A fiatalok egyetlen választása a Jobbik?

Neonácizmus és hungarizmus nem egyenlő a jobboldali vagy nemzeti radikalizmussal – figyelmeztet Kiss Viktor politológus a Hírszerzőnek adott interjúban. A Zsigmond Király Főiskola adjunktusa szerint igen káros, hogy a közvélemény formálói e megkülönböztetésre képtelenek. „Döbbenetes szellemi megkövültséggel találkozunk. Azt kellene tudni mondani, hogy valami történik most, ami első látásra olyan, mint a kilencvenes évek elején volt, de ha jobban megnézzük, teljesen másról van szó.”

Kiss Viktor szerint szembe kellene néznünk azzal, hogy a fiatal generációk életének a nemzeti radikalizmus természetes része, és hívei jobbára nem hithű neonácik, antiszemiták és irredenták. „Nem meri senki kimondani, hogy jelenleg a radikális jobboldal és szubkultúrája az egyetlen választási lehetőség a fiatal nemzedékeknek, ha a számukra fontos problémákról akarnak hallani vagy beszélni, vagy működő megoldásokat keresnek.”

A politológus úgy véli, a Jobbiknak komoly esélye van arra, hogy olyan párttá váljon, mint amilyen a csupa nagy betűs FIDESZ volt 1989-ben. Ezt azzal indokolja, hogy jelenleg csak a Jobbik beszéli a fiatalok nyelvét. Ha pedig kezelni tudja a Budaházy Györgyöket, a gárdistákat és a neonáci futballhuligánokat, akár hosszú távon is sikeres lehet, mert új nemzedékek érkeztével hatalmas tartalékai vannak.

S hogy mit léphet a józan politika? Kiss szerint a nácizással nem megy semmire. „Ha a Jobbik egy átlagszavazónak lehetséges alternatíva, és arról beszél, amit ő gondol, akkor nehéz odaállni elé, és azt mondani neki, hogy ezek rohadt nácik. (…) Az antifasiszta retorika helyett kínálati konkurenciát kellene teremteni vele szemben. Másoknak is meg kellene tudniuk szólítani a fiatal nemzedékeket.”

Amelyet leginkább az individualizmus, a globalizáció és az elit problémája foglalkoztat. Amelyekre a Jobbik a fiatalok számára szimpatikus válaszokat kínál. „Nem azt mondják, hogy az individualizmus hülyeség, hanem azt, hogy igen, mi is szeretjük, csak éppen jó lenne, ha emögött a háttérben lenne valami biztos bázis, melyre támaszkodhatunk, ahová vissza lehet vonulni.” És ilyen például a Kárpátia koncert.

A párt vezetői Kiss szerint azt is jól látják, hogy a mai fiatalok többsége nem lenne vevő egy, a világtól elzárkózó programra, hiszen a globalizáció számukra természetes. Viszont azt mondják, kell valami, amiben mi diktálunk, amiben mi vagyunk az erősek. „Összefogunk, és mi mondjuk meg a multiknak, mi legyen az ábra, mi mondjuk meg az EU-nak, hogy kié a földünk. Ez persze hazugság. Tényleg kellene valami ellensúly, csak hát ezt egy ilyen kis ország képtelen megteremteni. De a Jobbik rájátszik erre az érzelmi igényre.”

Az elitellenesség pedig össznépi életérzés, a Jobbik csak képes a leghangosabb lenni.

A politológus szerint a legveszélyesebb az, „hogy a radikális jobboldali szubkultúra észrevétlenül egyfajta túlhajtott küldetéstudatot és paranoid veszélyeztetettségtudatot kelt a fiatalokban: itt élethalálharcról van szó a nekünk fontos kérdésekben, és mindenhonnan ellenségek leselkednek ránk”.

A fiatalok viszont cselekedni szeretnek, ám nálunk a négyévenkénti szavazáson túl csekély a politikai részvétel lehetősége. „Ha valaki úgy érzi, hogy ez az egész neki nem tetszik, akkor ezt a hagyományos politikai rendszerben nem tudja kifejezni.”

Így aztán, véli a politólus, kapóra jön a rendszerváltó elit mítosza, mely hősiesen küzdött az államszocializmus ellen, tüntetett és verekedett a rendőrökkel. „Ha nekem nem tetszik, ami van, akkor - gondolja sok nemzeti radikális fiatal - ehhez a pozitív mintához nyúlok. És én vagyok az őrzője ennek, a rendszerváltó elit pedig az árulója. Nem véletlenül kering a radikális jobboldal élcsapatán belül az a narratíva, hogy éppen az a Demszky Gábor verte le lázadásukat a posztkommunisták ellen, aki annak idején ugyanezt csinálta a kommunistákkal szemben.”

És nyilván az sem véletlen, hogy a Hírszerző cikkét a kuruc.info is ajánlja, emígyen:

„Mit gondolnak, Kedves Olvasók, a következő melyik lap / portál cikkéből származik? Kuruc.info? Barikád? Nem, még csak véletlenül sem mi (ők). A balliberális, cionista Hírszerző. Hoppá!”