„Istennek hála, hogy nem öngyilkos merénylőként halt meg” – mondta édesanyja a brit terroristáról

Nem viszik vissza haza annak a brit férfinak a holttestét, aki muszlim hitre tért, és beállt harcolni az Al-Shabaab kenyai terrorszervezet soraiba.

2015. június 16., 08:52

A 25 éves Thomas Evans 2012-ben csatlakozott a terroristacsoporthoz, és – édesanyja elmondása szerint – nem is akart hazajönni.

A férfi anyja, Mrs. Evans, a Mirror című brit bulvárlapnak azt mondta, egyből felismerte a fiát, amikor a Twitteren meglátta a holttestéről készült fotót.

„Megkönnyebbültem, hogy már nem tud más embereknek ártani. Istennek hála, hogy nem öngyilkos merénylőként halt meg, és nem vitt magával sok ártatlan embert is a halálba” – mondta Mrs. Evans.

A helyi hatóságok közlése szerint Thomas Evans egyike volt azoknak a szélsőségeseknek, akik életüket vesztették, miközben rátámadtak egy kenyai katonai táborra.

(

Mirror)