Hogy mi van?

Bolgár György sorozata

Azt állítja Orbán Viktor miniszterelnök
(a parlamentben, azonnali kérdésekre válaszolva), hogy az elmúlt öt évben „500 milliárd forintot fordítottunk a kórházaink fejlesztésére”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy az egészségügyért felelős miniszter, Balog Zoltán két hete Hódmezővásárhelyen még azt mondta, hogy kórházakra az elmúlt öt esztendőben 322 milliárd forintot költöttek. Amiből az következik, hogy vagy Orbán nem mond igazat, vagy a minisztere, sőt még az is meglehet, hogy fogalmuk sincs, mit beszélnek. De egy biztos: nagyvonalúan bánnak a számokkal. Meg az igazsággal.

Azt állítja Csontos János
(a Magyar Idők című kormánypárti napilapban, rólam), hogy „nem én [vagyis ő, Csontos – A szerk.] magyarázkodtam az eggyel ezelőtti Magyar Hírlapban, hogy kellett-e jelentenem az órendszerben a Magyar Rádió washingtoni tudósítójaként a kommunista diktatúra titkosszolgálatának, vagy sem. Mivel ebben a pozícióban mindenkinek kellett, a saját bevallása szerint egyedül Bolgárnak nem, úgy véli, megengedheti magának, hogy egy emberöltő után is hirdethesse az igét, »hogy mi van« valójában.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy magyarázkodott a fene, ugyanis arról nincs mit magyarázkodni, hogy nem jelentettem, és kész. Kérték ugyan (előtte), de nemet mondtam, ennek ellenére elküldtek (nem Washingtonba, hanem) New Yorkba. Hogy másokkal mi volt a helyzet, fogalmam sincs, mivel azonban Csontos jobban tudja, és azt állítja, hogy ebben a pozícióban mindenkinek kellett jelentenie, kénytelen vagyok azt mondani, hogy én nem vagyok mindenki. Hogy mi van? Ez van: magyar idők...

Azt állítja Bayer Zsolt
(a Magyar Hírlapban Lukács György rövid életrajzát ismertetve), hogy „tart egy előadást 1956-ban a Petőfi-körben, de Nagy Imrével, annak »programnélkülisége« okán, nem keresi a kapcsolatot. A forradalom leverése után ő is a jugoszláv nagykövetségre menekül, de kijön onnan, és a szovjetek letartóztatják.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy 1956-ban Lukács nem kereste ugyan a kapcsolatot Nagy Imrével, viszont tagja lett a Nagy Imre-kormánynak. Mi lett volna, ha még a kapcsolatot is keresi?

Azt is állítja Bayer
(ugyancsak a Magyar Hírlapban), hogy „a Tanácsköztársaság és a vörösterror utáni antiszemitizmus »természetes« és érthető, ami alól magától értetődő módon nem tudta magát kivonni sem Móricz, sem Ady. Rendben van, mi is így látjuk.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy Ady Endre vörösterror utáni antiszemitizmusa nem természetes és nemigen érthető, ugyanis a költő 1919 januárjában meghalt, vagyis nem érte meg a Tanácsköztársaságot. Mi meg így látjuk.

Azt állítja Lázár János,
a Miniszterelnökséget vezető miniszter (szokásos heti sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy hol van az Orbán Viktor által emlegetett nálunk lévő majdnem százezer ukrán menekült), hogy az ukrán válság miatt 50-100 ezer ember hagyta el Kárpátalját; közülük sokan hosszabb-rövidebb távon Magyarországon vannak, és mivel kettős állampolgárok, nem kell menekültstátust kérniük.

Ezzel szemben a tény az,
hogy 50-100 ezer kárpátaljai magyar ideözönlése komoly feltűnést keltett volna Magyarországon, majdnem akkorát, mint Kárpátalján az ottani magyarság felének-kétharmadának az eltűnése. Mivel azonban ez a népvándorlás nem szúrt szemet senkinek, nyilvánvalóan be sem következett. Főleg nem úgy, hogy Magyarországnak kárpátaljai magyar menekülteket kellett volna befogadnia és ellátnia, ahogyan azt Orbán Viktor több nyilatkozatában sejteni engedte. Már csak azért sem, mert akik valóban eljöttek, a magyar útlevelükkel nyilván továbbmentek Nyugatra. Munkát és nem védelmet keresni.