Watch Dogs
„Egy rendszer mind felett!” Ez is lehetne a mottója a Ubisoft régóta várt open world játékának, a Watch Dogs-nak, ahol egy olyan Chicagóban járunk, melyben egyetlen számítógépes rendszer irányítja szinte az egész várost. A játék főszereplője Aiden Pearce, egy profi hacker, aki elkeseredett és mindendre elszánt polgárőrként vadászik azokra, akik unokahúgát megölték, miközben védi húgát és fiát igyekszik megóvni. Pearce magát Chicago városát használja fegyverként, melynek különböző rendszereibe tör be és manipulálja azokat. Ez mind izgalmasnak hangzik, azonban az igazi kérdés az, vajon a Watch Dogs képes-e annak a hihetetlen mértékű hype-nak megfelelni, amellyel a játékos közönséget bombázta a Ubisoft?
| Nem könnyű manapság igazán ütős open world játékot készíteni. Miközben az már alapnak számít, hogy a készítők egy olyan várost alkossanak, amely tényleg él és lélegzik körülötted, kell még egy érdekes, izgalmas történet, egy laza főszereplő, lélegzetelállító grafika, azonban mindez még mindig kevés, ha valamilyen extra különlegesség nem kelti fel a játékos világ figyelmét. A legutóbb megjelent open world címek egész jól vették ezt az akadályt: a Grand Theft Auto V-ben például a három telitalálat főszereplő között kapcsolgathattunk, az Assassin’s Creed IV-ben a karib-tengeri kalózkodás vitte el a hátán a játékot, az inFamous: Second Son pedig a szuperképességekkel és azok kidolgozásával kápráztatott el minket. Ami pedig a Watch Dogs-ban izgalmas és egyedi, az a hacker rész, szóval leginkább arra voltam kíváncsi, eléggé érdekes és jól kidolgozott-e ahhoz, hogy az egész játékot elvigye a hátán? A válasz: bizonyos szempontból igen, más szempontból nem... iHack Steve Jobs mindig is igyekezett a felhasználókat termékeinél a rendkívül egyszerű interface-szel meghódítani, úgyhogy a Watch Dogs tökéletesen szemléltetné vízióját. Igen, ezt azt jelenti, hogy mindent egyetlen gombbal tudsz meghekkelni: a járókelők okostelefonjait, az ajtókat, a kapukat, az elektromos hálózatokat, utcalámpákat, egyszóval szinte bármit. A rendszer egy kicsit emlékeztet az első Assassin’s Creed egy gombos hack’n’slash szisztémájára, ami egyszerre jó és rossz is, hiszen klassz dolog gyorsan feltörni egymás után minden rendszert és a hekkelés istenének érezni magad, ugyanakkor ez meglehetősen leegyszerűsíti a játékmenetet. Igaz, a játéknak megvannak a saját kihívásai: például megtalálni a biztonsági kamerát, amellyel könnyen hozzáférhetsz a további feltörendő rendszerekbe egyáltalán nem könnyű feladat. A hacker mini-játékok hála az égnek (illetve a Ubisoftnak) végre nem olyan idegesítőek mint az Assassin’s Creed IV Frogger-klónjai és hasonló ökörségei, sőt, ezúttal kifejezetten szórakoztatóak. Mivel ugye maga a játék itt számítógépes rendszerekbe való betörésről szól, elég pancserség lett volna, ha itt is fárasztó, vagy bosszantó a hacker mini játék, szerencsére erről szó sincs. Ettől függetlenül azért vannak olyan pillanatok, amikor a hacker játékelem kicsit fárasztóvá válik. Amikor például üldöznek minket, az eleinte nagyon májer közúti lámpa kapcsolgatás trükk, amellyel elvileg lerázhatjuk üldözőinket egy idő után elveszíti varázsát – különösen amiatt, mert ez a taktika egyébként sem működik túl megbízhatóan. Need for speed Ezzel el is érkeztünk a Watch Dogs egyik problémásabb játékeleméhez: az autóvezetéshez. A Rockstar Grand Theft Auto játékaiban mindig is érdekes kérdés volt, hogy a realisztikusabb, vagy inkább az árkádosabb vezetési modell az igazi: a GTA IV-ben az előbbit, a GTA V-ben pedig az utóbbit alkalmazták és mindkettőnél maximálisan hibátlan volt az élmény. A Watch Dogs-nál az igazi probléma, hogy a vezetés se nem igazán realisztikus, mint a GTA IV-ben, se nem annyira árkádos, mint a GTA V-nél, az pedig biztos, hogy közel sem hibátlan. A járművek fizikája a legnagyobb jóindulattal is közepesnek mondható. Míg a gyors sportkocsik egy részét tényleg nagy élmény vezetni, a többinél viszont a kocsik csúszkálnak, és nincs igazán súlyuk sem, olyan, mint papírmodellekben ülnénk. A nehéz járművek vezetése pedig igazi kínszenvedés. Egyszer csak poént kedvéért beültem egy rövid időre egy kamionba, de akkora kínszenvedés volt vezetni, hogy gyorsan kiszálltam és otthagytam az út közepén. Értem én, hogy ez a játék általában véve a hekkelésről, illetve arról szól, hogy minél gyorsabban meglépjünk a tett színhelyéről, vagy esetleg más hekkereket kell üldözni, de azért egy kicsit ökörködni mindenféle egzotikus járműt vezetve Chicagóban nem lett volna rossz, erre viszont én a Watch Dogs-t alkalmatlannak éreztem. Al Capone szülővárosa Másrészről viszont maga Chicago elsőrangúan néz ki. Az utcákon rengeteg a járókelő, beszélgetnek telefonon, vagy egymással különféle mindennapi teendőiket intézve. Majdnem mindenki máshogy néz ki és rengeteg párbeszédet hallhatunk, amelyekből egyiket sem hallottam kétszer, pedig jó sok van belőlük. A város emellett hatalmas, változatos, élethű utcákkal, épületekkel, üzletekkel, kávéházakkal. Nem voltam még Chicagóban, de egyszer szívesen meglátogatnám a Watch Dogs-nak köszönhetően. A játék grafikája emellett igazán ütős, még akkor is, ha a felbontás csak 900p és a framerate is csak 30 FPS. Az mondjuk érdekes kérdés, hogy akkor miért volt annyira elájulva Colin Graham, a Ubisoft grafikus részlegének programozója, hogy „a PlayStation 4-nek köszönhetően a fejlesztők majdnem végtelen memória büdzsével rendelkeznek, melynek köszönhetően rendkívül részletes és magával ragadó világokat tudnak ábrázolni. Ha ez tényleg igaz lenne és nem csak marketing bullshit, akkor mégis mi az ördögnek nem sikerült az eredetileg 1080p-re és 60 FPS-re tervezett kivitelezést megvalósítani (ahogy az egy rövid ideig a Sony honlapján szerepelt is) és miért kellett 900p-re és 30 FPS-re váltani? Ettől függetlenül azért a Watch Dogs-nak szép a grafikája PS4-en, remek nappalis és éjszakai fényeffektusokkal, víz effektusokkal, részletes épületekkel és gondosan kidolgozott járművekkel, amelyek a környezetüket is tükrözik. Mondjuk azért azt is tegyük hozzá gyorsan, hogy az inFamous: Second Son elképesztően kidolgozott Seattle-jétől messze járunk, a Sucker Punch által kidolgozott különféle fény effektusokról már nem is beszélve, de a Watch Dogs azért – akárki akármit is mond – PS4-en kétségtelenül némileg ütősebben néz ki, mint a Grand Theft Auto V PS3-on. Hogy ez mennyire tekintsük olyan óriási előrelépésnek, ezt a kedves olvasóra bízom... Meg kell még említeni a karaktereket is, amelyek kidolgozása általában egész ütős, de azért találunk bőven olyanokat is (például Jackson Pearce, Aiden unokaöccse) akik kicsit olyan előző „generációsak”. A 24 keverve William Gibsonnal? Sztori szempontjából a Watch Dogs érdekes, de olyan hihetetlenül izgalmasnak nem nevezném. Borzasztó elcsépelt és semmitmondó kezdés után egyre érdekesebb lesz, ahogy haladnak előre az események. Az első fejezet nagyjából arról szól, hogy hősünk a.) bosszút akar állni az unokanővére halála miatt, b.) meg akarja védeni a húgát és az unokaöccsét és ezt jó sokszor elismétli, ha netán kimenne a fejünkből. Szerencsére a második fejezettől érdekesebbé válik a sztori, ahogy egyre érdekesebb karakterek lépnek színre és egyre fordulatosabb események próbálják színesíteni a sztorit. Azt azért egy percig se gondolja senki, hogy egy Grand Theft Autóhoz felér a történet, a karakterek a GTA-k közelébe sem érnek, a Rockstar játékok párbeszédeiről és extrém helyzeteiről már nem is beszélve. Maga Aiden Pierce szimpatikus, bár egy kicsit szürke, unalmas főszereplő karakter. Ahogy a sztori alakul azért ő is érdekes lesz, de sajnos a korábbi karizmatikus Ubisoft főszereplőkhöz nem ér fel, mint Edward Kenway, Ezzio Auditore, vagy Sam Fisher. Noam Jenkins sem volt a legjobb választás szinkronhangnak, a párbeszédek során rendben van, de amikor meséli a sztorit, a monoton, unalmas, álmos hangja nem feltétlen a hatalmas motivációjáról árulkodik. Hívd a zsarukat! A „motiváció” ugyanakkor igencsak jellemző kulcsszó a rendőröknél, vagy a rosszfiúknál. A mesterséges intelligencia rendkívül agresszív a játékban: ha üldözik Aident, mindent megtesznek, hogy elkapják. Ez sajnos azt is jelenti, hogy ezt kicsit agyhalottan teszik: rendkívül mulatságos, amikor a rendőrautók elgázolják a szerencsétlen járókelőket, csak azért, hogy egy menekülő hackert rács mögé dugjanak. Igen, arról a rendőrségről beszélünk, akinek elvileg az a feladata, hogy az emberi életet mindenáron megóvja. Szóval az autós üldözéseknél a rendőrök AI-ja nagyjából olyan, mint a Driverekben, vagy a régebbi GTA játékokban: eszméletlen agresszív, kemény, „tapadós” és nem túl realisztikus. Hogy ezt a hatást még inkább átéljük, kilőni az autóból azt persze nem tudunk, még szerencse, hogy legalább parkolás közben el tudunk benne rejtőzni. Ugyanakkor az AI igencsak hiteles és meggyőző, amikor gyalog őrködik valahol. Az őrök mindig kinyomozzák az incidenseket, és igen gyorsan idegesek lesznek, amikor meglátják hősünket. Ha már egyszer felfedeztek és igyekszel elrejtőzni, akkor ők megpróbálnak bekeríteni, vagy erősítést hívnak. Mondjuk a saját életük megóvása nem túlzottan jellemző rájuk, de most komolyan, mutassatok manapság egy olyan játékot, ahol az AI tényleg vigyáz a saját életére? A Watch Dogs emellett nagyon alapszíntű bujkálós rendszert használ, ami mondjuk jól funkciónál, amikor rejtőzködsz, de harc közben elég fatengelyes. A golyók elől nem nagyon tudsz elrejtőzni, illetve olyan trükköket sem használhatsz, amellyel az ellenséget fedezékből kirángathatod, mint például a GTA IV, vagy az Uncharted játékok. Jó kutya? A Watch Dogs összességében egy kicsit a körülötte felhajtott hype áldozata lehet. Mindképpen pozitívumként kell említeni a hacker részeket, a viszonylag érdekes sztorit és a kellemes grafikát. Másrészről viszont a Rockstar Games címek mellett labdába sem rúg, hiába is próbálták erről a hatásvadász trailerek tömegei meggyőzni az egyszeri játékost. Egyértelmű, hogy érdemes vele játszani, de előtte gyorsan felejtsd el a hihetetlen mennyiségű kamu marketing ricsajt. Tudom, azt nem lesz egyszerű. |
| – A hacker rész érdekes – Élő, lélegző Chicago, kellemes grafikával – A sztori egy idő után érdekes. | – Az autóvezetés nem az igazi – A hekkelés megvalósítása: „egy gomb és más semmi”i – Túlzottan agresszív, agy-halott rendőrség |
| Herpai Gergely (BadSector) |
