Hány Ukrajna van?

Hány Ukrajna létezik? A választási agitáció és az események szerint világosan megkülönböztethető az állam nyugati és keleti része. A „történelminek” mondott Galíciában élnek az „öntudatos” ukránok. Keleten pedig „az orosz nyelvű népesség”. Ők nem a NATO vagy az EU felé orientálódnak, hanem mindenkor Moszkvához húznak. Az 50 milliós állam ukránnak mondott lakossága 73, míg az oroszbarátoké 22 százalékot tesz ki.

Pálinka és másság

A negyvenkilenc esztendős, nyugatukrán születésű Jurij Andruhovics Herder-díjas író a legismertebb ukrán értelmiségiek egyike. Német olvasóknak szánt írásában mutatta be az ukránok és az oroszok közti különbséget. A pálinkán keresztül... Azt világította meg a Der Tagespiegel hasábjain: mi is a különbség a vodka és az ukrán horilka között. Nem az előállítás módja. (Negyvenfokos mindkettő.) Az eltérés a „fogyasztás módjában” keresendő. Míg az ukránoknak a horilka csupán eszköz, hogy megfelelő hangulatba jöjjenek, az oroszok a vodkában az „abszolút igazságot” keresik. Az ukránok falatoznak, dalra is fakadnak. A nagy orosz cél más: maga az italozás.

Andruhovics szerint a hatalom rendőri jellege, a politika cinizmusa, a tömeg xenofóbiája, faji türelmetlensége – ukrán vonás. Az orosz rendszert – Ukrajnához képest – ő pozitívnak tartja. Igaz, neki nem is igen lehettek „mélyszovjet” élményei. Az utóbbi másfél évtizedben inkább Nyugaton élt, mint Galíciában, amelynek hagyományai nagyban hatottak rá.

Galíciában az önálló ukrán államiság igénye 1890-ben, az osztrák fennhatóság alatt fogant meg. Az Ukrán Radikális Párt a lembergi egyetem profeszszorának, Ivan Frankónak a munkája nyomán jött létre. 1895-ben megjelent Ukraina irredenta című munkájában az ukrán értelmiség és a proletariátus összefogását sürgette.

A hányatott sorsú Galícia, amely tartozott Ausztria-Magyarországhoz, Lengyelországhoz, a Szovjetunióhoz és Ukrajnához, máig megőrizte sajátosságait. A helyi oroszság mindig is a pánszláv álmok megszállottja volt. A sztálinisták szerették ugyan az ukránokat, de Ukrajnát nem. 1994 februárjában Joszif Brodszkij Nobel-díjas költő botrányt keltett az ukrán olvasók között, amikor egy New York-i egyetemen felolvasta Ukrajna függetlenségére című versét. Nem szolgált mentségül számára az ukrán Tarasz Sevcsenko primitív antiszemitizmusa sem. (Amiként az ukrán irodalom összes nagyjáé sem.)

Mindenki ellenség

Az ukránok máig nem feledték: a cári birodalom idején ők csak „a kisoroszok” voltak. A két világháború közötti Lengyelországban maga az „ukrán” szó is tilalmas volt. Helyette „Kis-Lengyelországról” beszéltek.

Felismerve az ilyen sérelmek tovább élésének veszélyeit, Gorbacsov főtanácsadója, Cipko arra figyelmeztetett: az elmúlt másfél évtizedben a moszkvai hatalom helyén új politikai nemzet született.

A politikai érintkezésben máig nem illik beszélni a konfliktusokról. S míg az ukrán történet orosz nyelven s birodalmi szellemben íratik, most a függetlenség is torzításokhoz vezet: ezúttal az oroszok kerültek hátrányba. A Krím-félszigeten (amelynek lakossága mégiscsak színorosz) betiltották az orosz nyelvű tévéadások átvételét is. Most meg az ukrán szóhasználatban nem létezik orosz nemzetiség, csak „orosz nyelvű népesség”.

Az országnak két történelme is van. Az egyik megegyezik a késő szovjet győzelmi históriával: az orosz és szláv diadal krónikája ez, Brezsnyev hőstetteivel megspékelve. Érintőlegesen szerepel benne a húszas–harmincas évek két rettenetes ukrajnai éhínsége. A másik történelem, amelyet Kijev írat, az ukránok szenvedéstörténetére épül. E szerint népirtás folyt már itt a harmincas években (ami persze az oroszokat ugyanúgy sújtotta).

A bolsevikellenes szabadságharc németekkel kollaboráló főukránja Juscsenko elnöktől tavaly átvehette a legmagasabb állami kitüntetést. A nácibarát ukrán Felkelő Hadsereg, az UPA parancsnokának is kijárt a dicsőség.

Roman Suhevicsenko (a zsidók irtásában is jeleskedő ideológus) az 1926-ban Párizsban merénylet áldozatává lett antiszovjet Szimon Petrjulját dicsőítő hős lett. Bandera az Ukrán Nacionalisták Szövetségének (OUN) galériájában kap méltó helyet, aminek nemcsak balos ukránok, de még a lengyelek sem örvendtek, hiszen ő egyaránt ellenségnek tekintette a lengyeleket, a zsidókat és az oroszokat is. Mindenkit, aki él és élt. Egy ukrán történész szerint Bandera és Petrulja felbukkanása a politikai feledés ködéből logikus folyamat. „Az ukrán vezetés sovinizmusának jele.”

Bandák háborúja

Döbbenetes értékzavarhoz, végzetes megosztottsághoz is vezet az ukrán múlt. És kettős történelmi könyveléshez. Az ország vezetőinek jó része úgy képzelte: „Nyugat felé” indul el, amikor náci gyilkosokat emel a nemzet panteonjába. A kisebbség a posztszovjet hagyományhoz ragaszkodik. És a háborús sztálini győzelemhez...

Ezek a tradíciók élnek együtt a történeti (és politikai) mindennapok Ukrajnájában is. Ők az új államiság nehezen meghaladható akadályai. Ukrajnában a helyzet változatlan. Két hagyomány él összezárva egy közös országban. Nincs közös céljuk, nincs programjuk, sem jövőképük. Több ezer kilométeres gázvezetékük van csak. Ukrajnában nem három pártklán harcol. Hatalmi bandák bunyóznak a vagyonért, néha kegyetlen eszközökkel, ám korántsem a bizonytalan nemzeti identitás meghatározásáért. Többért. Sokkal több pénzért. Egy részekre szabdalt országért.