Hetven év után

Moszkvában a győzteseket ünnepelték katonai parádéval. Méltányos. Berlinben a háború ötvenmillió halálos áldozatát gyászolják. Kegyeleti aktus. Nem tisztem értékelni, elemezni a két ünnepi megemlékezés jellegét, történelmi hátterét. Történészek, szociológusok feladata. De az, hogy a megemlékezés az idén így alakult, napi politikai okokra vezethető vissza. Ezekről pedig kell beszélni.

Oroszországban csakúgy, mint a korábbi Szovjetunióban, hagyománya van a fegyvercsörgető, katonai erőt fitogtató tömegfelvonulásoknak. Ljudmilla Alekszejeva orosz történész mondta minap a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában, hogy a fegyverek felvonultatása erősíti az oroszokban a világhatalmi tudatot. Egy, a hetvenedik évforduló alkalmából végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek negyvenöt százaléka úgy gondolja, hogy a Sztálin zseniális hadvezetésének köszönhető győzelem igazolja a huszonhétmillió szovjet áldozatot és azt, hogy a sztálini terror embermilliók életét követelte. Ljudmilla Alekszejeva következtetése: „Az orosz ember szemében a nemzeti dicsőség minden, az emberélet nem számít.” Ezt a Sztálint rehabilitáló hangulatot erősíti Putyin, amikor a Lengyelország felosztását rögzítő Sztálin–Hitler-paktumot a béke megőrzésére irányuló jó diplomáciai próbálkozásnak nevezi.

És ünneplés, katonai erőfitogtatás lesz szombaton is Oroszország huszonnyolc nagyvárosában. Hetvennyolcezer katona készül az évfordulóra. Tizenötezerrel több, mint tavaly. Felvonultatnak ezerkilencszáz tankot, ötvenegy hadihajót, százhetven repülőgépet, helikoptert. Természetesen lesz parádé az annektált Krím félsziget nagy fekete-tengeri kikötőiben, Szevasztopolban, Kercsben is. Az ünnep hivatva van emlékeztetni a mai generációt a szétszakadt Szovjetunió tagköztársaságainak összetartozására is.

Az előkészületek a megszokott koreográfia szerint folynak. Az autók hátsó ablakán felirat: „Köszönjük nagyapáinknak a győzelmet.” A buszokon, metróállomásokban napok óta hazafias dalokat harsognak a hangszórók. A Moszkva melletti Alabinóban a katonák a tisztelgést gyakorolják a mindenkori pártfőtitkár, államelnök (Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev, Jelcin, Gorbacsov, Putyin) emelvénye felé.

És az előkészületekből természetesen nem hiányozhatnak a „spontán népi kezdeményezések” sem. Múlt szombaton az Éjszakai Farkasok nevű nacionalista, antiszemita motorkerékpáros egyesület egy csoportja indult Moszkvából Berlinbe, hogy ott a maga módján ünnepelje az évfordulót. A banda tagjai gyakran kísérik motorjaikon Putyin autóoszlopát (aki barátainak nevezi őket), közülük többen részt vettek a Krím annektálásában és harcolnak az ukrán szeparatisták oldalán. Kérdés, hányan érkeznek meg Berlinbe. A lengyelek és csehek nem engedik nekik átlépni a határt. (Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök: „Provokáció.” A cseh kormány: „Nincs vízumuk.” Lavrov orosz külügyminiszter: „Varsóban és Prágában nem tudják, mi a demokrácia.”)

De a második világháború befejezését ünneplő idei orosz megemlékezés eltér a korábbiaktól. Hiányoznak a világ számos országának állam- és kormányfői. Tíz évvel ezelőtt még ott volt Moszkvában az amerikai, angol, német állam- vagy kormányfő. Most egyik sem. Az ok: Vlagyimir Putyin a legrosszabb cári és szovjet idők imperialista politikáját folytatja. Annektálta a Krím félszigetet és katonákkal, fegyverrel támogatja Kelet-Ukrajnában a szakadár oroszpárti felkelőket. Ezzel megszeg számos nemzetközi egyezményt. Köztük a kimondottan Ukrajna határainak sérthetetlenségét garantáló, 1994-es budapesti memorandumot, amelyet Oroszország, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Ukrajna képviselője írt alá. A világháború befejezése óta Putyin Ukrajna-politikája provokál először igazi háborús veszélyt az európai kontinensen. Ez a tény rányomja bélyegét az ünnepségre, ez az oka a legfontosabb politikusok távolmaradásának.

Már tavaly bejelentették, hogy 68 ország vezetőjét hívták meg az évfordulóra. Szergej Lavrov külügyminiszter a múlt héten közölte, hogy „25 államfő és miniszterelnök fogadta el a meghívást”. Hozzátette: „Washington és néhány agresszív oroszellenes ország politikája miatt számos vezető nyugat-európai politikus nem vesz részt az ünnepségen.” Még az utolsó napokban sem volt pontos adat a résztvevők számáról. Csak az biztos, hogy nem tesz eleget a meghívásnak az Egyesült Államok és Izrael elnöke, a japán miniszterelnök és a görögök kivételével egyetlen EU-tagország vezetője sem. Ez utóbbi azért fontos, mert az első eset, hogy – egy kivétellel – a tagállamok egységes álláspontot képviselnek olyan jelentős kérdésben, mint Putyin Ukrajna-politikája. Jó, hogy mi, magyarok is közéjük tartozunk. Reméljük, hogy Áder távolmaradása nem a magyar pávatánc része, hanem tudatos döntés az EU politikája mellett.

Élesen bírálta az EU-tagországok magatartását Vlagyimir Tyihov, Oroszország brüsszeli nagykövete: „Az évfordulón való részvétel elleni kampány szégyene az EU országainak, és sérti azoknak a szovjet katonáknak emlékét, akik életüket adták Európa szabadságáért.” Ez azért nem felel meg a valóságnak, mert a nyugati politikusok távolmaradása a katonai parádétól kifejezetten Vlagyimir Putyin Ukrajna-politikájának szól. Ezt fejezi ki Angela Merkel német kancellár gesztusa is: egy nappal a katonai parádé után repül Moszkvába, és megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját. Ez főhajtás az életüket vesztett szovjet katonák emléke előtt.

Merkel utazása része a háborúról való megemlékezés új berlini formájának. A kerek évfordulók alkalmából eddig a mindenkori kancellár mondott beszédet a Bundestagban. Most egy neves történész, Heinrich August Winkler. Cél annak elkerülése, hogy a történelmet eszközként használják napi politikai célok elérésére.

És még valami. Nem csak az oroszok ünneplik katonai pompával történelmi évfordulóikat. A franciák is. A „grande nation” is felvonul minden július 14-én katonai alakulatokkal, rakétákkal, repülőgépekkel. Nagy tekintélyű filozófusuk, Raymond Aron (De Gaulle: „Franciaország legokosabb embere”) tette helyére az évenként egyszer feltörő nagy nemzeti érzést: „Jó, hogy a franciák büszkék nemzeti múltjukra, kár viszont, hogy háttérbe szorítják azokat a borzalmakat, amelyeket a gyarmataikon okoztak. Isten adja, hogy a jövőben arra lehessünk büszkék, hogy fegyvereinket múltbeli vétkeink jóvátételére és nemes célok elérésére használjuk!” Sok országnak, köztük nekünk is jót tenne egy Raymond Aron.