Apatigris – A polgármesternek készülő Pikó kolléga búcsúzik a Klubtól
Az első jelentkezők januárban bukkantak fel a telefonja memóriájában. Előbb a szocik álltak sorba. Az akkor csak egy telefon volt. Pikó, aki számított is rá, megküldte feltételeit. Polgármesterként nem ül be frakcióba, kampányát önállóan tervezi és viszi, nem adja ki gebinbe egy pártnak. A testület nyilvánosságában a maximumra fog törekedni. Nem tetszhetett a civil hevület az MSZP-nek. Április elejéig nem történt semmi, másfelé kereskedtek a pártok is. Kollégánk le is tett a dologról. Az utolsó utáni pillanatban, április 4-én érkezett Donáth Anna telefonja: a VIII. kerületben a polgármester-jelölés jogát a Momentum kapta meg, és Pikót kívánják fölkérni.
Hogy akar-e politizálni valaki, ötezer méterről látszik. Kampánycsapatban vesz részt, nyüzsög, egyéni ötletei vannak. Kerülgetik jobbról, tesztelik balról, míg végül kijelenti:
– Úgy gondolom, hogy meg tudom nyerni.
Pikó András a kulcsmondatot olyan magától értetődő természetességgel mondja ki, hogy eszünkbe sincs kétségbe vonni, komolyan gondolja. Ami egy kicsit alkat dolga is. Van, aki ilyen romlatlan önbizalommal vág bele minden felvállalt dologba. Mondhatták a rádiós kollégák, Andris, vigyázz, kicsinálnak, kardélre hánynak, a családot is megbolygatják. Pikó kolléga nem az az önbizalom-hiányos fajta, aki a lehetséges veszteséget méricskéli. Amúgy pedig kell ehhez stimuláció, a bokszoló győzeleméhsége, amikor az ember nem azt nézi, mi az ellenfél erőssége.
De a Klubot, a rádiót – hiába független jelölt Pikó – ízlése szerint mégis ott kellett hagynia. Hiába biztatták a munkahelyi vezetők, ha úgy alakul, erre visszatérünk. András életében először állástalan. Mikor a köztévénél ütközött először a Fidesz sajtókorifeusaival (1999, Szabadság tér), csak a kollégáit távolították el. Neki mint szerkesztőnek munka nélkül, de fizetésért kellett dekkolnia. Csapatából rúgták ki Kálmán Olgát, Simon Andrást, az új nemzedék szépreményű tagjait. Karácsonyi ajándékként közölte az asszonnyal, lemond a végkielégítésről, viszont szabad. (Itt szúrjuk közbe: 2000–2001-ben András a 168 Óránál is dolgozott.)
A Mátyás téren, egy cukrászda teraszán beszélgetünk, mert tizenkilenc év után először nem akar a Bokor utcában megjelenni. Süt a nap, előkánikula van, a szomszéd asztaltól áthajolnak hozzánk tüzet kérni, nem is sejtik, jövendő polgármesterük ülhet itt. Pikó viszont meg van győződve róla.
A politika százszázalékos életmódváltás lesz. Szoros hivatali rend. Először is nincs utálatosabb, mintha más osztja be a napirendedet. A kampányfőnök, Udvarhelyi Tessza feje máris terjedelmes Excel-táblázat. De a szakmától sem tud egyelőre szabadulni. Negyed négykor automatikusan felébred. A múlt vasárnap a Rákóczi téren standolt életében először, izgult, mit lehet mondani, címszavakat jegyzett egy cetlire, mire kell majd a kampányszöveget bújtatottan fölfűzni, elvégre mégis ő akar az emberektől valamit, nem is keveset, egyetlen lényeges politikai jogukat, a szavazatukat. A végén vette észre, hogy tulajdonképpen interjúzik, történeteket, drámákat hallgat meg, visszakérdez. Úgyhogy megy ez. A kommunikáció eszközei változatlanok.
Józsefváros örök visszatérés és örök változás. A főváros legvirulensebb része. A sarkon betonkeverő dübörög, a cukrászdából Oscar Peterson szól, a vaskorláton két derék Dankó utcai pofa, a lábuknál zsíros hátizsák. Józsefváros minden szegmense kultúrahordozó, mindegyik egy-egy évtized. Pikó úgy szokta mondani, Józsefváros olyan, mint egy rongyszőnyeg, minden szinten megragadható a helyi lokálpatrióta érzület. A legmélyebb szegénységben élők, akikkel gyakran találkozik ételosztásokon, úgy nézik a kerületet, hogy „itt kemény, de érdekes az élet.” A Rákóczi tér tele van bohémekkel. A Mátyás tér akár Budán is lehetne, de ha átmész a túloldalra, ötven méterrel odébb ott az Oltalom reménytelen nyomora. A 99-es busz legalább nyolc-tíz belső városon megy át. És ott a fél magyar irodalom. A tér sarkáról bármikor várhatod, hogy felbukkan a Hábetler család, a Teleki tér környékét Mándynál jobban senki meg nem írta, kissé odébb már az Üllői út Krúdyval, az Arabs szürkével, az utolsó szivarral. És ott a klasszikus ős-Józsefváros a Füvészkerttel és a Pál utcával. Ráépül minderre a legújabb két évtized, a pályaudvarról kilakoltatott kínai piaccal, a Ganz-Mávag romjaival, arab fodrásszal, török gíroszossal, ágrólszakadt vietnámiakkal.
Pikó először Kőbányán lakott, amikor Szegedről feljött Pestre, de igazi városi öntudata Józsefvárosban lett. A választási szociológia ciklusról ciklusra változik. A kerület hegye, a Duna felé néző palotanegyed értelmiségi rétege 1990-ben jobbra húzott. Manapság sok arra a „liberális cafrang”, a helykereső ellenzéki, aki mindenre leszavaz, ami nem Fidesz. A Dankó utca, a Magdolna-negyed a Fideszhez áll közelebb, ami perverz választási kinövés. Arrafelé virul a szavazatvásárlás. Pikó ötezres tarifákról hallott, mi kétezresről is. De az összeg folyton változik, ősszel a helyhatósági választás idején nyilván felszökik. Uniós voksért kanyi vasat sem adtak. Pikó szerint a baloldal (Jobbik nélkül) 2018-ban a parlamenti választáson simán leverte volna Kocsis Mátét (negyven százalék), ha nincs hatfelé osztva. Maga a jelölt, a DK-s Ara-Kovács Attila sem volt jó választás, Gyurcsányék ásza a kampány döntő szakaszában két hétre el is utazott. Tavaly az időközi polgármester-választáson Győri Péter próbálta megszorítani a Fidesz néma leventéjét, a dallamos nevű Sára Botondot, akit leginkább plakátról ismert a közönség. De Győri, ahogy mondani szokás, gyenge kezdés után erősen visszaesett, és az sem stimulálta az ellenzéki közönséget, hogy a polgármesteri tisztet Győri csak mostanáig vállalta volna. A feladat a mostani jelölt szerint egyszerű: a már meglévő ellenzéki többséget kell az urnákhoz vinni.
Nem tudni, Pikó készen áll-e a pályamódosításra. Vérbeli újságíró a politikai elköteleződés után a szakmába nem nagyon térhet vissza. Ő láthatóan nekiveselkedett. A külső munkálatok máris szembetűnők, a decens körszakáll már a váltás kelléke. A polgármesterjelölti Facebook-oldalon is ez mosolyog ránk vissza. A féléves menetrendet kidolgozta. Előtanulmányokat folytatott, járt többek között Tóth Józsefnél, hogy megtudja, mi a baloldali fellegvárként sikeres XIII. kerület titka. Mert ugyan több pénzt kapnak, mint Józsefváros, az összeg korántsem annyival magasabb, ami ilyen észvesztő különbséget igazolna. Sokkal okosabb nem lett. Tóthék minden ciklusban reparálgatnak valamit. Lényeges különbség, hogy a XIII. kerületben a bérlakásállomány nyolcvan százalékát fokozatosan komfortosították. Minden évben vettek új lakásokat, ezeket folyamatosan feljavították. Józsefváros 4500 lakással gazdálkodik, ezek fele le van falazva, a másik rész lakói sok helyütt ismeretlenek, leginkább, ha a bérbeadó a bérletet tovább passzolja. Kész „Csikágó”. A rehabilitáció Józsefvárosban többnyire vakolatszépítést jelent. Tóthék legutóbb CT-t, MR-t vásároltak a kerületi rendelőintézeteknek, amiből módszeres szűrőprogram született. Két-három hetes várakozási idővel a lakosságot végig is szűrték.
– Végül is nem tudom pontosan megmondani, mitől megy ott ilyen jól – morfondírozik a jelölt. – Csupán sejtem, hogy az államilag szervezett torz rendszerbe ma már a fideszes önkormányzatok is beleilleszkednek. A hatalmat szolgálják a leosztásokkal is. Miért van az, hogy 2015 óta a Józsefvárosban két központi holdingba szervezték a vagyongazdálkodást és a kulturális intézményeket? Kocsis Máté idején hoztak egy döntést, amelynek értelmében a vagyongazdálkodásért felelős holding operatív vezetőit, felügyelő-bizottsági tagjait, elnökét és a közbeszerzésekről döntő bizottság tagjait a polgármester nevezi ki. Mi lehet a magyarázat? Nem tudom bizonyítani, de ez a logika korrupciós logika.
Pikó szerint nem igaz a kormányzati szlogen, miszerint az a kerület, amely az ellenzékre szavaz, óhatatlanul vesztes lesz.
– Ha a Fideszre szavazol, azt a rendszert erősíted, amely iszonyatosan túl van árazva. Ezen azonnal változtatni kell, a piszkos hálót első lépésben szét kell hasítani – teszi hozzá.
Hallgatunk, rá is gyújtok. András nem, ő már kikokszolta magát. A rádióba is bringával járt. Közben cserélődik a Mátyás téri zene, Oscar Peterson helyett Miles Davis szól. A szemközti oromfal felől mulatós zene szűrődik át.
Pikó ahhoz az újságíró-nemzedékhez tartozik, amely – bár ismerte a kádárizmust – a kilencvenes évek elején-közepén indult. Pikó Szegeden volt diákvezér, és csak halkan mondjuk (ez állítólag megbélyegzés), SZDSZ-tag. Úgy hitte, hogy a pályára lépve majd okos dolgokat ír, és ötvenes évei elején, ha van érkezése, a politikában is szerepet vállalhat. A barna bőrkabát, Pikó védjegye, az idők során megkopott, anyagfáradás áldozata lett. Nem dobta ki, mert mint mondja, „még viselhette volna”, de ez is olyan, mint a körszakáll: a változás szimbóluma. Nyakunkon az új nemzedék. Pár éve a lányának, Fruzsinak akart megálljt parancsolni. Mikor meglátta egy utcai tüntetésen kezében megafonnal, megriadt. Le akarta tiltani. Végül kiegyeztek abban, hogy bár tüntetni nem tilos (neki sem tilthatta meg az anyja), de időben haza kell érni. Ha gond van, ott a telefon.
Beszélgetésünk fölött végig ott lebeg a kérdés: a rádiózásnak ezennel vége? Most van a csúcson, isszák a szavait, az ellenzék orákuluma. A csúcson van, de az a csúcs alacsony. Ki is mondja: a magyar sajtó s benne a Klubrádió gettómédia. Nem kétséges, hogy szabadon szólnak, ha a lövészárokban szabad lehet az ember. Az örökös frusztrációval, folyamatos visszavonulással 2014-re András is telítődött. Nevetve meséli, hogy egyik ismerőse, aki szenvedélyes Klub-hallgató, amikor kórházba került, a közéleti rádiót hallgatva romlani kezdett az állapota. Klasszikus zenére kapcsolt át, és nyomban javulni kezdett. A frusztráció betegít. Elég volt. 2014 után átigazolt a civil mozgalmakba, ahol bizonyította, képes csapatot vezetni, tud érvelni, érdeket védeni. Ez volt a jelöltség előszobája.
– Soha nem bocsátanám meg magamnak – mondja –, ha az alkalmat elszalasztanám. Nem lehet úgy létezni, élni, hogy az ember a napjait vereségben és szorongásban morzsolja.
Ráadásul a család is támogatja. A tizenhat éves ikrek azt mondták: tök jó, apa, rendben van, megyünk szórólapozni. Pikóról kevesen tudják, illetve akik ismerik, tudják, vad tigrisapáról van szó. Első házasságából született nagyfia PhD-zik Szegeden. Hat évvel Fruzsina után születtek az ikrek, akiket nevelgetni bonyolult. Örökké lenyomja egyik a másikat, mindig másért, csapataik folyton harcban állnak, és folyton kérdés, hogy ki a vesztes. Mi is azért tudjuk ezt, mert akik Pikót hallgatnak, sok mindenről értesülnek.
– A rádióban gyakran beszéltem a gyerekekről, ez egyfajta újságírói szerepfelfogás. Hozzám tartozik. Szeretem megszűrni a tapasztalataimon, amit mondok a világról vagy a valóságról. És mi lehet érzékenyebb, mint a sérüléseknek kitett gyerek?
Pikó a végletekig – ahogy a felesége mondja, az önpusztítás határáig – önreflektív.
– Semmit sem fogok tenni vagy ígérni, aminek nincs kapcsolódása megelőző ötvenöt évemhez. Addig maradok benne a történetben, míg magammal azonos maradok. Jó, ha az embernek van barátja, akit megkérhet: Szólj rám, ha megháborodtam! De megbízhatóbb a saját ítéletem.
Józsefváros ma a csönd városa. Az önkormányzat filozófiája „a rend”, ha egy közparkban mozdul valami, egy rendfenntartó azonnal ott terem. Pikó szerint a polgármester feladata nem az, hogy a „kussolás feltételeit” kialakítsa. Az emberek közötti kapcsolatokat, az együttműködés kereteit kell megteremtenie.
Ez persze szép, mondjuk mi, de kampányüzemmódban a politikusok zöme nem ilyen értelmiségi nyelven fogalmaz. Mi van, ha Kocsis Máté magyar hangja kiáll a placcra, és elüvölti magát: „Muszlimok a láthatáron, jönnek a muszlimok, közeledik a Pikó”? András erre csak mosolyog. Mindenki tudja, 2015-ben szerepet vállalt segélystandokon. És ezt ma is vállalja. A Reggeli gyors nem állhat meg. Pikó után új mozdonyvezetőt keres.
