New York Times: Két évtizede nem adózhatott Trump

A The New York Times hozzájutott Donald Trump 1995-ös adóbevallásához, ami alapján elképzelhető, hogy a republikánusok milliárdos elnökjelöltje azóta sem is fizetett jövedelemadót.

2016. október 2., 10:25

Abban az évben ugyanis hatalmas, 916 millió dolláros (mai árfolyamon is 251 milliárd forintos, bár akkor ez az összeg jóval többet ért) vesztesége jelentett, miután a 90-es évek elején bedőlt több érdekeltsége is. A lap által megkérdezett szakértők pedig úgy vélik, ezt a veszteséget akár le is vonhatta későbbi jövedelemadó kötelezettségéből, azaz elképzelhető az is, hogy 18 éve nem kellett egy centet sem fizetnie jövedelme után.

Trumpot demokrata ellenfele, Hillary Clinton sokat bírálta, amiért nem hozta nyilvánosságra adóbevallásait. A demokraták szerint ennek az az oka, hogy Trump vélhetően nem nagyon fizet adót, ami nem venné jól ki magát, főleg a szavazótábora derékhadát adó fehér melós rétegek előtt. Trumpot az első elnökjelölti vitán is csőbe húzta Clinton az adóüggyel, a milliárdos akkor láthatóan felhúzta magát a dolgon, és azt mondta, részéről puszta ravaszság, hogy nem nagyon fizet adót - írja az index.

 

A NYT által megszerzett adóbevallás alapján egyébként valóban ravasz volt Trump, még ha ravaszságára alapvetően üzleti melléfogások adtak is alkalmat. Az 1990-es években az ingatlanmágnás egy sor Atlantic City-beli kaszinót döntött be, de befürdött a légi közlekedési iparban, illetve a New York-i Plaza Hotel megvételével is. Azonban, ahogy a lapnak nyilatkozó egyik jogi szakértő mondta, "hatalmas hasznot húzott pusztításából" azzal, hogy az veszteséges egybe bekönyvelte, és kihasználva a jogi helyzetet, ezt később leírhatta a jövedelemadóból.

Ettől függetlenül vélhetően nem volt semmi jogellenes abban, amit Trump csinált, egy ekkora mínuszt az amerikai adóhatóság egész biztosan szigorúan kivizsgált. Az már más kérdés, hogy erkölcsileg helyénvaló-e a dolog, különösen hogy Trump 90-es évekbeli üzleti ámokfutása kisbefektetők tömegeit, és nagyjából egész Atlantic Cityt is a csőd szélére juttatta.