A lista

Még a kezdet kezdetén, a rendszerváltozások idején (Jugoszláviában ez háborút is jelentett) megalakult a történelmi VMDK, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, amely röpke négy évig kisebbségi érdekképviseletként igyekezett működni. Nem is sikertelenül. De az „ártatlanság kora” lufiként kipukkant, amikor az akkori pártvezetőség, Ágoston András és a többiek elkezdték firtatni, hogy hova tűnt a magyarországi anyagi támogatások egy bizonyos része.

Ebből aztán olyan ideológiai vita robbant ki, hogy az 1994-es zentai kongresszuson kettészakadt a párt: Ágoston elnök és társai magyarországi pénzek nélkül maradtak, míg a szakadárok (később: Vajdasági Magyar Szövetség) mindent vittek: a pénzt, a tagságot és a jövőbeni szavazatokat is. A VMDK marginalizálódott, a vajdasági magyar törpepártok közé verekedte le magát, és húsz év után csak most kezd észlelhetőbb életjelet mutatni. A VMSZ viszont a zentai „vereségből” politikai tőkét tudott kovácsolni, és Kasza József (akkori szabadkai polgármester) vezetésével egyeduralomra tett szert a folyamatos fogyatkozásban levő (jelenleg 250 ezer körüli) vajdasági magyarok között s azok közösségi intézményeiben.

Miután Kasza, máig nem tisztázott okok miatt, majd egy évtizeddel ezelőtt lemondott az elnökségről, az addig főleg gazdasági ügyekben mozgó Pásztor István vette át a párt vezetését. Az önjáró Kasza alatt „sínylődők” fellélegezhettek, jött egy sokkal higgadtabb, racionálisabb főnök. Az öröm nem sokáig tarthatott: először is megkezdődött a párt „kaszátlanítása”. A folyamat a tiszteletbeli elnök kirúgásával zárult: megkezdődött az ellenséggyártás.

Következtek a demokraták (Zoran Đinđić meggyilkolt miniszterelnök balközép pártja, amely később Boris Tadić volt államfő vezetésével sokáig kormánypárt volt), akikkel helyi szinteken koalícióra lépett a VMSZ, de a „koronaékszer”, Szabadka miatt (ki adja a polgármestert) vita támadt. Ebben nem kis szerepe volt Lovas Ildikónak, aki már akkor a VMSZ szürke eminenciásának és Pásztor közeli bizalmasának számított, és akit a demokraták leváltottak a szabadkai kulturális tanácsosi tisztségéről. Megindult a háború a zöldek (VMSZ) és kék-sárgák (Demokrata Párt) között.

Nem csak a VMSZ jobbra tolódásának tudható be, hogy Pásztorék partnert váltottak, főleg azután, hogy Boris Tadić akkori államfő egy öngyilkos kísérlettel kiíratta a parlamenti választásokkal együtt az előrehozott elnökválasztásokat is (2012). Arattak a szélsőjobboldali Vojislav Šešeljtől (hágai vádlott, ideiglenesen szabadlábon) elszakadt haladók, és vezetőjük, a temetkezési vállalkozásban járatos Tomislav Nikolić, a liberális szerb értelmiség megrökönyödésére, legyőzte Tadićot. A másik Šešelj-klón, Aleksandar Vučić egy felesleges közjáték és egy még feleslegesebb választás után miniszterelnök lett. Valójában a szerb politikai élet szinte korlátlan ura.

Pásztorék, megérezvén az idők szavát, bejelentkeztek az új Vučić-kormányba. Négy államtitkárral is képviselteti magát a VMSZ a szerb kormányban. Szabadkát is visszaszerezték, hiszen itt is összeálltak a haladókkal a demokraták ellenében, s lőn magyar polgármester (Maglai Jenő). Bonyolultabb a helyzet a tartomány, Vajdaság szintjén, ahol még mindig a demokratákkal kormányozhat a VMSZ, de Pásztornak már volt számos kiugrási kísérlete, bár igazából nem merte vállalni a tartományi hatalom megdöntését. Kivárja az előrehozott választásokat.

Megteremtődött az alaphelyzet: Belgrád és Budapest is Pásztorék szilárd támaszának tűnik. A Fidesz kivételes partnerének tartja a VMSZ-t, és hűségét pénzzel is honorálja. A kassza feltöltve, káderek elhelyezve, a média és a kultúra szoros ellenőrzés alatt, kritikai hangnem kiirtva.

És akkor valami nagyon elromlott. Lovas Ildikóval a háttérben elkezdődtek a tisztogatások elsősorban a kultúrában. A legfontosabb médiumban, a Magyar Szóban már régen lecserélték a főszerkesztőt egy vérbeli pártkatonára. Az Újvidéki Színházat vezető addigi dramaturgot a kiírt pályázaton azért selejtezték ki, mert magyarországi diplomáját még nem honosította. Hozattak egy Újvidéken végzett, de már több mint két évtizede Magyarországon élő színészt a színház élére, a szerb és magyar értelmiségiek tiltakozása ellenére.

Következett a Szabadkai Népszínház magyar társulata. Itt vetették el a sulykot. Egy Andrási Attila nevű, a magyarországi szélsőjobboldalhoz köthető rendezőt ültettek a társulat élére, aki néhány hónapos tevékenysége alatt nem is akart szóba állni a színészekkel, és csinált egy rém rossz előadást. Részben emiatt született meg egy civil kezdeményezés, a Második Nyilvánosság Facebook-csoport, amelyhez több ezren csatlakoztak. És láss csodát, nyomásukra menesztették Andrásit.

A lejtőn azonban nem lehet megállni. Megkezdődött az erjedés a Magyar Nemzeti Tanácson és a VMSZ-en belül is. Egy zárt ajtók mögötti vezetőségi ülésen néhány rebellis, közöttük VMSZ-alapítók is, Lovas menesztését követelte. Az elnöklő Pásztor a végén nagy nehezen, de engedett a nyomásnak.

Néhány nap múlva az MNT (a VMSZ négyötödös többségben) tanácskozásának elején a mostani elnök, Hajnal Jenő bejelentette, hogy Lovas lemond MNT-tagságáról és az Intéző Bizottságban betöltött tisztségéről is.

Következett a VMSZ tisztújító közgyűlése, ahol már kármentés zajlott. Pásztort, az egyetlen jelöltet újraválasztották. Nem tudni, hányan szavaztak rá, hiszen egy cseles húzással a számlálóbizottság csak az érvényes és érvénytelen szavazatok számát hozta nyilvánosságra. Lovas bekerült a párt újraválasztott vezetésébe.

Az igazi bomba azonban csak ezután robbant. Egy magyarországi szélsőjobboldali portál nyilvánosságra hozott egy listát azokról a vajdasági magyar vállalkozásokról, amelyek nagyon kedvezményes anyaországi hitelt kapnak.

A lista létét és tartalmát senki sem cáfolta, habár Pásztor igyekezett enyhíteni az indulatokat a belgrádi Politika napilapnak. Politikai merényletkísérletről beszélt, meg arról, hogy még nem is tudni, Magyarország egyáltalán akar-e itt beruházni. Csak egy nappal később az új belgrádi nagykövet, Pintér Attila cáfolta a pártelnököt, hiszen Szabadkán, a zsinagóga munkálatait meglátogatva azt mondta: a magyar kormány 11 milliárd forintos (majdnem 38 millió eurós) segélyt ad mintegy harminc vajdasági magyar vállalatnak, és erről már meg is kezdődtek a tárgyalások.

A lista összeállítását természetesen nem előzte meg semmilyen pályáztatás, sőt a nyilvánosság teljes kizárásával történt. Ezért a felháborodás, meg amiatt, mert a napnál is világosabb, hogy a VMSZ-hez igen közel állók jutnak busás anyaországi hitelekhez. A legtöbbet egy szabadkai vállalkozó (borászat és gyümölcstárolás), a VMSZ szabadkai elnöke és a fia (üvegszövetgyár), illetve a párt elnökségi tagjának öccse (wellness) zsebelheti be.

A Mészáros Lőrincek megjelennek a Vajdaságban is.