Városvédő Kasszandra

Nem furcsa attól az államtól kitüntetést kapni, amellyel a mindenkori kurzus világnézetétől függetlenül nap mint nap csatázik, amelyen jogszabályokat kér számon, s amelynek képviselőit a "pénz vagy a hatalom által megfertőzötteknek" nevezi?

Rengeteget dolgozom, ha pedig ezért megdicsérnek, azt elfogadom. A helyzet mára különben is megváltozott. Régen valóban csak a hatalommal kellett megküzdeni. Elég volt például Grósz Károlyt meggyőzni arról, engedjék feltárni az Alagút melletti nagy mozaikcímert. Manapság sokkal több érdek ütközik. A rendszerváltással gyakorlatilag 23 önálló város jött létre Budapesten, ráadásul igencsak kiszélesedett a kerületi önkormányzatok hatásköre: sétálóutcává minősíthetnek át utcákat, engedélyezhetnek az egész város képét megváltoztató bontásokat, építéseket. Az együtt cselekvés példája lehetne egy olyan föld alatti út építése, amilyen van már Párizsban, Sydneyben, s ami biztosítja a gyorsabb haladást, de megfelel a környezetvédelem kívánalmainak is.

A befektetőket még nem is említette...

Ma az általuk diktált, az ő anyagi érdekeik szerinti rohanás dívik. Pestnek egyetlen barokk lakóháza maradt, mert a volt Úttörő Áruház helyén építtető cég elbontotta a másikat, a Reáltanoda utca 8. alattit, hogy ott is "fejleszthessen". Két háznyira üresen pusztul a Blaskovicsok ─ vagyis a csodaló Kincsem ─ otthona. Sorra felvásárolnak 100-200 éves házakat, majd lezüllesztik, hogy aztán életveszélyessé nyilváníttassák és lebontsák őket, a helyükön pedig 30 év alatt elavuló, igénytelen épületeket húznak fel. A folyamat legbiztosabb jele, ha kiszedik, vagy nyitva hagyják az ablakokat, és az eső mindent elrohaszt odabent. Ez történt például az Operával szemben, vagy a Nagyvásártelepen. Egykori munkahelyemet, a ─ most már volt ─ MTV székházat, az egykori Tőzsdepalotát is egy olyan kanadai vette meg, aki az épülethez, annak történelméhez nem kötődik, csak a minél több beépített négyzetméter lebeg a szeme előtt. Csoda-e, ha az árutőzsde nagytermét új födémekkel akarja emeletekre bontani. Mert míg anno Alpár Ignácnak is pályázaton kellett elnyernie a szóban forgó épület megtervezését, ma a beruházók ilyesmire a legritkább esetben vehetők rá. Úgy a terveik gyakorlatilag alternatíva nélküliek.

A befektető nyilván úgy vállalja az épület megmentését, ha belül üzleti érdekeinek megfelelően alakíthatja át. A szállodává, irodává tett gangos lakóházak helyzete hasonló. Lehet rentábilissá tenni ilyen épületeket úgy, hogy közben eredeti formájukban, vagy eredeti funkciójukat megtartva maradjanak fenn?

Mentésről itt szó sincs. Tipikus, ami a Váci út 173-mal történt. A zsinór és paszománygyárban a termelést leállították és csendben eladták a gyárépület, amelyet a vevő azonnal lebontott. Kint van ma is az "eladó telek" tábla. A vevők gyakran nem házat, hanem továbbadható telket vesznek. Holott egy régi gyárcsarnok étteremnek, korcsolya-, tenisz- vagy minigolfpályának is otthont adhatna. De eredeti formáját meghagyva akár a ma divatos loft lakások, műtermek kialakításával is kaszálhatna a beruházó. A jellegzetesen budapesti, gangos, nagy belmagasságú lakásokat, házakat is meg lehetne menteni. A párizsi Marais-negyedet is elkezdték bontani, de a kulturális miniszter leállíttatta. Ma az egyik legkvalifikáltabb környék a francia fővárosban. Ösztönzéssel, támogatással nálunk is megmaradhatnának a ezek a változatos házak, és bennük a lakók.

Vagyis mégis a hatalommal kellene birkózni?

Évtizedek óta mondom: értékorientált szabályozásra volna szükség. Ehelyett az ellenkezője folyik. A gyeplőt az önkormányzatok közé dobták, és náluk nem mindig a szakmai szempontok érvényesülnek. A szabályozásnak általános érvényűnek, az ösztönzésnek automatikusnak kellene lennie. Láttam az NSZK-ban, hogy bárki, aki hagyományos cserépfedést alkalmazott, visszakapta az anyag árát, más értékmegőrző munkák pedig 10-15 évig adókedvezményben részesülnek. Nálunk ilyen nincs, a rendszerváltás után is ugyanaz megy, mint előtte ─ annak kedveznek, akinek éppen akarnak.

2002 óta nincs a politika első vonalában, nem tagja sem pártnak sem a Fővárosi Közgyűlésnek. Nem lenne könnyebb az ilyen ügyeket "kerten belülről" támogatni?

Budapesten a műemléki alapot és a helyi értékvédelmi támogatás rendszerét én találtam ki, ezek ma is működnek. A főváros és némely kerület tervtanácsába ma is delegál szakértőket a Budapesti Városvédő Egyesület. Más kérdés, hogy ezeknek mekkora az erejük. A közgyűlésben, vagy a parlamentben ülve egyébként annak idején ugyanilyen kemény küzdelmet kellett folytatnom.

Ezek szerint a városvédők feladata mindenkor egyfajta ellenpontozó civil kontroll?

Talán elsősorban az, de nem árt hozzá a nyilvánosság segítő ereje sem, mert egyre többször "a pénz szava" dönt. Nemrég konferenciát tartottunk a Zolnay László és Buday Aurél által feltárt budavári zsinagógáról, kiállításokkal hívtuk fel a figyelmet a Duna-parti csónakházak sorsára, vagy a Rumbach utcai templomépület romlására. Civil szervezetként mi megtehetjük ugyanis, hogy a helyi érdekektől függetlenül, kizárólag szakmai oldalról szemléljük a rendezési terveket. A működéshez viszont pénz kell. Nyugaton az ilyen civil közösségeknek, alapítványoknak tehetős magántámogatóik vannak, nálunk ez még csak alakul. A József nádor vezette Szépítő Bizottmány még csupa mágnásból állt. Tudjuk, a reformkorban sem lehetett könnyű, de ma aztán végképp nincs összetartás a különböző politikai érdekcsoportokhoz tartozók között egy-egy jelesebb cél érdekében. Ezzel pedig vissza is kanyarodtunk előző kérdéséhez: országgyűlési képviselőként ellenzéki párt tagja voltam ugyan, de ami ma elképzelhetetlen, Antall József sokszor kérte ki a véleményemet. Több törvényben, sőt az alkotmányban is vannak mondatok, kifejezések ─ épített környezet, városvédelem ─, amelyeknek a bekerülését én értem el.

Honnan ez az elképesztő energia, elszántság? Ezzel születni kell?

Nem. A nagymamámtól megörökölt ágyat túl csicsásnak találtam, és legyalultattam. Érettebben már nagyon bántam. Rájöttem, a hagyomány és a minőség mennyit számít. Közben az élet engem, és Kasszandra-szerű jóslataimat igazolja. A tulajdonosváltáskor én helyeztettem védelem alá a Ganz-gyár egyik lebontásra ítélt épületét. Ma a Millenáris Fogadójaként jól működő kultúrhely. A Szabadság-híd pesti hídfőjénél két kandelábert úgy sikerült megmentenem, hogy cserébe "feladtam" a Belgrád-rakpartiakat. Nekem lett igazam: utóbbiakat éppen most állítják vissza. Most még talán azt sem hiszik el nekem, hogy a nemrég este 6-ról 8-ig kiterjesztett parkolási díjjal szétverik Budapesten a színházi életet. Idővel talán ezt is belátják majd.

Mit jósol, mit fognak látni unokáink?

Az adottságaink még nagyrészt megvannak. Nem sok város büszkélkedhet olyan széles folyóval és eklektikus, szecessziós ízekkel, mint Budapest. Ezt kell megőriznünk szeretettel, és a gazdasági ösztönzés eszközeivel.