Nyílt provokáció!
Magyarország szívügye az osztrák Josef Weidenholzer professzornak, aki uniós szociáldemokrata képviselőként is igazgatója maradt a Linzi Egyetem Szociálpolitikai Intézetének és elnöke a Volkshilfe Österreich országos jótékonysági szervezetnek. Irántunk való érdeklődése 1956-ra vezethető vissza, amikor első osztályos kisdiákként silabizálta az újságokat, a magyar forradalomról és „Imre Nágiról” szóló egyre szomorúbb híreket. Ez az élmény örökre eljegyezte a politikával, a nemzetközi szolidaritással, és háttere annak, hogy ma is elkötelezetten követi a magyarországi fejleményeket.
– Professzor úr! Az ember azt gondolná, hogy a demokratikus közéletben mindent meg lehet beszélni. Miért ne lehetne megvitatni akár az Európai Parlament közgyűlésében a halálbüntetés ügyét Orbán Viktorral?
– Azért, mert a halálbüntetés ellentmond az európai értékrendnek, fehéren-feketén megtiltja az Európai Unió Alapjogi chartájának második cikkelye. Valójában az európai közvélemény nyílt provokációja, hogy ezt a magyar miniszterelnök egyáltalán szóba hozta. Játék a tűzzel. Jellemző, hogy ezt a kártyát eddig még Orbán Viktor nagy barátja, Vlagyimir Putyin sem játszotta ki. Még ő is úgy gondolta, hogy ilyen konfliktust nem érdemes vállalni. Orbán Viktor nyilvánvalóan a szélsőjobboldali választók kegyeit keresi, és nem veszi észre, milyen veszélyes játékot űz: egy olyan pusztító szellemet szabadít ki a palackból, amelyet ő már nem tud oda visszaerőszakolni.
– Úgy látja tehát, hogy a Fidesz jobbról próbálja előzni a Jobbikot?
– Pontosan. A legutóbbi időközi választás pedig megmutatta, hogy milyen sikerrel. Azt gondolom, hogy a magyar miniszterelnök még mindig nem veszi észre, hogy az a politikai show-műsor, amit a hatalmi versengés kedvéért vállalt, milyen roppant károkat okoz a kormányának és az országnak nemzetközi téren. Ha nem is az ülésteremben, de a folyosókon már a Fideszt magában foglaló Néppárt tagjai is szörnyülködnek – szerintem hamarosan nem kerülhetik el, hogy a kereszténydemokraták fórumain is elővegyék az európai értékek megsértésének ügyét.
– Mit gondol a bevándorlókról és a menekültekről szóló úgynevezett nemzeti konzultáció úgynevezett kérdéseiről?
– Orbán egyáltalán nem vesz tudomást arról a problémáról, amivel a menekültek ügyében egész Európának szembe kell néznie. Az érem egyik oldala, hogy valójában szükségünk van migránsokra, mert az európai munkaerőpiac nélkülük ellehetetlenülne. Egy másik, még égetőbb kérdés a menekültek ügye. Az Európai Unió minden tagországa, köztük Magyarország is aláírta a genfi egyezményt, amely arról szól, hogy tilos bárkit visszaküldeni a hazájába, ha ott politikai, vallási vagy etnikai okokból üldöztetésnek van kitéve. Ezen nincs mit újratárgyalni. Orbán úgy tesz, mintha nem tudná, hogy Európa körül egyre növekvő konfliktusövezetek vannak. Szíriában nyolc-kilenc millió embernek, a lakosság felének el kellett menekülnie lakóhelyéről. Tragikus a helyzet Iránban, Afganisztánban, Líbiában, Nigériában: összesen legalább húszmillió a földönfutók száma. Ha akarnánk, sem tudnánk hermetikusan lezárni a határokat. Úgy látszik azonban, hogy a mostani magyar kormány mindezt figyelmen kívül hagyja, és a politikai haszonszerzés reményében egyszerűen játszik az emberek félelmeivel. Ezért köti össze a bevándorlás ügyét a terrorizmussal, ezért tesz úgy, mintha bevándorlók veszélyeztetnék a magyarországi munkahelyeket. Ez a populizmus egyik jellemző fegyvere: falra festeni a nem létező ördögöt, és harcba hívni ellene az embereket.
– Kérdés persze, hogy maga az unió hogyan tud megküzdeni az igazi ördöggel. Hogy képes-e hatékony választ adni a menekültek ügyének kihívására? Önnek elegendő-e, amit az Európa Tanács legutóbbi határozata kínál?
– Nem. Nyilvánvaló, hogy ez nagyon kevés. De ahhoz, hogy az igazi problémákat megoldjuk, előbb szét kell választani három olyan csoportot, amelyek ügyét az Orbán-féle kérdőív összekeveri. Vannak a migránsok, akik a jobb élet reményében indulnak útnak. Vannak olyan földönfutók, akiknek háborúk, belviszályok miatt el kellett hagyniuk a lakóhelyüket. És vannak a menekültek, akik hazájukban politikai, etnikai vagy vallási okból üldöztetésnek vannak kitéve.
– Nyilván képtelenség akár egyforma elzárkózással, akár azonos együttérzéssel kezelni mindnyájuk ügyét.
– Persze. A migránsok számára megoldás lehet, ha a nemzetközi szervezetek saját hazájukban működő irodáiban el tudják kezdeni az ügyintézést, s ott információhoz jutnak. Az otthonukból elűzöttek számára emberhez méltó körülményeket kell biztosítani, és elő kell segítenünk, hogy hazatérhessenek. Az üldözötteknek azonban menedéket kell nyújtani. Hogy a terheket ne kizárólag azok a dél-európai országok viseljék, amelyek területére megérkeznek, kvótarendszert kell létrehoznunk. Így az uniós tagállamok gazdasági erejüktől függő számban fogadhatják be az üldözötteket. Hiszen számukra a menedék éppúgy a méltó élet egyetlen esélyét jelenti, mint ahogy 1956-ban számos magyar menekült életét, szabadságát is csak az garantálta, ha más ország befogadja őket.
– Ön is említette már: a Jobbik egyre erősödik Magyarországon. Mit gondol, hogyan reagálnának az Európai Unió intézményei, ha a szélsőséges párt népszerűsége túlnőné a Fideszét? Ha a Jobbik esetleg megnyerné a 2018-as választást?
– Addig még sok idő van, nem tudjuk, milyen lenne az a Jobbik, és milyen lesz az Európai Unió. Az viszont tény, hogy Magyarországnak az alapkérdésekben sokkal hamarabb állást kell foglalnia: igen vagy nem? Tudjuk, Magyarországon nagy hagyományai vannak a hintapolitikának. Volt idő, amikor Budapest egyik nap Bécs mellett foglalt állást, a másik nap nem. Egyik napon németbarát volt, a másikon inkább az angolszászok felé tájékozódott. Manapság egyik nap Brüsszel a magyar kormány szövetségese, másnap Moszkva, sőt Baku vagy a kazahsztáni Asztana. Ezt már nem lehet sokáig folytatni, mert kitapintható, hogy az Európai Parlamentben és a Bizottságban is egyre nagyobb a türelmetlenség.
– Ez azért nem nagyon érződik a Fideszt is magában foglaló Néppárt állásfoglalásaiban.
– A Fidesz képviselőcsoportja viszonylag nagy, és az Európai Néppárt számára fontos, hogy megőrizze a legnagyobb frakció státusát. Ezért a hivatalos megnyilatkozásokban még mindig nagyon óvatosak. De a magánbeszélgetésekben már sokan hangot adnak nemtetszésüknek. Vannak, akik már szégyenkeznek a Fidesz miatt, úgy gondolják, hogy a korrupciós ügyek az egész Néppárt becsületét veszélyeztetik. Mások lázadoznak, hogy az Alapjogi chartának ellentmondó megnyilatkozásokat pártpolitikai érdekek miatt sem szabad eltűrni. Az elégedetlenség már halmozódik az Európai Néppártban is.
