Randalírozás, fosztogatás, gyújtogatás: véget ér a multikulti?

London napok óta lángokban áll. Különböző etnikumú fiatalokból álló bandák tartják rettegésben a brit fővárost: randalíroznak, fosztogatnak, gyújtogatnak. A londoni események újabb bizonyítéka annak, hogy multikulturalizmus csődöt mondott Európában.

Luxus és nyomor

Aki élt Londonban vagy más hasonló nyugat-európai nagyvárosban, az biztosan sokkal kevésbé csodálkozik a londoni zavargásokon, mint aki nem. A brit főváros mindig is büszke volt arra, hogy több sok tucat nemzetiség lakja utcáit. De hogy milyen is az „együttélés”, azt leginkább csak azok tudhatják, akik ezt közvetlen közelről megtapasztalták: a több tucatnyi etnikum és a valóságban abszolút szegregálva él. Ez nem együttélés, legfeljebb egymás mellett élés.

A vagyoni és kulturális különbségek óriásiak: London legelegánsabb luxusvilláitól alig néhány percre az ember a jamaikai maffiák birodalmában találhatja magát, ahol sokan majdnem, hogy afrikai körülmények között tengődnek. Magyaráznunk sem kell, hogy ez már önmagában táptalaja a zavargásoknak.

Kihívás és hibás válasz

Ha az okokat keressük, akkor mindenekelőtt félre kell tennünk azt a szokásos radikális jobboldali véleményt, miszerint a bajok forrása, hogy a nem európai népesség egyszerűen lusta, buta és agresszív. De ugyanúgy félre kell tennünk azt a baloldali mantrát is, ami minden különbséget annak tud be, hogy a fehér lakosság nem elég befogadó és toleráns.

Látni kell, hogy egy tradicionális társadalomban a beilleszkedés és felemelkedés nagyon nehéz és hosszadalmas folyamat. Nyilván sokkal nehezebb felemelkedni, mondjuk ügyvéddé, orvossá vagy gyógyszerésszé válni Angliában, ha az ember szülei sok ezer kilométerről, egy egészen más kultúrából érkeztek szerencsét próbálni a szigetországba, mintha mondjuk az ember egy „őslakos” családban nő fel. Ez már önmagában nehézségeket szül, de az igazi probléma az, hogy erre a kihívásra a nyugat-európai demokráciák alapvetően hibás választ adtak.

Ugyanis korábban a bevándorlás ösztönzésére, később pedig a feszültségek enyhítésére azt a választ találták ki, hogy a bevándorlóknak nem kell angolokká, franciákká vagy németekké válniuk. A politikai közkultúra nemcsak, hogy nem erőltette a kulturális asszimilációt, hanem mindenütt azt harsogta: legyél büszke rá, hogy más vagy, hogy nem vagy angol, német vagy francia.