Újabb börtönőrt gyanúsítottak meg a bevándorlónak hitt szegedi férfi bántalmazása ügyében
A Szegedi Nyomozó Ügyészség pénteken újabb férfit, egy korábbi börtönőrt hallgatott ki gyanúsítottként a július 18-án történt bántalmazással összefüggésben.
A férfi – aki barátjához hasonlóan Szegedi Fegyház és Börtön munkatársa volt – a megalapozott gyanú szerint bekapcsolódott a már előzetes letartóztatásban lévő társa és a sértettek közötti dulakodásba egy az eljárás során még ismeretlen társával együtt.
A férfit csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítják, mivel esetében – az előzetes letartóztatásban levő társától eltérően – nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a bántalmazását bármilyen módon motiválta volna a kubai születésű, több mint húsz éve Magyarországon élő, magyar állampolgárságú sértett származása – közölte az ügyészség.
A gyanúsított szabadlábon védekezik. A sértettek bántalmazásában résztvevő harmadik férfit még keresik.