A CÖF néma tavasza

– Hívtam fotós kollégát a beszélgetéshez, remélve, hogy önt nem fogják egyszer „kikockázni”, mint édesapját, az LB volt elnökét. Bár a mai világban semmi sem lehetetlen.

– Nos, valóban nem árt az óvatosság...

– Ráadásul nem is kereskedelmi csatornán, hanem közpénzen finanszírozott közszolgálati adón. És nem Burmában, hanem Magyarországon.

– Valamennyi parlamenti párt elítélte apám kiretusálását, és több ütemben fél tucat vezető újságírót menesztettek. Apám nem kezdeményezett sem büntető, sem polgári eljárást, ennek ellenére az egész világsajtót bejárta az eset, és vélhetően még évekig téma lesz.

– De engem akkor sem hagy nyugodni: miért pont Lomnici? Miért Lomnici Zoltánt akarták a történelemből kiretusálni?

– A valódi motívumok feltehetőleg soha nem fognak napvilágra kerülni.

– Ez nem mulasztás vagy „szakmai hiba”, ez egyértelműen disznóság. Volt egy angol történész-fotós ismerősöm, aki szenvedélyesen gyűjtötte a sztálini korszak retusált fotóit. Az ő gyűjteményében láthattam hasonlót, mikor a csoportképekről sorra tünedeznek el az emberek. Reméljük, nem jutunk erre a sorsra.

– Reméljük.

– Azt mondják, ön – habár CÖF-szóvivő – kifejezetten óvatos, visszafogott alkat. Miközben a CÖF maga a tömény politika. Hogy tudja ezt egyeztetni?

– Úgy, hogy mindeddig nem a nagypolitikával, hanem egy szívemhez közel álló szakkérdéssel, a devizahitelesek ügyével foglalkoztam. Ezzel – ismerve álláspontomat – maga a CÖF keresett meg.

– De mivel nem naiv, pontosan tudta, hova állt be.

– Természetesen tisztában voltam azzal, hogy politikai értelemben is elkötelezem magam. Voltak bizonyos feltételeim. Emberi jogi ügyekben, az antiszemitizmus, a rasszizmus kérdéseiben nincs alku, és mivel Csizmadia úr biztosított arról, hogy ezekben az ügyekben a véleményünk pontosan egyezik, nem láttam akadályát annak, hogy bekapcsolódjak. Világos volt, hogy főleg olyan ügyeket viszek, amelyek értékrendemnek, szakmai érdeklődésemnek leginkább megfelelnek. A devizahitelesek problémája nem bal- és nem jobboldali kérdés. Csak sajnálni tudom, hogy a magukat baloldalinak mondó pártok későn ébredtek erre rá.

– Maga a megfogalmazás (magukat baloldalinak valló pártok) azért egyet-mást mégis elárul.

– Ez nem csak az én hovatartozásomat, a baloldal álláspontját is minősíti. Ismereteim szerint a vadkapitalista tendenciák ellen elsősorban a baloldalnak illene fellépnie.

– Ha azt olvasom valahol: Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője ezt vagy amazt nyilatkozta, mégsem a devizaprobléma jut először eszembe. Az első, amire felkapom a fejemet: mit keres a Békemenetben egy Lomnici? Gondolta egyáltalán valaki, hogy felvonulni jár?

– Miután a devizahitelesekért folytatott harcba bekapcsolódtam, két Békemenetben is részt vettem. Mellesleg a CÖF kötetlen szerveződés. Mindenki maga dönti el, miért vonul fel, kiket képvisel.

– Én nem is mondtam, hogy ez stigma. Az ön elsődleges foglalkozása védőügyvéd. Ügyvédnek is ennyire konfliktuskerülő?

– Dehogy. Ott éppenséggel komoly harcokat kell vívnom. Nálam a visszafogottság nem bizonytalanság vagy határozatlanság. Inkább önmérséklet. Én tudatosan vagyok békepárti. Azt szoktam mondani, én nem harcban, hanem a békekötések idején vagyok igazán használható. De ezt elmondtam André Goodfriendnek is, amikor találkoztunk. Nem véletlen, hogy a politikában John F. Kennedy a példaképem, pacifizmusa miatt.

– A Békemenet, verbális értelemben, mégsem egy pacifista szervezet. Határozott ideológiai karaktere van.

– A politikában az ember gyakran kap olyan feladatot is, amelybe a dolgok belső logikája, önmozgása folytán belesodródik. Őszintén szólva nem tartanám tisztességesnek, ha ötpercenként visszakoznék, mondván, ehhez vagy ahhoz nekem már nincs közöm.

– Márpedig aki a CÖF szóvivője, annak egy ponton döntenie kell: vállalja-e a bohócos plakátot, vagy a Bajnai–Gyurcsány „fekete duettet” is.

– A CÖF valóban részt vesz a politikai küzdelmekben, és egyes megnyilvánulások jogszerűségét a bíróság előtt is megkérdőjelezték.

– Nem tartja komikusnak a külföldi szervezetekhez, politikusokhoz intézett CÖF-szózatokat, -leveleket? Az „e-helyről óvjuk Angliát” stílust? Egyáltalán, tudják Brüsszelben, hogy mi az a CÖF?

– Szerintem nem tudják. De egyértelmű, hogy a CÖF külföldi politikusoknak címzett üzenetei, levelei főként a hazai közönségnek szólnak.

– Az amerikai nagykövetségre együtt látogattak el Csizmadia úrral?

– Igen, együtt jártunk ott.

– Milyen ember a sokat emlegetett mumus, a leköszönt exügyvivő?

– Vérbeli, profi autokratát ismertem meg benne. Hűvös és intelligens, aki minden mondatában lényegre törően fogalmaz, miközben az is pontosan látszik, hogy politikailag – például az Ökotárs ügyében – erősen részrehajló.

– Ha a CÖF nemzetközi elfogadottságánál tartunk, meg kell kérdeznem, tulajdonképpen mi is az a CÖF. Bejegyezve nincs, a bajnais plakáton Békemenet.hu-ként jelölik magukat. Milyen alapon szerződik egy portál egy reklámcéggel? Ki fizeti a számlát? Kik a tagok?

– Az alapításnál nem voltam jelen, de hogyha példát kellene mondanom, a szervezet úgy épül fel, mint a Demokratikus Charta. Az szintén mozgalom volt, amely mögött jogi értelemben egy egyesület állt. A különbség annyi, hogy a CÖF háttérszervezete egy alapítvány.

– A CÖKA.

– A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány. Maga a CÖF jogi személyként nem létezik, de „nem is kell” léteznie.

– Sokan mondják, a CÖF/CÖKA nem egyéb, mint az államilag finanszírozott kampány bújtatott kiszervezése.

– Mindenkinek szíve joga, hogy a szervezet által tájékoztató jelleggel kiadott szórólapokat, plakátokat minősítse. Az is világos, hogy a CÖF olyan közegben jött létre, amely sokak számára kilátástalanságot hordozott. A Hősök terén tartott első, nagy megmozdulás volt a CÖF alapkőletétele. Két-háromszázezer embert nem lehet egy tüntetésre csak úgy „rászervezni”.

– Ez tény. Mint ahogy az is tény, hogy amikor a dolgot még úgy-ahogy követtem – 2014 márciusáig –, a kampányban elköltött pénz becslések szerint megközelítette az 500 milliót. A CÖF-öt azért tekintik a magyar közélet „szürke zónájának”, mert mindig homályos volt, miből pénzelik.

– Elvben egy szóvivőnek mindenhez értenie kellene. Erre most mégis azt kell mondanom: „Nem rendelkezem a kellő információval.” Ha bárki bármi bűncselekményről tud, jelentse, akár a rendőrségen, akár az ügyészségen.

– A CÖF csak addig létezik, amíg a Békemenet létezik. Ha már nem az övék az utca, kimegy a CÖF-ből is a szufla. És nem biztos, hogy lelkileg jót tesz önöknek, ha bármikor be lehet indítani vagy le lehet állítani a meneteléseket. Ősszel, a kitiltási botrányok idején piros jelzést kaptak. Kitől? Honnan? Ki döntötte el?

– Nem vagyok benne a szervező bizottságban. A kérdés rájuk tartozik.

– Akkor másképpen kérdezem. Személy szerint ön felvonult volna, amikor az Egyesült Államok korrupcióval vádolta (gyanúsította) mások mellett Vida Ildikót?

– Nem vagyok tüntetős típus, és nem gondolom, hogy minden csip-csup ügyben az utcára kell menni.

– Az én prekoncepcióm az, hogy míg az IMF-fel és az uniós szervezetekkel nem kunszt kötekedni, mikor az ellenfél az Egyesült Államok, csökken a bátorság is.

– Geopolitikai helyünket, az unióban betöltött szerepünket figyelembe kell venni. Be kell kalkulálni az Oroszországhoz fűződő viszonyt, a háborús válsághelyzetet, az Egyesült Államok növekvő aggodalmát. Ez most valóban nem a mi időnk. Nincs olyan hely a világon, ahol a civilek ezt meg tudnák oldani.

– Már ha a civilek valóban civilek. Furcsa. Amikor a norvég alapot piszkálja a kormány, a CÖF meglepően „engedékeny”. Nem tapasztalom a sorstársaktól elvárható szolidaritást.

– Csizmadia László mondta nemrégen, mennyire szurkol az Ökotársnak. Mi sem kívánunk nekik rosszat. A gyanú szerint szűk és meghatározott körben osztották le ezeket a pénzeket. A részletekbe most ne menjünk bele. Mindenesetre jellemző, hogy amíg Móra Veronikát fogadja az Egyesült Államok elnöke, Szijjártó Péter a közelébe sem mehet. Képmutatásnak tartom, hogy miközben pontosan tudják, hogy nemzetközileg mennyire befolyásosak, idehaza az áldozat szerepében tetszelegnek.

– Ön fiatal ügyvéd. Nem tart attól, hogy a szakmai reputációjának árthat, hogy ilyen elkötelezetten veti bele magát a politikába?

– Sorolhatnám azoknak az ügyvédeknek a neveit, akik az elmúlt két és fél évtizedben jobboldali, liberális vagy baloldali politikusként működtek. Az értékkonzervativizmus elkötelezett híveként az ügyvédi hivatásom mellett politizálok, elsősorban azért, hogy a sokak szemében gyanús jobboldaliság valódi értékeit megismerjék.

– A kérdés úgy szólt, nem mehet-e rá a politikára az ön jogi pályája.

– Bármi megtörténhet. A civil politikában töltött két esztendő miatt nincs okom szégyenkezni. Adódott egy lehetőség, amellyel éltem. A többit az idő dönti el.