Ezek a dalok menthetnek életet szívmegállás esetén

Szívmegállás esetén a legfontosabb a gyors segítségnyújtás. 

2024. augusztus 1., 12:19

Szerző:

A szívmegállás kétségtelenül életveszélyes állapot, amelynek esetén azonnal mentőt kell hívni. Azonban a beteg élete azon is múlhat, hogy a szakemberek kiérkezéséig valaki megkezdi-e az újraélesztést. A túlélési arány ebben az esetben a kétszeresére vagy háromszorosára is nőhet. A mellkaskompresszió megkezdése tehát nagyon lényeges, most pedig az is kiderült, hogy az újralesztés során célszerű lehet bizonyos dalokat is dúdolni. Máris, elmondjuk, miért. 

Gyors segítség 

Szívmegállás esetén az első és legfontosabb tehát az azonnali, gyors segítség. Egy 2015-ös tanulmány például megállapította, hogy a túlélési esély és az agykárosodás minimalizálása egyértelműen összefügg azzal, milyen gyorsan örténik a CPR (újraélesztés) azt követően, hogy valaki összeesik. Az újraélesztés során kulcsoljuk össze a kezünket, aztán nagyjából 5 cm mélyen, határozott mozdulatokkal nyomjuk meg a beteg mellkasát középen, másodpercenként kb. kétszer. Ez percenként úgy 100-120 mellkaskompressziót jelent. Az Egészségkalauz cikke szeint ezt úgy a legkönnyebb megjegyezni, ha közben a Bee Gees Stayin' Alive című dalát dúdoljuk magunkban, aminek a tempója 104 ütés percenként (BPM), ezzel pedig megegyezik aaz újraélesztéshez szükséges mellkakompressziók számával. Ha nem is meri ezt a dalt, akkor vannak más számok is, melyek szintén közel ugyanebben a tartományba esnek. 

Mutatjuk, ezek a slágerek lehetnek a segítségére: 

  • Queen: Another One Bites the Dust -110 BPM
  • Lady Gaga: Just Dance - 119 BPM
  • Justin Timberlake: Rock Your Body -101 BPM
  • Pinkfong: Baby Shark - 115 BPM
  • Gloria Gaynor: I Will Survive - 117 BPM
  • Justin Bieber: Sorry - 100 BPM
  • Pink Floyd - Another Brick in the Wall 105 BPM
  • Michael Jackson: Man in the Mirror 100 BPM
  • Spice Girls: Wannabe - 110 BPM

Lejátszási lista is van 

A Spotify-on egyébként egy komplett lejátszási lista is található, amit a New York-i Hospital rakott össze. Ezen olyan dalok találhatók egyebek között, mint Robyn – Hang With Me című száma, vagy a Sweet Home Alabama Lynyrd Skynyrd-től. Néhány dal címe egyébként kicsit olyan, mintha az újraélesztéssel viccelődne, de nyilvánvalóan ez nincs is. Mindenesetre már közel 70 dal található, amiknek az üteme mind 100 BPM, ami a helyes ütem az újraélesztéshez. 

Válasszon egyet, hogy emlékezzen, ha valamikor életet kell mentenie 

– olvasható a lista leírásában. 

Itt a teljes lejátszási lista: 

Magyar zenekar is segít 

Néhány évvel ezelőtt írta meg az Irie Maffia a Wake up című számot, ami szintén 100 BPM ütemű, így a ritmusa épp illeszkedik a mellkasnyomások tempójához. 

Életben maradni 

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány egyébként kiemelt feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy hazánkban évente 25 000 ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. A 2015-ben készült „Tartsd életben!” videója is az egyszerű újraélesztés módszerét segít elsajátítani:

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)