Elítélte az Európai Unió, hogy Putyin ellenfelének választási indulását ellehetetlenítették
Az Európai Unió kedden elítélte, hogy az orosz választási bizottság eltiltotta az ellenzék vezéralakjának számító Alekszej Navalnijt az indulástól a jövő évi elnökválasztáson.
Az illetékes hatóságok döntése miatt „komolyan kétségbe vonható a politikai pluralizmus Oroszországban, valamint a következő évben esedékes választások demokratikus jellege" – írta közleményében Maja Kocijancic uniós külügyi szóvivő.
A tisztségviselő felszólította Moszkvát arra, hogy az átláthatóság jegyében hívja meg a voksolásra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőit.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint Navalnijnak csorbultak jogai a tisztességes eljáráshoz, amikor 2013-ban perbe fogták, majd közpénzek elsikkasztása miatt elítélték.
„Nem szabadna valakit politikailag motivált vádak miatt eltiltani a részvételtől a politikai életben" – írta Kocijancic.
Megírtuk: nemcsak, hogy mégsem indulhat a márciusi orosz elnökválasztáson Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista és blogger, de komolyan meg is ütheti a bokáját. Az ellenzéki aktivista ugyanis a döntés után egy rövid videoüzenetben
a választás bojkottjára szólította fel támogatóit, valamint igazságtalannak nevezte a döntést, hozzátéve: Vlagyimir Putyin fél tőle, ezért nem engedi, hogy induljon a választáson.
Az orosz választási bizottság ugyanis még hétfőn úgy határozott: nem tudják őt felvenni az választási névjegyzékbe, mert büntetett előéletű. A sikkasztás miatt öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Navalnij azzal érvel: aki nem ült börtönben, annak az orosz alkotmány megengedi, hogy jelöltesse magát.
Ella Pamfilova, a választási bizottság vezetője, aki 2000-ben első nőként indult az elnökválasztáson, kijelentette, hogy Navalnij hazudik, amikor ezt állítja. Az orosz Központi Választási Bizottság hivatalosan azzal az indoklással utasította el Navalnij elnökjelöltként való bejegyzését, hogy a politikus gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, így tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon.
Dmitrij Peszkov, Kreml szóvivője kedden Moszkvában Navalnij kizárásáról, illetve a politikus ezt követő bojkott-felhívásáról szólva kijelentette: tüzetesen meg kell vizsgálni, hogy a szavazási távolmaradásra való felszólítás megfelel-e az orosz törvényeknek.
A szóvivő szerint a kizárás nem kérdőjelezi meg a választások legitimitását. Bár az orosz választási törvény szerint a távolmaradásra buzdítás nem törvénysértő, jó eséllyel találnak valamit az ellenzéki politikus ellen, ami jogi következményekkel járhat.

2009-ben vált ismertté, hivatalos személyek korrupciós ügyeinek felderítése nyomán. 2011-ben a választási csalások által kiváltott tömegtűntetések egyik szervezője volt. 2013-ban a moszkvai polgármester-választáson megkapta a szavazatok 30 százalékát. Idén a hatóságok általi akadályoztatások ellenére két országos korrupcióellenes tiltakozást volt képes megszervezni az ellenzéki aktivista, akit hónapok óta minden módon igyekezett ellehetetleníteni az orosz hatalom.
Közben a TASS orosz hírügynökség arról számolt be, hogy a választási bizottság engedélyezte Kszenia Szobcsaknak az elnökválasztáson való induláshoz szükséges 100 ezer aláírás összegyűjtésének megkezdését, és a kampányszámla megnyitását. Bár Szobcsak korábban Navalnij nagy rajongójának mondja magát, a legnépszerűbb ellenzéki politikus szerint ez hazugság.
Navalnij szerint Szobcsak a Kreml bábja, aki indulásával csak legitimálni akarja a kamu elnökválasztást.
A 35 éves Szobcsak gyermekkora óta személyes barátja Vlagyimir Putyinnak, akit Szobcsak apja, a néhai szentpétervári polgármester, Anatolij emelt át a KGB-ből a politikába.