90 körözött kocsit csíptek meg Budapesten
Gépjármű-felderítési akciót tartott szombaton a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság és több polgárőrszervezet. Az akció szombati eligazításán Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány elmondta: tavaly 20,7 százalékkal kevesebb gépkocsit loptak el a fővárosban, mint az előző évben, tíz év alatt pedig negyedére csökkent az autólopások száma. Tóth Gábor hozzátette, ez többi között a polgárőrség és a rendőrség együttműködésének köszönhető. A rendőrfőkapitány egyúttal megköszönte a szombati akcióban részt vevő mintegy hetven polgárőrnek, hogy szabadidejüket áldozzák a budapesti közbiztonságért.
Az akcióban használt Mátrix Police elnevezésű automata rendszámfelismerő rendszer egy, a gépjárműforgalmat figyelő videokamerából és egy képfeldolgozó számítógépből áll, van kézi és járőrautóba szerelhető változata is.
Az októberi Mátrix akció alkalmával a fővárosban egy nap alatt több mint 57 ezer rendszámot ellenőriztek, és kilencven körözött személyautó került elő.