Trumpon élcelődött Obama
A demokraták várható elnökjelöltjét, Hillary Clintont dicsérte Barack Obama amerikai elnök az NBC televízió esti talkshow--műsorának (The Tonight Show) vendégeként, írja az MTI. Az elnökkel készített interjú csütörtökön, helyi idő szerint este kerül csak adásba, de az amerikai sajtó már részleteket tett közzé a szerdán felvett beszélgetésből.
A műsorban Obama elnök nem mondta ki nyíltan, hogy Hillary Clintont támogatja, de „nem sok kétséget hagyott afelől, hogy ki mellett áll”. Clintonról azt mondta, „lefegyverzően okos, kemény és mélyen szívén viseli a dolgozó emberek gondjait, a gyermekek iskoláztatását, s gondoskodik arról, hogy gazdaságunk erősödjék”.
Jimmy Fallon műsorvezető kérdésére, hogy mit gondol, a republikánusok örülnek-e Donald Trump elnökjelöltségének, Obama azzal replikázott: „Mi örülünk neki, de azt nem tudom, hogy ők hogyan éreznek.”
Obama az elnökjelöltségért folyó kampányban végig elismeréssel szólt Clintonról, és többször is kifejtette, hogy alkalmas az elnökségre, ugyanakkor nyíltan még nem támogatta. Elemzők arra számítanak, hogy ez csütörtökön megtörténik, miután az elnök a Fehér Házban fogadja Bernie Sanders vermonti szenátort, Hillary Clinton pártbéli vetélytársát.
A talkshow-ban Obama kitért Sanders szenátorra is, akiről ugyancsak méltató szavakkal beszélt, kiemelve, hogy a vermonti politikus „óriási energiát” fektetett a kampányba, és „új elképzeléseket” hozott a közbeszédbe. Mindazonáltal fontosnak tartotta ismét leszögezni, hogy szerinte az egész előválasztási folyamat azt bizonyította, hogy Hillary Clinton a jobb elnökjelölt.
Obama közölte, reméli, hogy kettejük éles kampánya után néhány héten belül sikerül majd egységbe kovácsolni a demokrata tábort.