Obamát "még egyszer" megválasztották
Barack Obama hivatalosan is az Egyesült Államok elnökévé vált: az ország elektori kollégiuma hétfőn a 44. amerikai elnökké "választotta".
Az elektorok a szövetségi államok fővárosaiban adták le voksaikat a nap folyamán. Colorado 9 elektora például délben, a kormányzói hivatalban szavazott Obama javára, New Jersey elektori kollégiumának 15 tagja délután 3-kor voksolt. Minden államnak kongresszusi képviseletével azonos számú elektora van. A szövetségi szintű elektori kollégium összes szavazata hétfőn délután még nem volt ismert, de már bizonyossá vált, hogy Obama megszerezte a győzelemhez szükséges 270 voksot - tudatta az MTI.
Az "elektori választás" - amelyet a hagyományok szerint idén is december második szerdáját követő első hétfőn tartottak - jelképes esemény, hiszen Obama győzelme már a november 4-i választás napján ismertté vált. Obamát a nép szavazta meg, de a többlépcsős választási rendszerben formálisan az elektorok választják elnökké.
A hétfői elektori voksolással Obama elnökké választásának hivatalos folyamata még mindig nem zárult le: az elektori voksokat a kongresszus két házának együttes ülésén január 6-án számolják össze.
Az idei elnökválasztás 40 éve a legnagyobb arányú, 61,6 százalékos részvételt eredményezett. Minden idők legtöbb szavazója vett részt az elnökválasztáson, de a 131 millió vokssal sem sikerült túlszárnyalni az 1950-es, 60-as évek választásainak részvételi arányait. A legmagasabb részvételi arányt, 77,8 százalékot idén Minnesotában mérték, a legalacsonyabb, 50,6 százalékos mutató Nyugat-Virginiában és Hawaiin volt.
A CNN becslése szerint Obama országos összesítésben a szavazatok 53 százalékát (66,8 millió szavazat), míg republikánus ellenfele, John McCain 46 százalékát (58,3 millió szavazat) szerezte meg. Obama elektori voksainak száma várhatóan 365, McCainé 173. A győzelemhez az 538 fős elektori testület egyszerű többségének a támogatására, 270 szavazatra volt szükség.
Obama az első olyan demokrata jelölt, aki 1964 óta a szavazatok több mint 51 százalékát megszerezte - írta az MTI különtudósítója.
A korábbi választásokhoz hasonlóan idén is több állam kezdeményezte az idejétmúlttá vált elektori testület megszüntetését. A The Wall Street Journal a hét végén arról cikkezett: le kellene végre selejtezni a testületet, hogy közvetlenül a szavazók választhassák meg az elnököt.