A tükék városa

A pécsi Nádor Galériában a múlt héten nyílt meg az El/Away kiállítás, amely pécsi származású építészek alkotásait mutatja be. Olyanokét, akik az utóbbi évtizedekben főként Budapestre költöztek, vagy külföldön telepedtek le. Vagyis: noha pécsiek, a tehetségük nem ott hasznosult, sőt sokukról a városi közvélemény lényegében semmit sem tud. Miközben szakmájuk elismert tervezői.

Az El/Away ötletgazdája, Patartics Zorán szintén építész. Pécsett született, itt is él. De munkásságának csak kis része kötődik a városhoz. Bár az első nagyobb szakmai elismerést a helyi Gandhi Gimnázium és Kollégium tervezése hozta meg számára.

– Az El/Away – a menni vagy maradni dilemmája – nem a saját szakmánk belügye. Az építésztárlat csupán egy, noha fontos eleme a projektnek. De ez sokkal inkább össztársadalmi téma. Az építészek mellett írókkal, zenészekkel, képzőművészekkel, társadalomtudósokkal közösen keressük a választ arra: mit jelent lokálpatriótának lenni, mi lesz egy várossal, ha elhagyják a tehetségek? Egyáltalán: mi ösztönöz a maradásra, és mi a távozásra?
Már április óta bárki hozzászólhat a témához az Elprojekt.hu honlapon. De azért a szervezők külön is felkértek értelmiségieket az együtt gondolkodásra. A netes platformon így fogalmaz – például – Weiss János filozófus, aki még gyerekkorában költözött Pécsre egy Mohács melletti faluból: „Pécsi vagyok, nem vagyok pécsi, nehezen tudom eldönteni. Szeretem Pécset, nem szeretem Pécset, ezt még nehezebben tudom eldönteni. Talán még azt sem tudom, mit jelent egy várost szeretni.”

Méhes Károly író-újságíró – családja közismert a pécsiek körében – pedig ekként véleményez: „Éltem hosszabb ideig másutt, Amerikában, Ausztriában, rövidebb időre sokfelé. Hogy ki voltam én ott? Reprezentáltam-e magamon kívül, amikor a nevem mellett ott állt, hogy Pécs és Magyarország, bármit? Bizonyára, de leginkább a szüleimet és gyerekemet, a barátaimat és régi utcákat és házakat és tereket és történelemtörténeteket, amelyek felépítenek, és amik nélkül nem én lennék én.”

Kulcsár Vajda Enikő táncművész és televíziós műsorvezető szerint a „menni vagy maradni?” különösen aktuális kérdés most és itt. Azt írja webkettes hozzászólásában: „Közelebbi és távolabbi ismerőseim egy jelentős része az el-re szavaz. Volt gimnáziumi osztálytársaimat legalább hat országból kellene összeszedni. Családomban, barátok között ki épp feladni készül a körülményekkel, hatóságokkal, helyi korlátokkal, szakmai határokkal való kilátástalan küzdelmet, indulásra vár, aki a lehetőségeket méregeti, fontolgatja.”

– Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a netes fórumon névvel jelenjenek meg a vélemények. Az anonim megszólalás a valódi párbeszéd ellen hat. Mi pedig igazi diskurzust szeretnénk. Jövőtervezésre hívni a város közösségét – jegyzi meg Patartics.
A párbeszédhez csatlakozott a pécsi Jelenkor is. Az irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője, Ágoston Zoltán a Tolna megyei Pincehelyen született, 1983-ban költözött Pécsre. Említi: az itteni multikulturális környezet is segített kialakítani a város sajátos, tehetségeket ösztönző atmoszféráját. Ugyanakkor – szerinte – minden város életéhez hozzátartozik a fluktuáció.

– Állandóan változik az ember viszonya a városhoz. Pécs – az EKF kapcsán – most konstruktív önvizsgálatot tarthat: mi köt ide minket, vagy mi az oka az elvándorlásnak. De körbejárunk olyan kérdéseket is, mint például: milyen művészeti, milyen hétköznapi magatartásmintákkal szolgál a város? Hogyan tehetnénk vonzóbbá? Sokak szerint Pécs mediterrán hely. De valóban a mediterrán „agoraszemlélet” jellemző ránk, a nyüzsgés? Vagy inkább a kelet-európai bezárkózóbb mentalitás?
Méhes Márton, az EKF korábbi művészeti vezetője jelenleg a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója. Győrött született, tizenhárom éves volt, amikor családjával Pécsre költöztek.

– Itt élünk azóta is. A pécsi lokálpatriotizmus egészen különleges közösségi erő. Szinte része a mindennapi társalgásoknak is. A helyieknek külön szavuk is van a pécsi öntudatosságra: ez a „tüke”. A tükeség a pécsi „különállóság” fogalmává is vált.
A tüke egyébként a szőlőtőke szóból ered: attól vált valaki rangos pécsi polgárrá, ha szőlője és présháza volt. Pécsett ma úgy tartják: mindenki tüke, aki magáénak érzi a várost, és sokat tesz érte.

Méhes Márton hozzáfűzi: a történelmi és szociológiai okokon túl Pécset a fekvése is „különccé” teszi. A Mecsek-hegység takarásában épült város kicsit „hátat fordít” Budapestnek, s délre néz.

Mindenesetre az EKF nagyszabású kulturális beruházásai – a tudásközpont, a koncertterem és a nagy kiállítótér – révén Pécs öt-tíz éven belül kiemelt regionális központtá alakulhat. És ez új lehetőségeket adhat a tehetséges pécsi fiataloknak.

Az El/Away projekt – ha úgy tetszik – kísérő rendezvénye az EKF-program egyik kiemelt eseményének, a Bauhaus-kiállításnak.

Pécshez hét olyan művész kötődik, akit a Gropius-féle Bauhaus nagyjai között tartanak számon. A pécsi bauhauslerek: Weininger Andor (építész-festő-formatervező), Forbát Alfréd (építész), Molnár Farkas (építész-festő-grafikus), Fodor Etel (fotográfus), Stefán Henrik és Johan Hugó (festőművész). Persze a legismertebb pécsi bauhausler kétségkívül Breuer Marcell, aki Amerikában lett világhírű építész.

A hét alkotó munkásságát bemutató kiállítás október 24-ig látható a Janus Pannonius Múzeumban.

Az El/Away keretében irodalmi délutánt is szerveznek. Egyik résztvevője Konrád György, aki sok szállal kötődik Pécshez. Annak idején – 1967-től ’72-ig – Szelényi Ivánnal közösen végeztek itt az egész városra kiterjedő szociológiai kutatásokat. Konrád amúgy Pécsett írta első regényét, A látogatót.

Parti Nagy Lajos is vendége lesz az irodalmi beszélgetésnek. Az író Pécsett járt egyetemre, majd 1979 és ’86 között a Jelenkor szerkesztője volt. Itt publikált először.

Az El/Away rendezvényén fellép az Árnyékszínház2010 társulat, amely pécsi művészek amolyan „hobbiszínháza”. Philoktétész-drámák alapján készült a Sebben a tenger című előadásuk, amely az egymásra utaltságról, az egyén és a közösség viszonyáról szól.