A rendőrség saját garázsából lopták el a rendőrautót Egerben

Halmajugráig menekült vele a kábítószer hatása alatt álló férfi.

2021. június 4., 21:38

Szerző:

Egy hónapra letartóztatták azt a 29 éves karácsondi férfit, aki szerdán a késő délutáni órákban a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság udvarán lévő garázsába bement, és onnét egy ott parkoló, megkülönböztető jelzés nélküli szolgálati autóval elhajtott – írja a HEOL.

A férfi a gépjárművel menekülni kezdett, a rendőrök azonnal üldözni kezdték, és fél órán belül Halmajugra belterületén állították meg. A férfi több alkalommal is a sebességkorlátot jóval túllépve menekült. Az elfogása után alkalmazott gyorsteszt szerint a férfi kábítószert fogyasztott.

A bíróság azért rendelte el a gyanúsított letartóztatását, mert úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított esetében tartani lehet attól, hogy a büntetőeljárás során a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást megnehezítené. A döntést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és kirendelt védője azonban fellebbezést jelentettek be a bíróság végzésével szemben, ezért az még nem végleges.

(Kiemelt kép illusztráció I Fotó: Sóki Tamás MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.