Magas német kitüntetés Prőhle Gergelynek

A Német Szövetségi Köztársaság I. osztályú érdemkeresztjével tüntették ki Prőhle Gergelyt, hazánk volt berlini nagykövetét. A Horst Köhler köztársasági elnök által adományozott kitüntetést a héten nyújtotta át Dorothee Janetzke-Wenzel német nagykövet.

2009. november 18., 22:16

A nagykövet-asszony a rezidenciáján rendezett ünnepségen meleg hangú beszédben méltatta a kitüntetett „rendkívüli érdemeit” a német-magyar kapcsolatok fejlesztésében. Prőhle Gergely germanisztikát tanult Budapesten, majd Jénában és Hamburgban. 1992-1998 között az FDP, a (most a kormánykoalícióba került német liberális párt) Naumann-Alapítványa budapesti irodájának vezetője volt. Ezt követően két éven át a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának közigazgatási államtitkáraként dolgozott. Ebben az időszakban fontos szerepe volt a budapesti Andrássy Egyetem alapításában, amely – amint a nagykövetnő is hangoztatta – az egyetlen ilyen felsőoktatási intézmény a német határokon kívül. A Fidesz-kormány tisztségviselőjeként Prőhle annak idején a magyar-baden-württembergi közös kormánybizottság társelnöke is volt.

2000-2003 között berlini nagykövetként dolgozott. A választások utáni berni nagykövetként folytatta munkáját, azt követően pedig a magángazdaságban helyezkedett el. Prőhle három éve a Magyar Evangélikus Egyház országos felügyelője.