Itthonról haza

„A mai Fidesz politikája a hazugságra és a gyűlöletre épül, nekem pedig az a legfontosabb feladatom, hogy ezt leleplezzem” – mondja szinte hetykén a hatvanévnyi újságírói gyakorlattal rendelkező, világszerte jegyzett publicista. Kétsége sincs afelől, hogy máig is szerteágazó tevékenységében igenis lehet sorrendet felállítani a fontos és még fontosabb dolgok között. „Gyűlölködni a politikában tilos!” – mondja többször is a Mihancsik Zsófiának adott könyvnyi interjúban. Ám azt is eltökélten állítja: a megbocsáthatatlant viszont nem lehet megbocsátani.
Paul Lendvai nem született Don Quijote-i harcokra. Arra született, hogy a politikai információ zsonglőre legyen, hogy elképesztő sebességgel iszonytató mennyiségű történelmi és politikai adatot tápláljon az agyába. Csupa olyasmit, ami mindenki szeme előtt van. Aztán ezeket a tényeket szinte azonnal rendszerbe, összefüggésekbe foglalja. Cikkekben, előadásokban, tévéműsorokban kiemelje a fontosat, megkülönböztesse az okot az okozattól, a csodálkozó közönség előtt megmutassa: merre mozdul, ami változik, milyen következményeket ígérnek holnapra a tegnapi tettek. Milyen egyszerű! – hüledezik a publikum.
Még hogy harcba a hatalom ellen! Ugyan kérem. Lendvai azt szereti, ha elfogadják, elismerik. Örül, ha lehet és szabad együttműködni, a kompromisszumok híve. Mint a búsképű lovag? Ne már! Ő mindig is imádta a szép nőket, a csillogó autókat, az eleganciát. A harcokban bepiszkolják az embert, ő pedig tüchtig úriember szeret lenni. Egy úriember viszont nem hazudik. Egy úriember nem adja fel azokat az európai értékeket, amelyek nélkül a hírlapíró csak lakáj lehet. Egy úriember nem fogadhatja el azt, ami elfogadhatatlan. Az interjúkötetben ezt mondja: "Megvetem, aki egész életében nem volt hajlandó szembenézni azzal, amit tett. Azokat meg különösen, akik lelkesen segédkeztek a vörös totalitarizmus építésében, és ma azon dolgoznak, hogy a harmincas évek náci totalitarizmusát állítsák vissza.” Az úriemberségnek azonban van egy nagy hátránya: csak úriemberek között működik. Mert mit ér a jól szabott öltöny, élesre töltött aforizmagyűjtemény, amikor állami zsoldos-kommandó vonul fel egy entellektüel lejáratására? Akkor legfeljebb egy magatartás mintája marad.
Három élet. Ez az interjúkötet címe, utalva Lendvai itthoni indulására, a negyven sikeres esztendőre Ausztriában, és aztán a legalábbis részleges hazatérésre, az ingázásra Bécs és Budapest között.
Lendvai Pál 1929-ben született Budapesten. Édesapja Szlovákiából elszármazott zsidó ügyvéd volt, édesanyja egy nála 17 esztendővel fiatalabb, az erdélyi Parajdról érkezett fiatalasszony. A szerelmi döntés mellett nem mellékes érv volt a vidéki szatócsboltból származó hozomány is, bár az persze hamar elúszott. A család nem volt vallásos, a kilencéves Pali pedig korosztályos társaival együtt igazi boldogságnak élte meg, hogy a kormányzó úr 1938-ban gyönyörű fehér lovon, délcegen bevonult Kassára. Ami persze nem volt akadálya annak, hogy hősünket 15 esztendősen belökjék egy menetbe, ahonnan a többség útja az auschwitzi gázkamrába vezetett. Pali kiskamaszként nem nagyon értette, mit történt. Nem is arra volt büszke, hogy megszökött a halál előszobájából, az erősen őrzött téglagyárból, hanem arra, hogy aztán bliccelt a helyiérdekűn. Ja, és a cselédlányon járt az esze: hogy milyen is lenne vele a szex. Ezt hamarosan ki is próbálta. Csak később tudta meg, hogy a parajdi rokonság szinte mind egy szálig odaveszett. Füstbe ment a nagy família: a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek.
Semmi különleges nem volt abban, hogy 1945 után – amit persze igazi felszabadulásként élt meg – csatlakozott a szociáldemokrata ifikhez. Azért is, mert új világot ígértek, meg azért is, mert közöttük előadást tarthatott Stefan Zweigről. Előadást tartani pedig már akkor is nagyon szeretett. „Segítettem felépíteni azt a félelmetes gépezetet, amely aztán az építőit is bekebelezte” – mondja önkritikusan az interjúkötetben. Hozzáteszi: fiatalok voltak, meggyőződéses baloldaliak, hittek abban, hogy a kommunista rendszer jobb világot hoz.
Mindez tipikus életrajzi tény, Lendvai ebben azonos utat járt be leköpködött, megalázott, majdnem megölt zsidó értelmiségi fiatalok ezreivel. Ami megkülönböztette a többségtől, az a tehetsége volt: hogy képes összefüggéseket felismerni, logikai vonalakat gyorsan és egyszerűen levezetni. Az egyetemet otthagyta, nem volt rá szüksége ahhoz, hogy az MTI, majd a Szabad Nép és a Társadalmi Szemle legfiatalabb munkatársa váljon belőle. Igaz, később azért lett köze a felsőoktatáshoz: 1980-ban tiszteletbeli osztrák professzorrá avatták Kreisky kancellár jelenlétében, majd professzorává nevezte ki a Santa Barbara-i egyetem. De még csak 1952-ben járunk, amikor behívták sorkatonának, hogy a meneteléstől hólyagos lábbal is előadásokat írjon a marxizmusról.
Lendvai Pál számára korábban jött a kijózanodás, mint korosztálya többségének. Bár soha egy sort sem olvasott Trockijtól, 1953 januárjában mint trockista összeesküvőt letartóztatták, majd ítélet nélkül internálták: a Rajk Lászlóval együtt perbe fogott Justus Pál körül szorgoskodott. Szeptemberben szabadult, de a neheze hátra volt. Mint leszerelt sorkatonát egy hónapra a törvényeknek megfelelően még visszavették az MTI-be. Ott senki sem beszélt vele: kiközösítették, mint a bélpoklost. Hamar kiderült, a felesége – aki miatt korábban a családjával is összeveszett – megcsalta, míg ő a börtönben volt. Kitették a távirati irodából, három éven át nem kapott munkát. Fordításokból, lektorálásokból tengődött. Pénze alig volt, utazni nem lehetett, elapadt a szakmai elismerés, amelyből korábban olyan bőven jutott. Huszonöt éves volt, kárpótlást a nőknél keresett – és talált. Nagyon szerette őket, és viszontszerették érte.
Élete első külföldi kiküldetéséből Lendvai Pál 1957-ben nem tért haza. Paul Lendvai ma úgy emlékszik, csak Lengyelországban jutott eszébe, hogy disszidálni fog. Hiszen végre rendeződött az élete. Végre jó állást kapott az Esti Hírlapnál, még szerződése is volt egy könyvre – Kenyáról. Ezzel adós maradt, bár azóta megjelentetett vagy 15 kötetet, amelyet németről angolra, franciára, japánra, lengyelre, mindenféle nyelvre lefordítottak. A lengyelországi választásokról 1957-ben együtt tudósíthatott a világsajtó krémjével, és az éjszakába nyúló beszélgetések után már úgy érezte: ott van dolga, ott akar élni, ahol kimondhatja, amit gondol. Lendvai második élete – negyven esztendős sikertörténet. Kiváló kapcsolatteremtőként hamar utat talált a bécsi újságíró-társadalomhoz, és a magyarországi fejlemények értékelésében fontos és anyagilag is honorált információforrásuk lett. Persze a női társaságot sem kerülte, annyira nem, hogy egy angol kolléga felesége, Margaret Kidel 1959-ben elhagyta érte a férjét. Három év múlva összeházasodtak, és együtt is maradtak negyven esztendőn át, Margaret Lendvai 2003-ban bekövetkezett haláláig.
Nyilván a házasság stabilizáló erejének, a feleség kapcsolatrendszerének és persze nyelvtudásának is szerepe volt abban, hogy Paul Lendvai már 1960-ban a brit Financial Times állandó tudósítója lett. Ez azonban csak az indulásban segített. Ahhoz cikkek, elemzések, vitaműsorok ezrei kellettek, hogy később az osztrák közszolgálati televízió kelet-európai szerkesztőségének vezetője, majd az osztrák rövidhullámú rádió, a külföldre szóló adások főintendánsa, azaz igazgatója legyen.
Ebben már szerepe lehetett annak is, hogy Bruno Kreisky igen nagyra értékelte Lendvai tudását, és örült, ha külügyminiszteri útjain Lendvai is vele tartott – különösen Kelet-Európában. Ez a kapcsolat barátsággá fejlődött, és akkor is megmaradt, amikor Kreiskyt kancellárrá választották. A Magyarországról érkezett emigráns tehát egyre újabb lehetőségeket kapott. Tévéműsorokat, saját folyóirat – az Europeische Rundschau – indításának esélyét, könyvszerződéseket. És – lévén munkamániás – mindezzel élni tudott. Lendvai nem egyszer nyilvános vitába keveredett Kreiskyvel – például, amikor kiderült, hogy volt fasiszták dolgoznak mellette. Fel sem vetődött, hogy ezért kegyvesztés járna: a kancellár nagy politikus volt, aki szerette a vitát, a csíneket, és utálta a talpnyalókat.
Paul Lendvai ma sem rejti véka alá: nagy reálpolitikusnak, államférfinak tartotta és tartja Kádár Jánost. Cikkeiben természetesen mindig kifejtette: Kádárt a szovjet tankok gyűrűjében emelték hatalomra, rendszere törvénytelen volt, hazugságok egész tömegére épült. Mégis eljutott odáig, hogy olyan „pongyola rendszert” vezessen be, amelynek kis szabadságai emberibb életet biztosítottak a magyar állampolgároknak, mint a létező szocializmus többi országában. Igaz, a rendszerváltás után éppen ez tette lehetővé, hogy a volt párttagok ne csak a kommunista és a szocialista pártban tűnjenek fel, de a szemérmetlenebbjük még az ellenzék soraiban is. éppen ez lett a mai politika szégyentelenségének, moralitáshiányának egyik alapja.
A Kádár iránti elismerés persze egyáltalán nem akadályozta meg Benkei András akkori belügyminisztert abban, hogy 1965-től kitiltassa Lendvait a létező szocializmus országaiból. Ennek ma már dokumentált oka volt, hogy a publicista megtagadta, hogy együttműködjön a magyar belügy bécsi rezidenseivel. A tiltás Kreisky 1970-es kancellárrá választásáig tartott: az államfő barátjától már nagyon nem illett megtagadni a vízumot. Az elemző nem sokáig búslakodott, megtanult szerbül, és Balkán-szakértővé képezte magát. Jugoszláviába beengedték.
Lendvai abból sem csinál titkot, hogy Orbán Viktort olyan tehetségnek tartja, aki nem tudott felnőni a feladatához. Interjúkötetében a magyar miniszterelnököt a rögtönzés és a színjátszás művészének nevezi, akinek a politikáról valójában nincs fogalma. Nincs igazi elképzelése, azért próbálja az országot visszalökdösni a múltba, mint valami eltévedt mozdony. Orbán Viktor – akinek az interjúalany felrója családjának meggazdagodását, hataloméhségét – Lendvai szerint arra példa, hogy önmagában nem a képzettség és nem az intelligencia teszi a politikust. Megbocsáthatatlannak tartja, hogy a kormányfőnek nincsen szava az antiszemita kirohanások ellen, azok szinte beépültek a nacionalizmusba hajló hivatalos magyar politikába.
Paul Lendvai harmadik élete harmadik házasságával kezdődött. Borbíró Zsóka könyvkiadói szerkesztővel 2001-ben találkozott, amikor Magyarok című kötetének hazai kiadását készítette elő. 2004-ben házasodtak össze, és azóta a házaspár ingázik Ausztria és Budapest között. „Magyarország a pusztító gyűlölet földje lett, és az én harmadik életem ebből a szempontból meglehetősen keserű” – mondta Mihancsik Zsófiának az interjúkötetben Lendvai. Arról beszélt, hogy a Magyar Hírlapban, majd a Heti Válaszban és a Magyar Nemzetben lejárató kampány indult ellene: besúgónak, sőt beszervezett ügynöknek próbálták beállítani. A hazugsággyári kampányt az tetőzte be, hogy a Wikipédia internetes lexikonban hamis angol nyelvű szócikket írtak róla, és a Heti Válasz cikkét szétküldték mindazoknak a nyugat-európai szerkesztőségeknek, amelyek őt foglalkoztatják.
A nyilvánvaló karmesteri intéssel összehangolt akcióban azt próbálták tőle elvenni, amire a legbüszkébb: a hitelességét. Hogy sikerült-e? Ugyan, mondja Lendvai: ötven év alatt megszerzett tekintélyt nem lehet így megingatni. Ez azokra hullik vissza, akik ebben a koncepciós eljárásban részt vettek – amihez persze hozzájárult, hogy igen rossz németséggel és angolsággal megfogalmazott leveleket küldtek szét. A legismertebb magyar születésű publicista elleni kampány valójában a magyar jobbközép zülléstörténetének egyik tünete lett.
Nehéz megjósolni, hogy mi lesz itt – mondja Lendvai a 168 Órának. Biztos, hogy összefogás nélkül nem lehet leváltani Orbán Viktort. Félre kellene tenni a személyes hiúságokat, és aki már kudarcot vallott, annak hátrébb kellene lépnie egy lépést. Az elemző úgy gondolja, hogy Bajnai egyetlen reális reménye a pártalapítás lehet.
Paul Lendvai, Lendvai Pál elemében van: elemez, szcenáriókat alkot. Interjúkötetet készít, díjat ad át, nyilatkozik, aztán elutazik Ausztriába, ahol feleségével egy kis kiadót hoztak létre, hogy a magyar irodalommal ismertessék a németül olvasó világot. Spiróval, Parti Naggyal, Tóth Krisztinával.
Lendvai mindig is jobban szeretett együttműködni, mint harcolni. De ha kell – felveszi a kesztyűt. Ereje teljében van. Még csak 83 esztendős. Tele tervekkel, ötletekkel.