A Wall Street farkasa
Vérengző film, de mit várjunk egy farkastól, aki minden Piroskát felzabál, és nemcsak a pirosakat, hanem a szőkéket és feketéket is. Gátlástalanul.
Ami nemcsak tért ölelő szexuális étvágyát jellemzi, hanem az egész világot bekapni vágyó óriásgömböc természetét, amely – ez a kapitalizmus – természetesen pénzszerzési túlvezéreltségben jelenik meg. Egy bróker – mert ő az – mit is tegyen? Adjon el minden mozdíthatót és a mozdíthatatlanokat is, normálisaknak és hülyéknek, akiknek elég a mézes-mázos madzag, vegyen a gejzírként feltörő hasznon házat, jachtot, ékszert, új feleséget, barátokat, drogot és bizarr élményeket (sokatmondó például, amikor főhősünk, Leonardo DiCaprio egy négykézláb álló nő kisikált farpofái közül szippantja ki esedékes kokainadagját), és a hasonlókat még sorolhatnánk.
Higgyük el, hogy a legjobb „linkre” csapatot építeni, még ha az amerikai álomra már-már ki is ültek a rothadó és aranyló hullafoltok? Higgyük el, hogy sikerbe tapsolhatja magát a néhány ügyes asszisztens által mozgatott statisztahadsereg?
Van emellett még egy alapbaja Scorsese új, díjakkal és nevezésekkel dekorált filmjének: a hossza. Három órán keresztül nézzük az üzletelést, üzekedést, szerzést és szerezést, anélkül hogy menne a dolog előre. „Rúgok beléje hátul. (S megint elölről)”, amint az Így írtok ti-ben.
Persze hogy sok pénz látszik minden beállításon, persze hogy nagyszerűek a színészek, persze hogy látszik a rutin, már mér’ ne látszana – csak éppen az egész kedvetlenít el. A figurák olykor kétségben hagynak, hogy ezt most komolyan teszik vagy éppen ironizálnak. Várat építenek-e, vagy romokat? Kevés konvencionális, vagy, ha úgy tetszik, hagyományos, klasszikus irányjelzőt találunk ebben a pénz-, hatalom-, pofátlanságorgiában.
De – úgy tetszik (már akinek) – most ez a trend.
Mindenesetre öt Oscar-jelölésre ez is elég volt. És ezt a filmet nézték meg a legtöbben Magyarországon 2013-ban. Mégiscsak lehet benne valami?
Bölcs István
