Magyar Péter megnevezte teljes nevén Tónit, Ádámot és Barbarát

A Schadl-Völner ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara. Schadl György – állítja Magyar Péter.

2024. március 18., 12:18

Szerző:

„A Schadl-Völner ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara. Schadl György, a Végrehajtói Kamara korrupt vezetője, elsőrendű vádlott, Rogán Antal embere volt – írta hétfő reggel Facebook-oldalán Magyar Péter, amit a 24.hu szúrt ki.

Magyar, aki március 15-én bejelentette a Talpra, magyarok közösségének elindítását, és azt, hogy rövidesen a pártot is létrehoz, a posztban úgy fogalmazott:

„Erről és további terhelő információkról miniszterektől szereztem tudomást és bizonyítani tudom. Csütörtökön meg is teszem a Központi Nyomozó Ügyészségen.

A Schadl-ügyben többször is felbukkant Tóni, Barbara és Ádám neve a lehallgatási jegyzőkönyvekben, Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke például azért találkozott velük, hogy egy nagy, 35 évre, de legalább 10–20 évre szóló üzletről egyeztessen. A vádiratból azonban mindhárman kimaradtak.

Polt szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja Tóni, Barbara és Ádám kapcsán

Amint arról beszámoltunk. ezzel kapcsolatban Polt Péter legfőbb ügyész korábban úgy nyilatkozott: „Tóni, Barbara, illetve Ádám néven említett személyek vonatkozásában bűncselekmények gyanúja nem merült fel, ezért a büntetőeljárási törvény alapvető rendelkezéseire figyelemmel eljárási cselekmények foganatosítására nem kerülhetett sor.”

A Schadl-ügyben többször is felbukkant Tóni, Barbara és Ádám neve a lehallgatási jegyzőkönyvekben. Schadl György például azért találkozott velük, hogy egy minimum 10-20 évre szóló üzletről egyeztessen. A vádiratból azonban mindhárman kimaradtak.

Mint ismert, Rogán Antal miniszterelnöki kabinetminiszter mostani feleségét Barbarának, kabinetfőnökét pedig Nagy Ádámnak hívják.

Magyar Péter vasárnapi posztja is nagy vihart kavart

asárnap este dühös hangvételű bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán Magyar Péter, amelyben azt írta, hogy Rogán Antal és a „suttogó propaganda” azt terjeszti róla, hogy többször is megverte a volt feleségét, Varga Judit egykori igazságügyi minisztert, és rendőrt kellett hívni hozzá. Magyar szerint ezek a vádak „totálisan abszurdak”, az erről esetlegesen cikkező újságot pedig perrel fenyegette meg. Válaszképpen Varga Judit megtörte a hallgatást, és egy olyan videót tett közzé, amely a családon belüli erőszakról szól.

(Kiemelt képünk forrása: Magyar Péter hivatalos Facebook oldala)