Lemondott Novák Katalin

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. A politikus a köztévé műsorában jelentette be a távozását, miután az utóbbi napokban már a jobboldalon is egyre többen határolódtak el személyétől. 

2024. február 10., 17:31

Szerző:

„Azért vállaltam a köztársasági elnöki feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, hiszek a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban, a szeretetben. Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, ami sokakban visszatetszést keltett, érthető, hogy magyarázatot várnak tőlem. (...) „Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk” – mondta Novák Katalin.

Hozzátette: magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon, ha mégis, vállaljon felelősséget, akár azzal, hogy lemond a tisztségről.

„Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről.”

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, váratlanul hazaindult Katarból Novák Katalin. A köztársasági elnök szombat délután vissza is ért a Sándor-palotába.

Novák a hét közepén utazott a Közel-Keletre. Az MTI pénteki híre szerint elvileg vasárnapig tartana a programja, sőt, magával Tamím bin Hamad ál-Száni sejkkel lett volna tárgyalása.

Varga Judit is lemondott

Novák Katalin lemondásával egy időben Varga Judit is bejelentette, lemond és visszavonul a közélettől. Mint fogalmazott: 

„Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott. A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is” 

– közölte Varga Judit.

Már Bayer Zsolt is felszólított

Nokák Katalin körül látványosan elfogyott a levegő a hét végére. Jelzésértékű, hogy – miközben a kormánypártok lázasan szondázzák a közleményt – maga Bayer Zsolt is felszólította a köztársasági elnököt, hogy adjon magyarázatot a döntésére. 

Magyar Nemzetben megjelent írásban Bayer Zsolt úgy fogalmaz:

„A köztársasági elnök nem hallgathat tovább. Meg kell szólalnia és el kell mondania, mit miért tett. Meg kell indokolnia döntését, el kell mondania, ki és milyen indokkal kért kegyelmet, s ő milyen megfontolások alapján döntött úgy, ahogy. Ez nem úszható meg, nem spórolható meg – ez morális kötelesség. Ezt várjuk. És tőle várjuk”

– írja a publicista. Hozzáteszi Bayer, hogy jogilag minden rendben volt az ügyben, és helyesen teszi a kormányzat, hogy benyújtja az alkotmánymódosítást, ami kizárja, hogy kegyelmet kaphassanak pedofilok.

A felháborodás kapcsán a publicista azt írja: „olyan ez, mint a régi viccben: Egy partizán naplójából: az ellenség elfoglalta állásainkat. Visszafoglaltuk állásainkat. Az ellenség ismét elfoglalta állásainkat. Kemény harcok árán ismét elfoglaltuk állásainkat. Harmadik nap jött a csősz, és mindenkit elzavart a francba. A kormány most a csősz”.

Ahogyan arról beszámoltunk, pénteken a belvárosban tüntetett több szervezet is Novák Katalin kegyelmi döntése miatt. Mint ismert: a köztársasági elnök tanácsadó testületének több tagja is lemondott, legutóbb Lackfi János döntött így.

 

(Fotó: Novák Katalin Facebook-oldala)