A latinul nem tudó bíborosok nem értették meg XVI. Benedek lemondását

A távozását februárban latinul bejelentő XVI. Benedekről is beszélt Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke a Vatikán újraindított latin nyelvű folyóiratának bemutatásán.

2013. november 9., 15:23

A latin nyelv életre keltését szolgálja az egyház tagjainak és a hívőknek egyaránt szóló Latinitas folyóirat. Az 1953-ban alapított vatikáni kiadvány hosszabb szünet után indult újra.

A pénteken újra megjelent első számot Ravasi bíboros vatikáni sajtótájékoztatón mutatta be. Hangsúlyozta, hogy 2013-ban a latint nem lehet mesterségesen használni, ezért a folyóiratban olasz és francia írások is szerepelnek. Ugyanakkor – tette hozzá a bíboros – a latint, vagyis a nyugati kultúra örökségét nem szabad elfelejteni.

Ravasi Antonio Gramsci baloldali olasz filozófus 1932-es írását idézte, mely szerint „nem azért tanulunk latinul és görögül, hogy beszéljük őket, nem is azért, hogy pincérek, tolmácsok, kereskedelmi levelezők legyünk; azért tanuljuk őket, hogy megismerjük a két nép civilizációját, tehát a múltat, mely elengedhetetlen a modern civilizáció, vagyis önmagunk megismeréséhez...”.

A félévente megjelenő Latinitas újjászületését a latintudós XVI. Benedek szorgalmazta, amikor tavaly novemberben új pápai akadémiát alapított a latin nyelv és kultúra egyházon belüli és kívüli tanítására, valamint terjesztésére. A folyóiratot Ivano Dionigi főszerkesztő, olasz latinprofesszor vezeti.

Ravasi emlékeztetett, hogy a szentszék honlapja (vatican.va) latinul is olvasható, ahogyan a pápa latin nyelvű

Twitter-fiókjátis több mint száznyolcvanezren követik.

A bíboros felidézte, hogy XVI. Benedek a február 11-i konzisztóriumon latinul fogalmazta meg, hogy előrehaladott kora miatti nem képes tovább ellátni péteri szolgálatát: „...ingravescente aetate non iam aptas esse ad munus Petrinum aeque administrandum”. Ravasi szerint a jelen levő bíborosok egy része nem értette meg, mit mond a pápa, mivel nem tudtak latinul.

XVI. Benedek szavaira a pápa lemondását elsőként hírül adó Giovanna Chirri, az Ansa olasz hírügynökség vatikáni tudósítója figyelt fel. Később Chirri úgy nyilatkozott, értette mint mond az egyházfő, mivel a gimnáziumban latinul tanult.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.