Keller, Budai és Papcsák

2013. október 9., 09:25

Tanulságos a Gombár Csabával készült interjú a kiegyezés esélyéről. Egy ponton viszont vitatkoznék vele. „Mind a két oldalon vannak pártemberek, akiket rág a politikai aktivitás és a kérlelhetetlenség férge, s több mint hajlamosak arra, hogy a büntetőjogot a napi politika eszközévé tegyék. A szocialistáktól egy időben nagy garral jött elszámoltatni Keller, a Fidesztől meg Budai és Papcsák, egyébként mind ugyanakkora sikerrel” – mondja.

Azért Keller László, Budai Gyula és Papcsák Ferenc között van egy nem elhanyagolható különbség: Keller feladata is az elszámoltatás, a korrupció felszámolása volt, csakhogy az ellenzéki pártok mellett a saját pártjában, az MSZP-ben is. Ott is „nagy garral” kutakodott, nem véletlen, hogy elég gyorsan félreállították. Budai és Papcsák esetében a Fideszben való kutakodás szóba sem jöhetett.

De az igaz, hogy az elszámoltatás mindhármuk esetében eredménytelen volt. Közállapotainkat mi sem jellemzi jobban.

Bonifert Mária

E-mail

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.