Vádat emeltek a halálkamion ügyében
Az embercsempész bűnszervezetet egy 30 éves afgán férfi (L.) vezette, ő biztosította a működéshez szükséges pénzt, és bűntársai segítségével szervezte a szerb–magyar határt illegálisan átlépő migránsok Nyugat-Európába szállítását. A bűnszervezetben szervezőként részt vett még egy 31 éves bolgár férfi (M.), aki a szintén bolgár állampolgárságú embercsempész sofőrök főnöke volt, valamint egy 51 éves, bolgár–libanoni kettős állampolgár (K.), aki a járműveket és az ideiglenes rendszámokat szerezte be. A többi vádlott sofőrként és a csempészjárműveket kísérő, úgynevezett „előfutóként” vett részt a bűncselekményben.
A bűnszervezet 2015 februárja és 2015. augusztus 27-e között működött, júniustól napi rendszerességgel szállították a migránsokat Németországba vagy Ausztriába. A vádban harmincegy szállítás szerepel, amelyek során az emberek gyakran személyszállításra alkalmatlan, zárt, sötét és levegőtlen furgonokban utaztak zsúfolt, embertelen, gyötrelmes körülmények között. A nemzetközi bűnözői csoport e szállítások során több mint ezerkétszáz embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába, és az afgán vezető ezzel legalább 300 000 eurót keresett. Volt olyan szállítás is, hogy közel száz menekültet zsúfoltak be egy teherautó rakterébe.
A bűnszervezet tagjai 2015. augusztus 26-án hajnali 5 óra körül hetvenegy migránst – ötvenkilenc férfit, nyolc nőt és négy gyermeket – zártak be egy belülről nem nyitható, sötét és szellőzés nélküli hűtőkamionba a szerb–magyar határ közelében, Mórahalom térségében. A migránsokat az M5-ös, M0-ás, majd az M1-es autópályán szállították Ausztriáig. A kamiont – amely Kecskemétről indult a határhoz, hogy felvegye a migránsokat – egy 25 éves bolgár férfi (I.) vezette, előfutóként pedig egy 38 éves bolgár férfi (T.) kísérte. Ezt megelőzően mindketten már többször „dolgoztak” a bűnszervezetnek.
A migránsok mintegy fél órával az indulás után dörömböléssel és kiabálással jelezték, hogy nem kapnak levegőt, amelyet a sofőr és előfutója is hallott. A problémát bolgár főnökük közvetítésével telefonon jelentették a bűnszervezet afgán vezetőjének, ám többször is azt az utasítást kapták, hogy ne nyissák ki a raktér ajtaját, ne foglalkozzanak a fuldokló emberekkel, hanem minél hamarabb jussanak el Nyugat-Európába. A szállító és az előfutó – bár segíthettek volna a sértetteken – teljesítették a főnökük és az afgán vezető utasítását. Ennek az lett a következménye, hogy a raktérbe bezárt hetvenegy sértett az indulástól számított három órán belül, még magyar területen gyötrelmes körülmények között megfulladt. I. és T. – miután átlépték az osztrák–magyar határt – a hűtőkamiont az A4-es autópálya leállósávjában, Parndorf közelében leállították, majd az előfutó autóval visszatértek Magyarországra.
A bűnszervezet tagjai, hogy még több pénzt szerezzenek, másnap hajnalban, ismét Mórahalom mellett, hatvanhét migránst zsúfoltak egy ugyancsak szellőzés nélküli, zárt hűtőkocsiba. A vádlottak nem törődtek azzal, hogy a migránsok az embertelen körülmények miatt az úton életveszélyes állapotba kerültek, őket az ausztriai Golsig szállítottak. A migránsok ez esetben ki tudták rúgni a kamion rakterének ajtaját, így senki sem halt meg.
A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottai közül kilenc embercsempész előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, két vádlottal szemben pedig távollétében emelt vádat a főügyészség. Az ügyészség valamennyi vádlottat bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja. A „halálkamionos” szállításban részt vevő négy vádlottnak (L., M., I. és T.) ezen kívül különös kegyetlenséggel, több ember, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is felelnie kell.
A „halálkamion” utáni napon végrehajtott szállításban közreműködő M.-et és egy további bolgár embercsempészt 67 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettével is vádolja a főügyészség. Az ügyész négy vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés, míg a többi embercsempésszel szemben határozott idejű fegyház és kiutasítás kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.