Interjú az ELLE főszerkesztőjével: Ezek a címlapok nem botrányosak!

Liptai Lívia nyilatkozott a melegpárokat bemutató címlapokról.

2021. augusztus 17., 08:41

Szerző:

A magyar ELLE magazin augusztus 17-én megjelent számához három címlap tartozik: mindegyiken egy-egy szerelmespár látható egy-egy intim pillanatban. Az egyiken Nagy Zsolt színész és felesége, Oltai Kata szerepel, a másikon Pál Márton és Hanol Ádám édesapák és melegjogi aktivisták, a harmadikon pedig Székely Kriszta rendezőnő és Jordán Adél színésznő. Mindhárom címlaphoz egy-egy interjú is tartozik, és különös érdeklődésre tarthat számot a beszélgetés Jordán Adéllal és Székely Krisztával, mert ők nemrég vállalták nyilvánosan kapcsolatukat, és most exkluzív interjúban beszélnek magánéletükről az ELLE-ben – arról, hogy hogyan vált munkakapcsolatuk szerelemmé. A különleges lapszámmal kapcsolatban a magazin főszerkesztőjét, Liptai Líviát kérdeztük.

 

Mi az ELLE álláspontja, vonatkozik erre a lapszámra az országgyűlés által nemrégiben elfogadott, úgynevezett gyerekvédelmi törvény? A borító két verzióján homoszexuális párok láthatók – legális jelenleg ilyen címlapok megjelentetése?

A mi álláspontunk szerint 2021-ben, Európa közepén ezek a képek nem lehetnek törvénytelenek. Szerelmespárokat ábrázolnak egy intim pillanatban, ráadásul a párok közt lévő viszony van a fókuszban, és legkevésbé sem a nemük. A konkrétumok hiánya miatt a törvény szövege egyébként elég nagy teret hagy az egyéni értelmezéseknek, nem lehet pontosan tudni, mi minősül például népszerűsítésnek és mi nem. Ez a jogszabály egyelőre maximum öncenzúrára lehet alkalmas, de meg sem fordult a fejünkben, hogy csak a félelem miatt ne készüljenek el ezek a címlapok.

Két éve jó nagy botrány lett a Coca-Cola hasonló kampányából, tavaly a Meseország mindenkié című könyv váltott ki extrém reakciókat. Nem tart az ELLE attól, hogy most még nagyobb botrány lesz ezekből a címlapokból?

Nem a címlapok botrányosak, hanem a jelen helyzet. Nézze, ezeken a képeken nem két meleg és egy heteró pár szerepel, hanem három szerelmespár. A célunk az volt, hogy a címlapok tükrözzék azt a diverzitást, azt a sokszínűséget, amiben élünk, de a legkevésbé sem akartunk botrányos képeket készíteni. Nem az az érdekes mondjuk Jordán Adélékban, hogy mindketten nők, hanem az, hogy milyen összhang van köztük. Oltai Katának és Nagy Zsoltnak kevésbé konzervatív életútja volt, mint mondjuk a meleg örökbefogadó szülő Pál Marcinak és Hanol Ádámnak. Azt az intim viszonyt szerettük volna megjeleníteni, ami ezek között a párok közt olyan természetes és egyedi. Egy bizonyos módon ezek a párok hasonlóak. Az érzéseik ugyanazok, a szerelmük ugyanaz. A jogaik...? Az más. Másrészt ez a törvénymódosítás nem csak azokat érintette negatívan, akikre elvileg vonatkozott, hanem minden ember szabadságfokát veszélyezteti. Tévhit, hogy ha a másságot korlátozzák, az csak egyértelműen másokra hat. Egy heteroszexuális életében is sok szégyen tapad a szexualitáshoz és a szerelemhez. Párkapcsolati téren pedig elég nagy gondokkal küzdünk: magányosság, válás, cinizmus. Azt reméljük, hogy ezek a címlapok, melyek olyan párokat mutatnak meg, akik szabadon, elvárásoktól mentesen és önazonosan élnek, mindenki számára felszabadítóan hathatnak majd. Lehet így is. Átszexualizált világban élünk, egy átlagos tizenéves valószínűleg több meztelen vagy pornográf képet lát, de nem lát valós emberekről intimitást ábrázoló képeket. Ha ez bűn, akkor vállalom, hogy bűnös vagyok.

A címlapokon látható három pár hogyan egyezett bele a felkérésbe? Nem voltak fenntartásaik vagy félelmeik? Nehéz volt őket rábeszélni a részvételre?

Nem állítom, hogy a felkéréseknek optimistán indultunk neki. De sokkal több a bátor kiállás, mint gondolnánk, és ezeknek a pároknak nincs mit takargatniuk. Így nemhogy nem kellett rábeszélni senkit, de az egyik szereplő, aki csak nem olyan régen comingoutolt a nyilvánosság előtt, szó szerint azt mondta: „nem tudnék a tükörbe nézni, ha ezt most nem vállalnánk el.”

Erre a témára biztos lesz, aki azt mondja majd, hogy a párkapcsolat magánügy, miért kell nyilvánosan beszélni róla. Mi a véleményed erről, mikor lehet közügy ismert személyek magánélete? Lehet egyáltalán? Hol van a határa a privátszférának? Miért tartozik a nagyközönségre mondjuk az, hogy egy színésznő és egy rendezőnő párkapcsolatban van?

Óriási tévhit, hogy lehet csak a négy fal között élni, két szerelmes ember viszonya nem csak magánügy. Minden kapcsolatba beleszól a társadalom, és ez a heteró párokra is vonatkozik. Nincs olyan kultúra, ami ne határozná meg, hogyan viszonyul a szerelemhez, hűséghez – és ez befolyásol minket minden pillanatban. Az orgazmus, a valódi intimitás, az, hogy ezeket az érzéseket könnyen el tudjuk-e érni, nagyban függ a társadalomtól, amiben élünk. A kapitalizmus, a mindent átható cinizmus, az individualizmus, a Pornhub nagyobb hatással van ránk, mint a nagybetűs, megkérdőjelezhetetlen biológia. Így főleg érdekes kérdés, hogy mi van akkor, ha jön a hatalom és a vágyak mentén uniformizál.

Az ELLE alapvetően egy életmód- és divatmagazin. Feladata egy ilyen kiadványnak, hogy politikai témákkal foglalkozzon?

Az ELLE mindig is foglalkozott közéleti témákkal, kiálltunk számunkra fontos társadalmi ügyek mellett, legyen szó az egyenlő bérezésről vagy a roma nők helyzetéről. Azonban ezek a címlapok elsősorban nem politikai ügyet képviselnek, hanem olyan univerzális értékek mellett szólnak, mint a szerelem és a szabadság. Nem gondolom, hogy a sajtó feladata kizárólag az, hogy harcoljon, de azt igen, hogy kiálljon bizonyos emberek jogaiért, és azokért az értékekért, amelyekben hisz.