A Corvinus egy pötty

- Úgy hírlik, mégiscsak megmarad a Corvinus. Ilyen fürge a lobbi?

– Lehet, hogy ez is szerepet játszik az ügyben. De a felsőoktatásunkra egyébként ráfér a reform, mert indokolatlanul sok az intézmény, egyes szakokon jelentős a túlképzés, és gyenge az oktatás hatékonysága. Az átszervezés gondolata többször felvetődött már, néhányszor a Corvinus is az érintettje volt. Marx Károlyból Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem lett, majd Közgazdasági és Államigazgatási, végül Corvinus.

- Ezeknek a zöme nem volt több puszta névváltoztatásnál.

– Történtek karbővítések is. De a tényleges szerkezeti átalakításokhoz elgondolás és erő kell. A jelenlegi politikai erőviszonyok végrehajthatóvá teszik a konfliktusos döntéseket, így akár az egyetemek számának csökkentését is. Ami engem inkább foglalkoztat, az a Széll Kálmán terv azon passzusa, amely az államadósság csökkentésének részeként a felsőoktatásban jelentős költségmegtakarítást, másként fogalmazva: erőforrás-kivonást tervez. Ez az igazi gond.

- A „kormányzati reformcsomagról” azt nyilatkozta: a felsőoktatásnak is hozzá kell járulnia az államadósság csökkentéséhez.

– De óriási összeget vonnának el, miközben szervezeti átalakítással lehetetlen milliárdokat megtakarítani. Az átstrukturálás rövid és hosszú távú hatásán lehet tűnődni. A Corvinus esetében a brand megszűnése tényleg probléma. Bár megjegyzem: a Marx is eltűnt, a Corvinus is pótolható.

- A kormány 88 milliárd forintot kíván elvonni a felsőoktatástól, holott az egyetemek költségvetési helyzete jelenleg sem túl rózsás.

– Négy év alatt jönne össze a 88 milliárd.

- Lehet ekkorát racionalizálni?

– Nézze, az is kérdés, elvonható-e a gyógyszerkassza harmada. Két út lehetséges ilyen mértékű elvonási terv esetén: megpróbálják, és ha a fele összejön, utólag mondható, senki nem gondolta komolyan azt a brutális számot. Ha viszont valóban sikerül az államnak ennyit elvonnia, azzal új, közgazdasági alapon nyugvó, fizetős felsőoktatás léphet életbe. Az igazán fontos kérdés az, ha az állam képtelen finanszírozni a mostani rendszert, helyette milyen oktatást segítene elő. Lehet azt mondani, hogy szedjenek tandíjat az egyetemek, és küzdjenek meg egymással a piacon, ám egyelőre sehol se látni az új modell részleteit.

- Jelenleg a háromszázezer felsőoktatási hallgató fele fizet a tanulmányaiért, ami az intézmények költségvetésének harmadát adja. Ez sem kevés.

– Ennél lényegesen nagyobb arányt tűzött ki célul a kormány, ami – ismétlem – önmagában nem baj, csak tessék elénk tárni az új rend eszmei és logikai kereteit. A demográfia kegyetlen tényező. Kevesebb gyermek születik, mint ahányan másfél évtizede egyetemre mentek, és mivel mind a százezer újszülött tizennyolc év múlva nem lehet egyetemista, fokozatosan csökkenteni kell a kapacitást. Tektonikus változások előtt állunk, ahonnan nézve csak egy pötty, van-e önálló közgazdaság-tudományi egyetem.

- Egy, az interneten látható felvételen ELTE-s bölcsészeket kérdeztek arról, ki volt Eötvös Loránd, közgázosokat pedig arról, kicsoda Marx. Gőzük sem volt róla. Ormos Mária korábban úgy fogalmazott: az egyetemek diplomás analfabétákat képeznek.

– Én sok egyetemen tanítok, a jó sorsom úgy hozta, hogy egy elit intézményben van főállásom. A szakbarbárság és az általános tudatlanság bőven megfér azzal, hogy tehetséges közgazdászokat képzünk. Tapasztaltam meghökkentő ismerethiányokat, ám a mai fiatalok meg sok olyasmit tudnak, amiről én még csak nem is hallottam. A felsőoktatás demokratizálódásával esik a színvonal, így volt ez a nyolcvanas évek Amerikájában is. De azt se felejtsük: ha a diák motivált, és megfelelő oktatási technológia áll a rendelkezésre, komoly eredmény érhető el. Mindebből az következik: kell lennie elit egyetemnek, mögötte pedig legyen egy széles, a tömegnek szánt képzési sáv. A harc most mintha arról szólna, melyik intézményé lesz a vezető szerep.

- A racionalizálás egyik hivatalosan hangoztatott oka a felsőoktatás felhígulása elleni küzdelem.

– Aki éveken át csak ücsörögni akar a fűtött előadótermekben, az fizesse meg az árát. Ha pedig nincs pénze rá, ne tegyünk úgy, hogy az oktatása közérdek, és inkább szűnjön meg a „melegedő” főiskola. Ebben van piaci racionalitás.

- De így nem oktatáspolitikai fordulat következik be, csupán nincs pénz.

– Gyanítom, ez a helyzet. De a pénztelenség képes felgyorsítani a szelekciót. Egyesek megkapják a férőhelyeket és a pénzt, a többinél pedig megrázza a szél a fát, és a lehulló hibás gyümölcs csak cefrének lesz jó.

- Sokak szerint a felsőoktatás tele van „megélhetési hallgatókkal”, akik a diákkedvezmények miatt foglalják a helyet.

– Az intézmény pedig tartja őket, hiszen hozzák a pénzt. De ettől még az is igaz: a jelenleginél piacosabb felsőoktatás csökkentheti az egyébként is gyenge társadalmi mobilitást. Ha kevés az államilag finanszírozott hely, a legtehetségesebbeken túl csak a tehetősebbek gyerekei jutnak be a felsőoktatásba. Ez hozhat némi színvonal-emelkedést, ám ütközhet egy lényeges társadalompolitikai céllal, nevezetesen a leszakadó rétegek megsegítésével. Innentől pedig újra indulhat a vita, nem kerül-e többe a leves, mint a hús.

- Amerikában igazságosabb, hatékonyabb a rendszer?

– Ott vannak ismert elit egyetemek, és mindenki tudomásul veszi, hogy a diploma értéke attól függ, hol szerezték. Ha Harvard van ráírva, az a fizetésben plusz havi négyezer dollárt jelent. Ez a rendszer viszont nehezen illeszkedik a magyar felfogásba, ahol a papír a lényeg: „Diplomás vagyok.” Pedig a közgazdászképzés terén némileg mi is amerikaiak vagyunk: aki a Corvinuson végez, aránylag jól el tud helyezkedni, míg a más egyetemen diplomázóknak ez nem megy olyan könnyen. Erre jön az etatista szemlélet, miszerint majd az állam dönt a piac helyett, mert nincs idő éveket várni a letisztulásra.

- Az államé lenne a kulcsszerep, ahogy azt Hoffmann államtitkár asszony képviseli?

– Le kell folytatni az alapvitát arról, milyen felsőoktatást akar a kormány, és mit bír el a költségvetés, a társadalom. Egy oktatási intézmény regionálisan óriási gazdasági hatással bír. Az, hogy Szolnokon van-e főiskola, a foglalkoztatás szempontjából olyan, mint Győrnek az Audi. Egy biztos: a már emlegetett tektonikus változás miatt tizenöt év múlva egészen más felsőoktatás lesz, mint ma.

- Az előző másfél évtizedben négyszeresére nőtt a felsőoktatási hallgatók száma, a bővüléssel minden kormány egyetértett, a folyamatot állítólag a munkaerőpiaci igények is indokolták. Visszafordulunk?

– Nem, hanem új irányt választunk. Az 1990 előtti elitstruktúrát lehetetlen volt fenntartani. A tervgazdaságban az állam határozta meg, milyen szakemberre van szüksége, mellérendelte az oktatást. Most is lehet próbálkozni tervezéssel: milyen legyen a magyar gazdaság tíz év múlva, de közben nyitott az ország, a társadalom, az oktatási rendszer. Ha pedig a hallgató elmegy külföldre, mindegy is, mit szerettünk volna.