsen ez bármit. Igen, a törvény egyszemélyi vezetést ír elő, de még a kalifák is delegálták hatalmuk egy részét, s az elnöknek szerinte nem szabad uralkodnia. Maróth a korábbi reformokkal nem fordulna szembe, ám úgy gondolja, mostantól a konszolidáció ideje jött el. A jelenlegi alelnök a munkában az eddiginél jobban támaszkodna a 70 évesnél idősebb tudósokra. Érthető, az akadémikusok átlagos életkora 72 év.

„Kísérletező ember voltam világéletemben, akit érdekelt, hogy a gyakorlatban mi lesz a teóriákból” – így reagált Pálinkás lehetséges tanácsadói felkérésére a harmadik jelölt, Németh Tamás MTA-főtitkár. A Széchenyi-díjas agrokémikus élete egybeforrott az Akadémiával. Harmincegy éve lett a Talajtani Kutatóintézet munkatársa, a grádicsokat végigjárva lehet pályája megkoronázása az idei elnökválasztás.

„Barátságos vagyok, és kemény – jellemezte magát a 168 Órának Németh. – Én az embert akarom a figyelem középpontjába állítani.” A kiváló menedzseri erényeket csillogtató főtitkár arra figyelmeztet: az Akadémia 5000 fős közösségnek ad kenyeret, nem mindegy, hogy a tudósok jól érzik-e magukat a munkahelyükön. Ha ő lesz az elnök, a testületi döntések a korábbinál nagyobb szerephez jutnak. Mint ironikusan mondta: Magyarországon valószínüleg ő az egyetlen ember, aki nem ért mindenhez. Németh a korábbi reformok megőrzése és finomhangolása mellett a vagyongazdálkodás tartalékainak feltárását tűzte célul maga elé.

(A teljes írást a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvashatja.)