A hét aforizmája
Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj. A XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:
A fanatizmus és az embertelenség között mindössze egy lépés a távolság.
Denis Diderot
(Langres, 1713. 10. 5. – Párizs, 1784. 7. 31.)
Francia filozófus, regény- és drámaíró.
Kézműves családból származott, kiemelkedő tehetsége miatt taníttatták, de fiatalkorában sokat nélkülözött. Megismerte a párizsi bohémvilágot, megírta a csipkelődő hangú Les Bijoux indiscrets /Fecsegő csecsebecsék/ c. művét, amely tréfás formában a kor kérdéseit tárgyalta, majd a filozófiában találta meg igazi hivatását.
1749-ben a Lettre sur les Aveugles /Levél a vakokról/c. írásának deista tanításai miatt bebörtönözték, barátja, Rousseau többször meglátogatta fogságában.
Évtizedekig dolgozott önfeláldozóan az Enciklopédia szerkesztésén (1746-72), saját műveire kevés ideje jutott.
Legjelentősebb szépirodalmi alkotása, az 1761-ben született Rameau unokaöccse (Le Neveu de Rameau) jóval halála után jelent meg: először 1802-ben németül, Goethe fordításában, majd 1821-ben franciául. Műveinek többségét szintén csak halála után adták ki.
Utolsó éveiben anyagi nehézségei miatt áruba bocsátotta hatalmas könyvtárát, amelyet II. Katalin cárnő vett meg, de Diderot élete végéig a filozófus-író birtokában hagyta. Diderot hónapokat töltött vendégként a cárnő udvarában.
Diderot élete végén már nem híve a felvilágosult abszolutizmusnak, amelyet ekkor már a nyílt zsarnokságnál is rosszabbnak tartott.
Filozófiája töredékes maradt, egyes gondolataival azonban így is átlépte a mechanikus materializmus korlátait. Az élettelenben az élő csíráit kutatta, a mozgást az anyag tulajdonságának tekintette. A Le Reve d’Alembert /Alembert álma c. művében játékos formában a biológiai fejlődés törvényeit próbálta felvázolni.
A La Religieuse /Az apáca/ c. regényében írja meg a kolostorba kényszerített leány tragédiáját. A téma néhány évvel később, a forradalom idején vált közkedveltté. Ez a műve jelent meg először magyarul 1869-ben.
Etikai kérdéseket ábrázol drámáiban is. Az Est-il bon, est-il méchant? /Jó vagy rossz?/ c. komédia már-már brechti példázattal bizonyítja, hogy rossz társadalomban az „erényt” is csak „bűn” útján lehet érvényesíteni.
A műfajt magát is meg akarta újítani, támadta a „klasszikus tragédia” merev szabályait. A műfajjal kapcsolatos gondolatait részletesen 1758-ban a Discours sur la poésie dramatique /A drámai költészetről c. munkájában fejtette ki. Műve nagy hatást gyakorolt Lessingre is.
Kortársai jobbára csak az Enciklopédiával kapcsolatos munkásságát ismerték.
