Az olimpia Rióba megy

A NOB olyan szervezet, amelynek már csak hivatalból is sportszerűnek (fairnek) kell lennie. Ha innen nézzük a dolgokat, a 2016-os olimpia helyszínének kijelölése előtt a NOB az alábbiakra tartozott tekintettel lenni.

Ha valamennyi kontinenst vesszük, csak Afrika, Dél-Amerika és az Antarktisz nem rendezhetett eddig nyári olimpiai játékokat, ám e három közül az első nem kandidált, a harmadik meg alkalmatlan.

A világ tíz vezető ipari hatalma közül valamennyinek van „olimpiai múltja”, egyedül Brazíliának nincs.

Rio de Janeiro ugyan városként pályázott, ám riválisai közül Tokióban már rendeztek nyári olimpiát, Madrid mögött meg ott terpeszkedett a tizenhét évvel ezelőtti barcelonai, Chicago mögött pedig a két és fél évtizeddel ezelőtti Los Angeles-i és a tizenhárom évvel ezelőtti atlantai olimpia árnyéka.

Amerikai kudarc

Mindent egybevéve a sportszerűség amellett szólt, hogy Rio de Janeiróra essék a NOB választása. Úgy is lett. Meglepetést csak az okozott, hogy a végső megméretésben nem Rio és Chicago került egymással szembe, hanem Rio és Madrid. Ennél is nagyobb meglepetés volt, hogy az amerikai város mindjárt az első körben kizuhant. A legkevesebb szavazatot kapta, s innen már viszonylag könnyen alakultak a dolgok Rio javára. Azok, akik Chicagóra szavaztak, Rióhoz pártoltak át, majd akik a második körben kieső Tokióra, ugyancsak. Madrid, amely az első körben a legtöbb szavazatot kapta, ezzel a hármas lánccal már nem tudott megvívni.

A világ még sokáig fog beszélni az „amerikai kudarcról”, végtére is egyetlen kandidáló sem játszott ki egy olyan formátumú adu ászt, mint Chicago. A First Lady után maga Barack Obama lobbizott Koppenhágában, a NOB kongresszusán Chicago mellett (amelynek városvezetése évtizedek óta ugyanannak a demokrata párti családnak, az Obamához szorosan kötődő, a pártban „királycsinálónak” tekintett Daley-eknek a kezében van...), s az USA Olimpiai Bizottsága úgy gondolta, hogy az elnök szónoki képességei tökéletesen elegendőek lesznek a NOB-tagok megnyeréséhez.

Fájdalom, megint egyszer az derült ki, hogy Barack Obama tele van magasztosabbnál magasztosabb jövőképekkel, remek érvekkel, megnyerő szófordulatokkal, szeretni való gesztusokkal – valójában azonban nem ér el semmit. (Izraeli–palesztin viszály, Afganisztán, Irán, egészségügyi reform: szinte semmi nem mozdult előre elnöksége első kilenc hónapjában. Legfeljebb hátra.) Lassan kiderül róla, hogy nem az a nyerő ember, akinek gondolták.

Szemben az egyszerűen csak Lulának nevezett brazíliai elnökkel, az egykori szakszervezeti vezetővel, akinek a maga gyakorlatias politikai mixtúrájával (élénk piacgazdaság, ugyanakkor soha nem látott társadalmi felemelkedés, szociális gondoskodás a dolgozó emberek tízmilliói számára) nemhogy kiemelte a 190 milliós, területre az Egyesült Államokkal egybemérhető országot a folyamatos kudarcokból, sikertelenségből, a „szamba plusz foci és semmi más” kényszerképzetéből, hanem beemelte a világ vezető hatalmai közé.

Működő Brazília

Csak a rend kedvéért: Brazília a világ egyik legnagyobb agrárexportőre, gabonát majdnem annyit termel, mint az Egyesült Államok; vezető exportőre a bioüzemanyagnak (etanol), sokmilliónyi személygépkocsijának a fele már alkohollal üzemel; olajban önellátó, és nemsokára erős feleslegei lesznek; multinak számító ipari óriásokból rendelkezik egy fél tucattal. Valóban olyan ország, amely „működik”, olyannyira, hogy – némi túlzással – szinte lepöckölte magáról az egész világot sújtó gazdasági és pénzügyi válságot. Recessziója minimális mértékű, jövőre 3 százalék fölött lesz nemzeti össztermékének növekedési rátája.

Arra nézve, hogy viszonylag milyen jól áll, irányadó az a felajánlás, amelyet a (Magyarországnak is hitelező) Nemzetközi Valutaalapnak tett: 10 milliárd dollárt ígért befizetni az erősen megterhelt kasszájába.

Ilyenformán senki nem vonja kétségbe, hogy a 2016-os olimpia tervezett költségvetése (2,82 milliárd dollár lebonyolításra, 11,2 milliárd kísérő beruházásokra) az ország – nem Rio de Janeiro – teljesítőképességével arányban van, és reális. (Az első szám körülbelül akkora, mint a pekingi olimpiáé.) Egyébként is: Rio a „nemzet”, sőt a „kontinens” nevében pályázott, és az egész vállalkozás motorja, a beruházás jótállója maga Lula elnök volt.

Természetesen ostobaság volna olyasmit állítani, hogy Brazíliában paradicsomi állapotok vannak. Az olimpiai pályázati győzelem másnapján a fél világsajtó sorolni kezdte azt, ami egyébként tudvalevő: Brazília az éllovasok között van a korrupciós világranglistán, és Lula is behunyja a szemét, ha a korrupt politikusok hajlandók az ő politikai céljait szolgálni. Sőt, az egész politikai rendszer meg- és kivásárlásokra épül. A bűnözési „ráta” ugyancsak élvonalbelinek mondható, az adók „gyilkosak”, a bürokrácia elképesztő mértékű, és még mindig rengeteg a mindenfajta szegénységi nívó alatt élő ember.

Ami pedig a nemzetközi sportrendezvényeket illeti: 2007-ben Rio rendezte a Pánamerikai Játékokat, nem éppen példaszerűen. Az ígért infrastrukturális beruházások vagy elmaradtak, vagy nem készültek el időre; ami késve készült el, elrohadt. Ez az „ujjgyakorlat” az olimpia idejére nem ismételhető meg. Sőt, már négy éven belül sem, hiszen Brazília nemcsak az olimpiát, hanem a 2014-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát is megkapta. Az lesz, mondják, a főpróba. És hozzáteszik: helyes volna, ha a politikusok még időben felhagynának kedvenc sportjukkal, saját zsebük tömésével, és megadnák a „Csodálatos Városnak” (mármint Riónak) azt a támogatást, amelyet nemcsak igényel, hanem meg is érdemel.

Lula és a déli hó

Miért is „csodálatos” Rio? Aki ott járt, tudja. Nincs a világnak még egy pontja, amely hangulatában hozzá volna hasonlítható. Nincs a világnak egyetlen pontja sem, ahol annyi gyönyörűséges, tangába öltözött lányt lehetne csodálni, mint a riói tengerparton; nincs, ahol akkora tapasztalat, rutin halmozódott volna fel utcabálok rendezésében, a kollektív lazaság és öröm kifejezésében, mint Rio de Janeiro. Ez végtére is trópusi hely. Annak, aki a NOB tagjaként Rióra adta szavazatát, az agyán – gondolom én – átfutott az is, hogy jó, jó, esetleg kicsit rendetlen olimpia lesz a 2016-os, de jobb kedvűt eddig biztosan nem rendeztek. Ami tényleg előre borítékolható.

Jellemző ennek a társaságnak a mentalitására, hogy Lula elnök nemcsak sírni, sőt zokogni tudott a koppenhágai győzelem után örömében, hanem viccelődni is. Azt mondta, ideje lesz lassan, hogy Brazília egy téli olimpiát is megpályázzon. „A klímaváltozás folytán minden lehetséges. Van néhány helyünk délen, ahol már hó esik, kicsit több kell belőle még, és minden menni fog.”