Berlini hitviták

Kohl a Német Külpolitikai Társaság folyóiratában azzal vádolta (nevek említése nélkül) az ország vezetését, hogy alattuk Németországnak nincs politikai iránytűje s immár nem kiszámítható tényező a világban. Az egykori kancellár (1982-1998) felrótta, hogy Berlin nem támogatta a Líbia elleni légicsapásokat az ENSZ-ben és elhanyagolja az Egyesült Államokhoz főződő kapcsolatait. Kohl szerint ha Berlin a fal ledőlése idején ilyen habozó politikát követett volna, nem születhetett volna meg a német egység. A korábbi kormányfő hibának minősítette a sorkatonai szolgálat eltörlését csakúgy, mint hogy Berlin (még az SPD és a Zöldek kormánya alatt) nem vállalt szerepet az Irak elleni háborúban.

Angela Merkel nem késett a médiában válaszolni. Kijelentette: Kohl érdemeit a német egység megteremtésében nem lehet elég nagyra értékelni – ám „minden kornak megvannak a maga kihívásai” és a kereszténydemokrata-liberális koalíció „ezeknek a kihívásoknak akar megfelelni, partnereivel Európában és a világban”. Nincs szó tehát irányváltásról, hanem arról, hogy „új világszerkezet alakul, Ázsia, Latin-Amerika, Afrika sikeres országaival. Németországnak, mint export-országnak, amelynek kivitele nemzetközi kapcsolataitól függ, a világ új erő-központjaival is stratégiai partnerséget kell kialakítania”. Ez viszont nem jelenti, hogy elfordulnának régi szövetségi partnereiktől, így Merkel. Hermann Gröhe, a CDU főtitkára hozzátette: a német külpolitika Kohl által felemlegetett alapelvei: a transzatlanti partnerség, az európai egység és a német-francia barátság, változatlanul érvényesek.

Régi viszály felmelegítve

Kohl és Merkel nyilvános összecsapása egyébként távolról sem az első. Jóllehet Merkel Kohl támogatásával futott be gyors karriert a CDU-ban, 1999 decemberében ő volt az, aki - a párt főtitkáraként – felhívta a CDU-t, határolódjék el korábbi nagyságától. Az ok: ekkor vált ismeretessé, hogy Kohl annak idején – törvénysértően – milliós összegeket fogadott el pártja céljaira üzletemberektől. Kohl, bár nem mondta meg, kiktől kapták a támogatást, megúszta pénzbüntetéssel és kártérítéssel, sértetten visszavonult, lemondott pártja tiszteletbeli elnökségétől és a két politikus ezek után tíz éven át nem beszélt egymással. Utóbb megenyhült a légkör. Egészen idén májusig, amikor Kohl újra támadott: amikor Ludwigshafenben átvette a Kissinger-díjat, beszédében hasonló bírálatokat fogalmazott meg, mint most – ám akkor mondanivalóját, amely technikai okokból rosszul volt hallható, alig idézte a média. Kohl egyébként beszédében egyetlen szóval nem említette Merkelt – aki vele szemben ült, az ünneplő közönség első sorában…

Helmut Kohl szubjektívnek is tekinthető bírálatával azonban nem áll egyedül a nagyobbik német kormánypártban. Az a felmérések szerint veszítene, ha most lennének általános választások – mint ahogy többnyire veszített az idei tartományi választásokon és várhatóan veszít a még hátralévőkön is. Liberális partnere ma még a Bundestagba sem kerülne be és Guido Westerwelle, az FDP külügyminisztere különösen népszerűtlen. A CDU több tekintélyes idősebb politikusa kritizálta már Merkel csapongó bel – és külpolitikai vonalvezetését. A viták szeptemberben tetőzhetnek, amikor a Bundestagnak jóvá kell hagynia az euró megmentését szolgáló döntéseket és Merkel még nem lehet biztos, hogy frakciójának minden tagját maga mögött tudhatja-e.

Bírál az államelnök is

A kancellár-asszonyt Kohl heves kirohanásával egy időben újab váratlan támadás érte.Christian Wulff államelnök, akit Merkel jelölt (nem kis vitát kiváltva) a magas posztra, egy beszédében nekiment az Európai Központi Banknak, amiért az – összhangban a német kormány véleményével – felvásárolja az euró-övezet különböző országainak kötvényeit, hogy ezzel is segítsen a helyzet stabilizálásában. „Ez hosszú távon nem lehet jó, csak átmenetileg tolerálható és az euró védelmezőinek vissza kell térniük a közös alapelvekhez”, vélte a CDU-politikusból lett államfő, aki eddig alig szólalt meg fontos politikai kérdésekben.

További írásokat olvashat Németországról a honlapon