Talar: élő emberek szerveit veszik el az orvosok

A múlt héten hatalmas botrány keveredett Poznańban egy nemzetközi orvoskongresszuson. A felszólalók egyike, egy lengyel professzor azzal vádolta meg kollégáit, hogy – mivel a 21. században nem sikerül halott emberek szerveit megszerezni – élők szerveit veszik el. Az ügyről a TVN Tények műsora számolt be.

2013. október 10., 09:25

A poznańi konferencia Az agysérült betegek intenzív terápiája és érzéstelenítése címmel zajlott, amelyre tudósok, orvosok Lengyelországból és külföldről is érkeztek. A szimpózium második napján az volt a téma, hogy „mikor van vége a reménynek a központi idegrendszer sérültjeinek rehabilitációjában”, s ebben a kérdéskörben került sor a Bydgoszczból érkezett Jan Talar professzor előadására is. Talar doktor rehabilitációs szakember többek között arról is ismert, hogy sikeresen hozza ki a kómából a betegeket.

Felszólalásában váratlanul erős mondatokkal vádolta az orvosokat, akik – szerinte – még élő emberek szerveit veszik el. Ezt az állítását megismételte a televíziós kamerák előtt is. Véleménye szerint ugyanis nagyon különböző állapotban levő pácienseket is vissza lehet hozni az életbe, ugyanakkor azt állítja, hogy ha az orvosok például az ún. agytörzs halálát (ami szerinte egyáltalán nem is létezik) gyanítják, már nem is próbálják annyira intenzíven megmenteni a beteget. Az előírások szerint ugyanis éppen az agytörzs halálának megállapítása után már el lehet venni a szerveket transzplantációhoz.

A professzor felszólalása a teremben hatalmas vihart kavart, az orvoskollégák mélységesen felháborodtak. Az egyik poznańi aneszteziológiai klinika vezetője, a konferencia egyik szervezője, Leon Drobnik professzor így kommentálta Talar szavait: „Ha nem ismerném a professzor urat, és nem lennék tisztában azzal, mi mindent tett és tesz a betegekért, egyszerűen becsapottnak, átvertnek és megalázottnak érezném magamat a vád miatt, hogy egyszerűen megölöm a pácienseimet” – jelentette ki.

Mint a televíziós kommentárból kiderült, az agytörzs halálát nem lehet annyira egyszerűen megállapítani, azt sok vizsgálatnak kell megelőznie, s a végleges diagnózist nem állíthatja elő egyetlen személy. Embertől szervet transzplantáció céljára elvenni csak akkor lehet, ha már megállapították az agytörzs halálát, és ehhez még szükséges a család beleegyezése is, kivéve, ha az adott beteg még életében tett olyan nyilatkozatot, hogy elhunyta esetén szerveit átültetésre felajánlja – ez a nyilatkozat ugyanis felülírja a családi hozzájárulást.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.