Zebegényi nyarak

Korántsem lehet könnyű feladat a zebegényi Szőnyi Múzeum és Emlékház dolgozóinak újabb és újabb időszaki kiállítással odacsalogatni a házba mindazokat, akik egyébként már jártak ott: hiszen az állandó kiállítás, mely a helyben található Szőnyi-műveket és a Szőnyi család hétköznapjait mutatja be (az új műteremben pedig Szőnyi vejének, a háború után Rómában élő Triznya Mátyásnak állít emléket egy szatellit tárlat) értelemszerűen nemigen változik az évek során. (Kicsit azért igen, néhány éve például, a felújítás kapcsán történtek bizonyos átrendezések, hangsúlyeltolódások.) De hát éppen ezért hagytak megfelelő falfelületeket az ideiglenes tárlatoknak – hogy azok is vissza-visszatérjenek Zebegénybe, akik már jártak ott, akik jól ismerik és szeretik Szőnyi István művészetét.

A feladat azért nehéz, mert a cél mégiscsak az volna, hogy az időszaki kiállítás valahogy kötődjön a helyhez vagy Szőnyihez – ez pedig igencsak behatárolja a lehetőségeket. Szőnyi „befelé élt”, évtizedeket töltött egy kis börzsönyi faluban, s bár szíves vendéglátó volt, viszonylag állandó baráti társasága sem (csak) művészekből állt. Egy szó, mint száz, nem egyszerű újra és újra izgalmas, a helyhez kötődő kiállítást szervezni Zebegényben, de ezúttal sikerült: Elekfy Jenő akvarelljeiből kapunk egy bő válogatást. (Melyet néhány személyes tárgy, fénykép tesz teljessé.) Elekfy azon kismesterek közé tartozott, aki helyesen mérve fel tehetsége határait, mindig meg tudta őrizni élete és művei harmóniáját. Szőnyi baráti köréhez tartozva sok-sok évet töltött a faluban, és műveinek jelentős része is ehhez kötődik: bukolikus életszeretet, vidám színkezelés jellemző ezekre a festményekre, amelyek most, annyi év után, új tartalommal gazdagodhatnak a Szőnyi-képek mellett. A tárlatot jól egészíti ki és magyarázza is Elekfy Jenőné memoárja (Tizennégy nyár Zebegényben), melyet erre az alkalomra újra (immár harmadszor) megjelentetett a múzeum.

Nádas Sándor