Elkezdték szívatni a gyártót a románok, nem akarják bejegyezni Lázár kedvenc sörének márkanevét
Elutasította a román szabadalmi és védjegy hivatal (OSIM) a Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését. A csíkszentsimoni cég többségi tulajdonosa, Lénárd András azért nem aggódik annyira a döntés miatt, mert az uniós márkahivatalnál sikerült levédetni a termékneveket – mondta el a Kolozsváron szerkesztett Maszolnak.
Mint ismert, korábban a székelyföldi vállalkozás Igazi Csíki Sör néven forgalmazta termékeit. A Heinekennel kötött megállapodás részeként azonban lemondott az „Igazi” márkanév használatáról, és helyette elindította a Tiltott Csíki Sör termékcsalád bejegyzését az OSIM-nál és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO).

Az uniós hivatalnál sikerrel járt a csíkszentsimoni cég, az OSIM-nál azonban elutasították a kérésüket. Lénárd András elmondta, a bukaresti hivatal azzal indokolta a döntését, hogy túlságosan leíró jellegű a szóvédjegy. „Például a Bukaresti Sör elnevezést sem lehet levédeni amiatt, hogy leíró jellegű, általánosító” – magyarázta.
Mint annak idején megírtuk, a magyar kormány – és főleg Lázár miniszter – tavasszal valóságos hadjáratot indított a Csíki sörért a vörös csillaggal dekorált Heineken ellenében. A csillag azóta is ott ékeskedik a holland sör homlokán, a Csíki sörről eközben viszont sorra jöttek az egymásnak ellentmondó hírek: október elején arról írt a sajtó, hogy a cég csődközelbe került, később arról, hogy annyira nem, hogy a székely üzem egyenesen a Heinekentől venne magának magyarországi telephelyet. A Heineken ezt utóbb cáfolta.