A vihar kapujában – Ügyeskedéssel nem lehet diktatúrákat dönteni
A pártpreferenciák lefagytak, a fertőzésszám csúcsokat dönt. Hogy az ismert pártkedvelések és -ellenszenvek az önkormányzati választás óta nem sokat változtak, némi finomítással állítható. Mert ebből is a Fidesz jött ki jól. Hatszázalékos javulása a biztos választók körében a hibahatár fölött áll. Az is ismert, hogy Gyurcsány DK-ja az „ellenzék legerősebb pártja”, ami egyrészt politikai teljesítmény, másrészt egy kicsit vicces is. Mert ez is Orbánt erősíti. („Láthatjátok a választékot. Jön Gyurcsány.”) S ugyan miféle „vezető erő”, mire jó 16 százalék? De a második hullámhoz közelítve ez a szám jelentéktelen. Fontosabb, amit a volt tiszti főorvos, Falus Ferenc állít, amikor arra kérjük, annyi bizonytalanság után mondjon egyértelmű, visszavonhatatlan véleményt: lesz-e ebből folytatás? És ha igen, hova vezet?
– Ha így kérdezi, azt mondom, igen, lesz folytatás, nehezebb, mint hittük. És lehet pánik is, amikor a koronavírus-járvány rácsatlakozik a hagyományos influenzajárványra. Sok ember ismét a lakásába kényszerül. Az ország fásult és kimerült. Egyszerre retteg, és unja is. Az ember társadalmi és társasági lény. Nem bírja a fogságot.
Szóval, nem lehet a világ kapuit (és a gazdaság aranykapuit) újra kulcsra zárni, még akkor sem, hogy „a lehetséges áldozatok száma emelkedhet”.
S mivel a baj sosem jár egyedül, mára már az is kiderült, hogy a válság hazai és világgazdasági szinten sem respektálja a közgazdászok által korábban vázolt forgatókönyveket. A háromszázalékos hazai visszaesés a múlté. Varga pénzügyminiszter ötszázalékos GDP-csökkenéssel, hét-kilenc százalékos hiánycéllal számol, ezzel csatlakozott az elemzői derékhadhoz. Az őszinteségi rohamnak oka volt. Orbán addig hetvenkedett a járványharc megnyerésével, míg Brüsszelben híre nem ment, hogy azok kapják a nagyobb pénzeket, akik a veszély idején alaposan elhasaltak. Ezért vette fel Varga Mihály az imádkozó sáska pózát. Hogy mekkora lesz a végleges szám, nem tudhatjuk. Nyilván hét-kilenc százalék. Ha kimondták, ennyit fognak produkálni.
Az IDEA Intézet február óta méri a pártpreferenciákat, mondjuk úgy, a COVID és a policy viszonyát. Az augusztusi felmérés címe: Vihar előtti csend? Kérdőjellel. Igazán erős ellenzéki párt a ciklus felénél sem tűnt fel, és már nem is fog. Az arányok az ellenzéken belül talán átrendeződnek. A DK az első, a Momentum parlamenten kívüli pártként is megkapaszkodott. A többiek vergődnek, stagnálnak vagy már haldokolnak. Büszkeségre 2019 őszét – az önkormányzati választást – leszámítva az ellenzék oldalán semmi ok. Mára mindenki beletörődött, muszáj összefogni. Nem nagy a szerelem, annál nagyobb a kényszer.
– Ez persze pillanatfelvétel – mondja Böcskei Balázs, az IDEA kutatási igazgatója. – Úgy gondolom, nemhogy nincs a meccsnek vége, futballnyelven fogalmazva a második félidő elején, az ötvenedik perc táján járunk. A válságkezelésnek több szakasza van. Első a rövid távú kezelés, ettől nem lehet várni, hogy megrendíti a kormányzópártot, a kezdő sokk a „cselekvő erőt” erősíti. Most, hogy kezdünk a középső szakaszba lépni, elkezdődhet a kormányzati szavazótömb héjának lebomlása. Maga a gazdasági válság, a hatalmas munkanélküliség még nem bomlasztó. Más módon kötődik a Fideszhez a szavazó. De mivel 2020-ban, a ciklus közepén járunk, innentől minden legalább annyira szól az újraválasztásról (kormányváltásról), mint a járványról. A politikai csend véget ér.
Böcskei szerint meghatározóbb, hogy milyen fordulat megy végbe a világban. A magyar rendszerek Ferenc József óta világtrendek mentén szoktak megbukni.
Ennyivel nem érjük be. Csaba László közgazdász utal arra, ha egy rendszer, amely tíz éve a bérek és juttatások, az „ösztönző választási vezérmotívumok” (rezsicsökkentés, migránskérdés) alkalmazására épít, nem tudja ezt folytatni, az nem múlhat el nyom nélkül. Nem is beszélve arról, hogy a politikai garnitúrákat utoléri a természetes kopás. Magunkat kivételnek hinni – Hayekre hivatkozva – végzetes önhittség.
Ha valóban így van, az ellenzéknek feladatai lesznek. 2019 őszén az elemzők azzal fenyegették meg őket, ha akkor sem tudnak talpra állni, valamit bemutatni, a politikai pályának lőttek, lecserélik őket. A végveszély meg is teremtette a választási minimum feltételeit, a koordinált indulást, egymás békén hagyását, a kötelező, fegyelmezett hallgatást. Hiába mantrázta a Fidesz, hogy ők a nemzet, „nincs alternatíva”. A fegyelem meglepő győzelmekre vezetett. A Fidesz számára elveszett Budapest. Böcskei szerint indokolatlan a kormánypárt sugárzó önbizalma. Mondhat bármit a propaganda az ellenzéki önkormányzatokról, nincsenek „katasztrofális állapotban”. A kormányzati vegzálás, redukálás ellenére tetterős, friss koalíciók szerveződtek. Csíraszerűen önálló ötleteik vannak. Gondosabb polgármesterek a karantén idején fölmérték, melyek azok a szegény családok, amelyekben X számú gyerek laptop nélkül nem tud a digitális tanórákba bekapcsolódni. A hiányt összefogással kipótolták. És ha ilyesmi is van, miért ne lehetne mindezt országos szintre emelni, kvázi programmá tenni?
Ami az ellenzéket illeti, mindenki megtanulta a leckét: minden körzetben egyetlen jelölt indul egy fideszessel szemben. De ez még nem kormányképesség. Magyar Bálint exminiszter szerint, akinek hobbija a választási stratégia, a helyzet sorvasztó.
Tanulságos lehet a közelgő tiszaújvárosi időközi országgyűlési választás kórképe. A helyi közös (jobbikos) jelölt, Bíró László múltja, néhány megjegyzése, finoman szólva is megosztotta a „szövetségeseket”. (Elvileg a kétharmad lebontása a tét.) Nehéz nem gondolni arra, hogy a választókerületben sok a roma, ami a jelölők számítása szerint a Jobbikot erősítheti. Szóval, a szövetségesek maguk sem voltak jóhiszeműek, de amit ezután előadtak, az tanulságos. Az egyik ellenzéki posztoló tiszaújvárosi emberünket rasszista zsírdisznónak titulálta. Olyan médiatekintélyek szálltak ringbe, mint a kiváló Rangos Katalin. A fellelt Facebook- szövegek valóban borzalmasak. Most csak a tanulságot regisztráljuk, mert ilyesmi egy kampányban legalább kéttucatnyi lesz.
Az ilyen viták még úgy-ahogy rendezhetők. Ami nem múlik el nyomtalanul, az a kapkodás, a koncepciótlanság, a felszínesség, az óvatosság hiánya, a kicsinyes előnyszerzési vágy. A szövetségesek meghekkelése, majd az erre érkező reváns.
A pártok egymás iránti rokonszenve „korlátozott mértékű”. A Momentumról tudható, hogy elnöke, Fekete-Győr András szerint ők a 21. század pártja. Neki nem fontos az ósdi pártidentitás. Levetett holmi. Ők már az internetes kor gyermekei. Az elődök elrontották a rendszerváltást, kizökkent az idő, ó kárhozat, hogy ők születtek helyretolni azt. Igaz, az uniós parlamentben egy liberális tagcsoportba tagolódtak, miközben a liberális szótól úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. Modern centristák, ami alig több, mint a semmi megspékelve semmivel. A momentumos modernitással néha gondok vannak. Ahogy nő és dagad a párt, egyre nehezebben tudják féken tartani a csatlakozó romaellenes, xenofób, kalandor elemeket. Mindamellett a veszélyek ellenére megmaradt a Momentum „békés karaktere”, bevetetlen föld jellege.
Gyurcsány az Gyurcsány, pótolhatatlan. Porszívóként szipkázza át, csábítja el a baloldal használhatóbb kádereit, polgármestereit, csöndben felszámolva volt anyapártját. Mellesleg, ahogy a szemtanúk mondják, a DK – az ellenzék zömétől eltérően – igazi pártként működik. Értekezleteket tartanak, gyűléseznek, koncepciók, stratégiák születnek, kommunikációs elemekről döntenek. A belháborút Gyurcsány a baloldal világában megnyeri.
A mai Jobbikra nehéz ráismerni, a romaüggyel gerincét, létének lényegét veszítette el. Enélkül alig maradt belőle valami. Egy ponton mégis figyelemre méltók. A magyar mélyvidéken megtartottak valami rendpárti arcot, vidéki, falusi azonosságtudatot. Kampányaikat azelőtt a falvakra koncentrálták, s a helyiekben megmaradt az érzés, hogy ezek a „mi nyelvünkön” szólnak, legalább ránk pillantanak néha. Nehéz megmondani, miért, de amíg a Momentum vagy a DK vidéken tök esélytelen, a hanyatló „kisgazda Jobbiknak” hűséges szavazói vannak.
A négy-öt párti helyzet bonyolult. A kormányzásra aspiráló pártok egy dologban azonosak: a lelkük mélyén szívből utálják egymást. A Jobbiknak Gyurcsány keserű pohár, az induláskor ellene határozták meg magukat. A DK táborának bármelyik jobbikos a pokol ügynöke, de a szavazatok kellenének. Kínos árukapcsolás. Vannak magányos lovasok is: Szél Bernadett, Hadházy Ákos. Márki-Zay Péter, mondják, tehetséges, de nem kíván elköteleződni. Óvakodik a „szélsőliberálisoktól”, és mint mondja, a fasisztáktól. A kettő nála azonos.
– Ügyeskedik, mindenki centizik – mondja egy expolitikus.
– Ügyeskedéssel nem lehet diktatúrákat dönteni – mondja egy másik.
Az önkormányzati összefogás hajója az év elején zátonyra futott. Az önkormányzati bázisépítés hatalmas félreértés volt. Tudhatta volna minden ellenzéki polgármester, hogy győzelmének kulcsa a protest szavazat volt. A választó rühellte a rendszert. Előre tudták, a tudtukra is adták, hogy Orbán ezért ki fog velük szúrni. Az ellenzéket nem azért tették oda, hogy épüljön ötszáz méterrel hosszabb kerékpárút, hanem hogy létrejöjjön az ellenállás bázisa. De ehhez közös lendület kell, autonómiavágy. Kevés a választási számolgatás. Miért vállalna kockázatot a szavazó, ha azt látja, hogy akit odaküld, nem vállalja őt? Az előválasztás értelme az lenne, hogy megújítsák a bezápult személyi kört. Kérdés, lehet-e 106 kerületben 106 előválasztást tartani?
Két nehéz, válságos év hátravan. Állunk a vihar kapujában. Új szélre, friss arcokra várunk.
