Elüldözték hazájából Miss Irak családját, mert közös fotót készített Miss Izraellel

2017. december 18., 16:49

Szerző:

Egy hónappal ezelőtt Sarah Idan – elmondása szerint – a világ legboldogabb embere volt. Ő képviselhette Irakot a Miss Universe szépségkirálynő választáson - elsőként negyvenöt év kihagyás után.

A 27 éves énekes, dalszerző azt mondta a CNN-nek, hogy mindig erről a versenyről álmodott, és nem sejtette, hogy egy fényképpel nem csak saját álmait teszi tönkre, de a családját is veszélybe sodorja.

Miss Irak és Miss Izrael a közös képen
Fotó: Facebook

Történt ugyanis, hogy Idan és versenytársa, Adar Gandelsman közös selfiet készítettek. A problémát az okozta, hogy Gandelsman Izraelt képviselte a versenyen. – Azt mondtam neki, csináljunk egy közös képet, hogy az emberek lássák, mi a béke nagykövetei vagyunk – mondta Idan, aki a fotó alá azt írta: „Béke és szeretet Miss Iraktól és Miss Izraeltől.”

De ez volt a legkevesebb, halálos fenyegetéseket is kapott. – Felhívtam az édesanyámat, aki nagyon megijedt és én is mondtam neki, hogy azonnal hagyja el Irakot.

Idan szerint azért is megfenyegették, mert bikiniben vonult az egyik elődöntőn. De a közös selfie volt az, ami igazán kiverte a biztosítékot. Irak és Izrael között semmiféle diplomáciai kapcsolat nincs, így a Miss Irak verseny szervezőire az iraki kormány részéről is erős nyomás nehezedett.

Idan mégsem volt hajlandó leszedni a fotót. Viszont közzétett egy bejegyzést, amiben elnézést kért mindenkitől, akit a fotó megbántott és hangsúlyozta, hogy nem támogatja az izraeli kormány politikáját.

A CNN megkereste a Miss Irak szervezőit, akik azt mondták, sosem fenyegették meg Idant azzal, hogy elveszik a címét, arra viszont megkérték, hogy tisztázza a helyzetet amit ő meg is tett.

Idan szerint ez nem így történt, igenis válaszút elé állították. Szülei már elhagyták az országot, de azt mondja, nem haragszanak rá, azt gondolják, a társadalom hozzáállása a kérdéshez a hibás, nem a lányuk. Idan fél visszamenni Irakba, egyelőre nem is tervezi.