„Az egész ország a bőrén érzi: az Orbán-kormány alkalmatlan”
Az MSZP szerint elszabaduló árak, hanyatlás jellemzi az orbáni gazdaságpolitikát, és a „kormányfő által kézzel vezérelt” Monetáris Tanács ismételt kamatcsökkentése miatt egyre sérülékenyebb a forint. Az LMP szerint az OECD-jelentés a kormány alkalmatlanságát bizonyítja.
Burány Sándor, a párt országgyűlési képviselője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: világossá vált, hogy az Orbán-kormány szándékosan pörgeti az inflációt, és komoly pénzügyi kockázatnak teszi ki a forintot. Az élelmiszerárak drasztikus emelkedése, valamint a folyamatos megszorítások pedig egyenesen mélyszegénységbe taszítják Magyarországot – tette hozzá. Az ellenzéki politikus kitért arra, a legfejlettebb ipari államokat tömörítő és a kormány gazdaságpolitikát eddig visszafogottabban kritizáló OECD szerint is recesszióba süllyed az idén a magyar gazdaság, sőt jövőre is csak 0,1 százalékos növekedést, vagyis gyakorlatilag stagnálást jeleznek.
A szocialista képviselő – utalva arra, hogy a Standard & Poor's kedden bejelentette, az OTP Bankot, illetve az OTP Jelzálogbankot is leminősíti – közölte, hogy a kormány „bukásra ítélt gazdaságpolitikája most már a legnagyobb hazai pénzintézetet is veszélybe sodorta”. Burány Sándor szerint „az Orbán-Matolcsy tengely katasztrófa felé vezeti az országot”, az MSZP korábban bemutatott gazdasági programja ugyanakkor világos alternatívát kínál Magyarország gazdaságának rendbetételére.
LMP: OECD-bizonyítvány a kormány alkalmatlanságáról
Az OECD frissen közzétett jelentése szerint a magyar gazdaság 2013-ban sem lesz képes kilábalni a recesszióból. Ez a párt szerint újfent igazolja azt, amit az egész ország két éve a bőrén érez: az Orbán-kormány nem csupán alkalmatlan arra, hogy kivezesse a válságból a magyar gazdaságot, de kapkodásával, hozzá nem értésével maga is annak súlyosbodását okozza. A megszorítások rontják bármilyen növekedés esélyeit, tönkreteszik a magyar gazdaságot. Az elhúzódó recesszió miatt jövőre sem fog csökkenni a munkanélküliség, ellenben újabb megszorításokra, adóemelésekre számíthatunk.
Az OECD szerint a magyar GDP 2012-ben 1,6 százalékkal csökken, majd 2013-ra – az év közepétől várható élénkülés következtében – 0,1 százalékra mérséklődik a visszaesés, 2014-ben pedig 1,2 százalékos növekedésbe fordul a GDP. Mindeközben a világgazdaság lassan de növekedésnek indul – mi megyünk a forgalommal szemben. A 14-re tervezett javulás azt feltételezi, hogy rendeződnek a viszonyok, kiszámíthatóbbá válik a környezet, és lesz IMF megállapodás. Erre azonban ez a kormány már alkalmatlan – teszik hozzá.
Az LMP elutasítja a megszorítások politikáját. A párt alternatív költségvetési kiadványában megfogalmazta programját, amely talpra állítaná a magyar gazdaságot. Az országnak új kormányra, szolidáris adórendszerre, kiszámítható kormányzásra, a pazarló adókedvezmények felszámolására, válságálló munkahelyekre és a helyi gazdaság megerősítésére van szüksége. A talpra álláshoz azonnali politikai fordulatra van szükség.