Az Európai Unió katonai hatalom lesz?
A mai napon Európai Uniós lobogó alatt hajózó flotta érkezik az Ádeni-öbölbe. Ez lesz az Unió első közös tengeri missziója – az Atalanta hadművelet célja, hogy a hónap közepétől felváltsa a térségben október óta működő NATO-flottát. A hadművelet – annak eredményességétől függetlenül – jelentős lépés lehet a közös európai haderő megteremtése felé.
Tudnunk kell, hogy az Ádeni-öböl a világ egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonala: naponta átlagosan ötvennél is több óriás teherhajó halad át rajta. Tudnunk kell azt is, hogy Szomália, az Ádeni-öblöt délről határoló állam („Afrika Szarva”), tulajdonképpen nem létezik. Központi kormányzat és államigazgatás híján voltaképp egy politikai senkiföldje más államok határolta területen. Lakói örökös polgárháborús fenyegetettségben élnek. A hatalom gyakorlatilag városállamok, törzsi hadurak és iszlamista fegyveres csoportok között aprózódik el már hosszú évek óta.
Ilyen közegben szinte törvényszerűen szaporodtak el a partmenti vizeken azok a bandák, melyek a gyors meggazdagodás és a könnyű zsákmány reményében tengeri rablásra adták a fejüket. Tehették, hiszen állami erőszak-monopólium nem fenyegette őket, a célpontjukul szolgáló kereskedelmi hajókon pedig nemzetközi egyezmény tiltja a legénység felfegyverzését.
A legnagyobb vihart talán az a szeptemberi eset kavarta, mikor a kalózok fogságába esett ukrán teherhajóról kiderült: gyomrában többtucat harckocsit és lőszereket is szállít.
A térségben október 24-e óta hivatalosan jelen lévő NATO-flotta mellet még tíz másik csatahajó is cirkál amerikai, indiai, orosz és malajziai felségjel alatt.
A Európai Unió katonai szárnyát tulajdonképpen az európai biztonság- és védelempolitika (EBVP, angol elnevezése European Security and Defence Policy - ESDP) adja. Ez hagyományosan a leggyengébb kapcsolatok egyike a szervezeten belül, habár az EBVP égisze alatt végrehajtott katonai jellegű műveletek száma nőtt az utóbbi években.
A védelempolitikával kapcsolatban két eltérő álláspont van jelen az Unióban. A képlet viszonylag egyszerű: míg Franciaország meg kívánja erősíteni a szervezet katonai erejét, addig Nagy-Britannia korlátozni szeretné az uniós pénzből szponzorált fegyveres műveletek számát.
A francia vezetés mindezt annak reményében forszírozza, hogy létrejöjjön a NATO alternatívája. Az angolok viszont hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak az Egyesült Államokkal, így a kimondatlanul is USA-vezetés alatt álló NATO-t preferálják.
Az Atalanta hadművelet éppen az utolsó csörte lehet a közös EU-had megteremtéséért folytatott viadalban. Fontos azonban leszögezni, hogy a vita végeredménye nem csupán az Unión belüli hatalmi egyensúlyra lehet kihatással, hanem a szervezet nemzetközi színtéren elfoglalt pozícióját is megerősítheti.
Jelenleg a francia álláspont látszik győzedelmeskedni.
A Foreign Policy című, nemzetközi politikával foglalkozó tekintélyes szaklap szerzői szerint a francia vezetés a kalózok elleni harcban szándék és lehetőség ideális konstellációját látja. Nyersen fogalmazva: a kalózokat senki sem szereti, így senkit nem érdekel, ha lelövik őket. A kalózok klasszikus példáját adják az „emberiség ellensége” kategóriájának. Mindenki profitál abból, ha a térségben visszaszorítják a tengeri rablást.
Ráadásként: ha a kalózok vissza is lőnének, komoly kárt nem okozhatnak az európai csúcstechnológiát képviselő modern csatahajóknak. Az EU így véráldozat nélkül tudja „terepen” tesztelni a közös haderő létjogosultságát. Ha a misszió látványos eredményeket könyvel majd el, az már csak hab a tortán, hiszen ezzel nemzetközi tekintélyét is megnöveli – írják a szaklap szerzői.
Hogy a brit ellenérveket leszereljék, a franciák diplomatikusan Londonnak engedték át a bevetés vezényletének jó részét.
A misszió lehetséges eredményeivel kapcsolatban a sajtó és a szaklapok is bizonytalanok. Kétségtelen, hogy a megnövekedett katonai jelenlét relatíve nagyobb biztonságot eredményez majd a térségben, a szóban forgó 2400 mérföldes partszakaszt ugyanakkor képtelenség teljes ellenőrzés alá vonni.
A vonatkozó szigorú nemzetközi jogi szabályozás pedig megkötheti a misszió vezetőinek kezét, hiszen roppant szigorú feltételeket szab a fegyveres beavatkozáshoz. A problémára Dominick Donald, az Aegis biztonsági cég vezető elemzője világított rá pontosan egy közelmúltbeli nyilatkozatában:
-- A valóságban mindössze szűk tizenöt perces időkert áll a katonai egységek részére, hogy megakadályozzanak egy kalóztámadást. Átlagosan ennyi idő telik el a tengeri rablók észlelésétől, a vészjelzés leadásától addig, amíg a kalózok hatalmukba nem kerítik a járművet. Onnantól viszont már nem alkalmazható ellenük halálos erő -- mondta a szakértő.
Ami bizonyos: az Európai Uniónak komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy regionális katonai hatalomként tartsák számon a világban. Ez a most leporolt, régi elképzelés az euroszkeptikusok vitái ellenére elvezethet ez olyan Európai Unióhoz, amely a NATO keretein kívül is, független katonai hatalomként járul hozzá a nemzetközi rend fenntartásához.
