Hallotta, hogy kiabálnak a menekültek a hűtőkocsiban, mégsem állt meg
Nagyjából harmincszor csempészett menekülteket az a banda, amely felelős az egy évvel ezelőtti parndorfi tragédiáért-tudta meg a .
A lap úgy tudja, hogy 9 nappal a 71 áldozatot követelő út előtt 81 embert vittek kamionnal Kelet-Németországba. A hatóságok szerint a tetteseket csakis a gyors meggazdagodás vágya vezérelte és kihasználták a hatalmas keresletet. Így először állítólag még több migránst akartak bezsúfolni a végzetes csempészút előtt a hűtőkocsi zárt rakterébe.
Megszólalt az egyik érintett is, aki jelenleg 4,5 éves büntetését tölti az egyik német börtönben. Ő volt az, aki szállította a 81 embert Elmondta, hogy kezdetben ponyvás kocsit használtak, csak a menekültek gyakran szétvágták a vásznat, ezért váltottak át zárt szekrényű járművekre. Menet közben hallotta, hogy a kétségbeesett emberek belülről verik a teherautó falát, ezért felhívta a főnökét, ám az arra utasította, hogy menjen tovább, ám azután a rendőrök lekapcsolták a fuvart.
(
Klubrádió/Szelestey Lajos)