Hétvégi piac műemléki környezetben
A kultúra mellé nem árt egy kis kulinárium – ezt Kismartonban régóta tudják. Hogy még inkább kedvezzenek nemcsak a kastély látogatóinak, hanem a helybélieknek is, egy ideje hétvégeken – péntek délután és szombat délelőtt – piac nyílt, ahol a helyi termelők kínálják különleges portékáikat.
A látogató tudja, hogy a kastéllyal szemben található egykori istállók épületében a megújult Henrici étterem, a valamikori kocsiszínben pedig a tartomány hatszáz borát felvonultató Selektion vinotéka várja, ha megéhezett, megszomjazott. A piac azonban újdonság: mégpedig nagyonis kellemes, hiszen így útravalóról is gondoskodhatnak, akik távolabb laknak. A kismartoniak pedig kicsit módosíthatnak bevásárlási szokásaikon: az itt árusítók magas színvonalú termékeket kínálnak. Nekik, a termelőknek sem közömbös a legújabb értékesítési lehetőség, amelyet így nem csak a vásárlók fogadtak örömmel.
Több kép a piacról itt: