Aggasztó Orbánék hozzáállása a nemi egyenjogúsághoz

„A nemek közötti egyenlőség helyzete és perspektívái Magyarországon és Európában” címmel rendezett konferenciát csütörtökön a Friedrich Ebert Alapítvány és az
Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Képviselőcsoportja.

2010. november 18., 15:35

Szerző:

A rendezvényen előadást tartottak az EP szocialista frakciójának szakpolitikusai, így Marita Ulvskog, Britta Thomsen, Carmen Romero López, Jutta Steinruck és Marc Tarabella, valamint hazai esélyegyenlőségi szakemberek, köztük Koncz Katalin egyetemi oktató és Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja.

Marita Ulvskog a 168ora.hu-nak külön kitért a magyar kormány és a képviselőcsoport keddi egyeztetésére is. Ulvskog elmondása szerint a megbeszélésen az Európai Unió által képviselt, haladó felfogású női szereppel szemben a magyar kormánytagok a nők hagyományos, családcentrikus szerepét hangsúlyozták.

A szocialista EP-képviselő kiemelte, aggasztja a magyar kormány nemek közötti egyenlőséghez való hozzáállása, amelyet „kockázatosnak” minősített. Hozzátette ugyanakkor, hogy a következő hat hónapban az Orbán-kormány e téren képviselt elvei valószínűleg nem lesznek érzékelhetőek az EU-ban. „A magyar kormány nem mehet túl messze azoktól a progresszív elvektől, amelyeket az EU képvisel” – fogalmazott Marita Ulvskog.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.