Maradandó emlékek
A 90 éves Göncz Árpád a magyar nyelv gazdagságát ecsetelte számos alkalommal. Ugyan nem készített felhívást a magyar nyelv megvédése érdekében, de egész életében ezt cselekedte.
Egyszer a hajdúszoboszlói középiskolások kísérő tanáraikkal kerestek fel az Országházban. Végigvezettem őket a Ház nevezetességein, és a végén bementem Göncz Árpádhoz, megkérdeztem, hogy a diákok bejöhetnek-e a dolgozószobájába. Ez természetes, mondta az elnök úr. Sohasem felejtem azt a sok kíváncsi tekintetet, az ünnepi csendet, amikor a több mint harminc diák belépett a szép szobába. Göncz Árpád sokáig beszélgetett a fiatalokkal. A látogatás végén fogott egy tollat, és mindegyik diáknak, tanárnak átnyújtotta az aláírását.
2000. október 10-én Koppenhágában II. Margit királynő fogadta az Áder János vezette parlamenti delegációt. A beszélgetés során Őfelsége elsősorban Göncz Árpádról érdeklődött, a delegáció tagjaként igyekeztem részletesen ecsetelni az elnök úr munkásságát. Köztudomású, hogy Göncz Árpád a nemzetközi diplomáciai kapcsolatokban is közvetlenségével, emberségével, széles látókörével vívott ki megbecsülést, ami egyben a magyar nép megbecsülését is jelentette.
Takács Imre
Hajdúszoboszló