A semmiért sorozatot lőnek egy családba?!

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevében bejelentett demonstrációt végül megtiltották, szélsőségesek nem tüntethettek. Hogy kik és miért öltek, senki sem tudja. A tragédia másnapján FARKAS TÍMEA járt a Sajó menti településen.

Draskovits Tibor rendészeti miniszter bejelentette: kiemelt ügyként kezelik a nagycsécsi gyilkosságot. A bűncselekmény felderítésére külön nyomozócsoportot hoztak létre. Nem zárta ki a rasszizmust, de az uzsorakölcsönt is a gyilkosság egyik lehetséges indítékának nevezte. Hozzátette: a kormány a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezte. E szerint a bűnszövetkezetben elkövetett uzsoráskodást nyolcévi börtönnel büntethetnék. Gyenesei István önkormányzati és területfejlesztési miniszter ötszázezer forintos gyorssegélyt vitt Nagy Tibornak.

A nagycsécsi főutcán idősebb férfi ballag. Fejét leszegi. Kezében talpas cigaretta.
– Én vagyok az elhunyt apja – mondja Illés Attila.
A Szelesre tart, a tragédia helyszínére.
– Tetszik tudni, alkalmi munkás vagyok. Odavoltam dolgozni, fát vágtam. Ott szólt a gazda: a rádióban hallotta, gyilkosság történt. De azt nem mondták be, kik haltak meg.

Illés Attila este tudta meg: lánya, Éva az egyik áldozat. A másik a fiatalasszony sógora.

Illés Éva tizenhat évesen ment férjhez az ugyancsak nagycsécsi Nagy Tiborhoz. Négy gyermekük született: egy lány, két fiú, végül még egy kislány. A nagyobb, Krisztike huszonkét éves. Amióta élettársa van, elköltözött otthonról.
– Éva a legkisebb unokámmal volt odahaza, a vejemmel meg annak a beteg testvérével.
– És a két fiú?
– Ők most nincsenek itthon.

A főutcáról földút vezet a Szelesre, a faluszéli cigánysorra. Szakadt rendőri kordonszalag emlékeztet az előző napi helyszínelésre. Az itt élők bezárkóztak. Csak a két utolsó háznál van mozgás. Amelyikben gyilkoltak, tele riporterrel. Nagycsécs a sokadik falu, ahol Molotov-koktél repült házakra. De most öltek először. Akik a benzinespalackot hajították, lőttek is. Ezért szorong itt a média.

Nem igaz!

– Feljelentelek, te! Ki engedte meg, hogy fényképezz? – szidja a sajtómunkásokat a szemközti ház ablakából egy asszony.
Abban Nagy Feri, Tibor másik testvére és családja él. Oda is belőttek a támadók.
Az özvegyember is haragszik a sajtóra.
– Azt mondták a tévében, segélyből élek. Nem igaz!

Nagy Tibor állítja: tizenhat éves kora óta dolgozik. Tíz évvel később leszázalékolták. A felesége ápolási segélyt kapott, süketnéma kislányukat gondozta. Jövedelmüket kosárfonással egészítették ki. Az udvaron vesszők, halomban.
– Megcsináltunk vagy százat havonta. Ha nem voltunk álmosak, éjjel is dolgoztunk. Eladtuk vásárban meg vállalkozóknak.
A kiégett házban az ablakok beverve. Az egyiket a „benzinkoktél” törte be, a másikat a golyók. Két helyiségben szénné égett minden. Csak a háló maradt meg – úgy-ahogy.

– Ezt sajnálod? Kit érdekelne, ha minden leégett volna – kiabál egy rokonra a félárva Krisztike.
Apja szerint neki lesz ezután nehezebb. Gondját kell viselnie a fogyatékos kistestvérnek.
Nem tervezi, hogy elköltöznek. Nincs hova.

– Ezt is, ami rajtam van, kölcsönkértem – mutat Nagy Tibor a trikójára. – A ruhásszekrény is odalett.
Apósa, Illés bácsi hajléktalan.
– Tizenöt éve temettem az öregem, hitelből. Eladtam a házam, hogy a tartozást rendezzem.
Azóta a sertéstelepen húzza meg magát a férfi. Ötvennyolc éves.
– Én is koldus vagyok, de lopni nem megyek. Megkeresem, ami kell, a kajára-, cigarettára- meg piáravalót. Mindennap dolgozok valamit. Fáradtan érek haza, alig várom, hogy letegyem a fejem.

Mára virradóra nem mert elaludni.

– Ilyet... A semmiért sorozatot lőnek egy családba?! Hát most emberek vagyunk, vagy nem? Ezt valahogy a hatóságnak le kell állítania. Mert, tessék idefigyelni, most mindenki féljen?

A tetteseket még keresik. A rendőrség egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki. Később a tízszeresére emelték.
Járőr cirkál a faluban.

– Jelenlétük talán mérsékli a félelmet. A polgárőrséget is megerősítjük – mondja a polgármester. – Mielőbb el kellene kapni a támadókat, mindenki hamarabb megnyugodna.
Gulyás Ottó – második napja – kötelességtudóan nyilatkozik. Legszívesebben azon dolgozna, hogy mielőbb visszatérjen az élet a normális kerékvágásba. Ami amúgy sem rózsás.
– Sok a nyugdíjas, egyre több a munkanélküli. Az önkormányzat napi működése is bizonytalan.

Segíteni akar a sértetteknek, hogy tisztességben eltemessék halottaikat, felújítsák a házukat.
– De év végére elfogy a pénz.
Azt mondja, általános probléma, hogy a kisebbség nehezebben kap munkát, rosszabbak az anyagi körülményei.
– Néhányan pár ezer forinttal tartoznak egymásnak. De ha szétnézek a faluban, nem látom, hogy a segélyes gazdagodna.
Uzsora nincs. Kisebb lopások előfordulnak.

– Nem több, nem kevesebb, mint máshol. De romagyűlölet nincs. Még a környéken se hangoztatott ilyet senki. A Magyar Gárda nem volt itt, igény se volt rá. Szélsőséges tagról se tudok.

Sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarja, amit a faluban hallunk: az elhunyt asszony két fia sitten van. Állítólag betörésért meg tömeges verekedésért vitték el őket.

Ahogyan a sértettek, a polgármester sem tudja mire vélni a tragédiát.
– Sokféle megoldás lehet, de a nyomozás eddig egyiket se igazolta.
Később egy negyvenes férfi pattan mellénk.
– Képzeljétek, jöttek kölcsönkérni anyámtól ezer forintot.
– Kik?
– A cigányok. Évi fiai is. De anyám mondta nekik, nincs most pénze, kell orvosra, mert apámat a szemével műtötték. Ezek meg leadták a drótot, hogy nincs itthon a gazda. Vitték a vasakat meg a csirkét. Mert tudjátok, mi a baj? Hogy húszezer forint alatti értékben lehet lopni.

Gyújtogattak is a szomszédban

A gyilkosság után pár órával két szomszédos faluban is gyújtogattak. Sajószögeden és Sajóörösön egy-egy kocsmaajtó égett.
Mindkét italozó nyitva. Az örösiben mondják:
– Benzinnel meg forgáccsal gyújtogattak. Akik elkövették, máshonnan jöttek. Hasonló eset még a környéken sem volt.
Egykori polgárőr teszi hozzá:
– Itt kevés roma lakik. Egy-kettő van, aki zajos, amúgy nyugodt a népség.
Az üzemeltető, Barna Barnabás szerint háromszázezer forintos a kár.
– Semmivel se lehet összefüggésbe hozni a gyújtogatást. Talán csak azzal, hogy mindenkinek lehet haragosa.
– Hálóing meg bugyogó volt szegény asszonyon, amikor meghalt – hallatszik ki a csécsi presszóból.

Belépünk. A hetvennégy éves Veronka néni a kocsma falát díszítő kosarakat mutatja.
– Évike fonta.
– Ahogyan a támadás történt, arra vall, a romasággal van a baj – szögezi le a pultos. – Előfordult már egy-egy balhé, de ilyen még nem volt. Nem helyi ember tette. Szervezett dolog, az biztos! Nekem az a furcsa, hogy Tibi testvérére is rádobták. Ez viszont nem véletlen. Úgy néz ki, dolgozzák a cigányokat.
Elméletét arra alapozza, hogy az emberek általánosítanak. – A roma hamarabb ráfajul a lopásra. Az emberek mindig a nagyobb százalékot nézik a magyarban is, a romában is.

Példaként a közeli Kesznyétenen történteket említi: egy férfi villanypásztorral védte folyton megdézsmált kertjét. Az áram agyonütött egy tolvajt, a másik súlyosan megsérült.
– Gondolkodik egy kicsit az ember: amiért dolgozik, döglődik, mások megszomorítják. Vannak, akik beleunnak ebbe, mert az állam nem csinál semmit.
– Nagyék is loptak? – kérdezzük.
– Á! A legcsendesebbek. De tudni kell, hogy Csécsen azok a cigányok laknak, akiket a szomszédos falvakból kilakoltattak, mert baj volt velük.

Legyint:
– Rossz dolog, hogy ilyen világban élünk.